Nagyon sok férfi szerelmes a hangjába – mondta egyszer a nagybátyám Bodri Eleonóráról, azaz Nóriról, ahogy mindannyian hívtuk. Az a rádiós volt, aki élt a témákkal, szívesen járt terepre. Nekünk, Csemadokosoknak különösen hiányozni fog, hiszen eljárt rendezvényeinkre, műsort vezetett, készítette az interjúkat, zsűrizett.
Sajnos mindez a múlt, az előbb kaptam egy üzenetet kolléganőmtől, melyben tudatta velem a szomorú, lesújtó hírt, Bodri Nóri nincsen többé, visszaadta lelkét a teremtőjének.
A Tompa Mihály Országos Verseny regionális fordulóin is ott volt, együtt értékeltünk, de ott volt a mátyusföldi színjátszók nagyfödémesi fesztiválján is, ott is az értékelő bizottság tagjaként tette a dolgát, adta a tanácsokat, hogyan lehet még jobban előadni, játszani.
A Csemadokról és a Femine Fortisról sokszor faggatott, mindig örvendett, hogy hajnaldó vagyok bemenni a stúdióba és élőben beszélgethetünk.
Ilyenkor azt láttam, hogy tisztességgel felkészül, holott neki erre talán nem is volt szüksége. El is határoztam, megkérdezem majd tőle, miért készül minden egyes adásra ennyire lelkiismeretesen, hiszen ő azt zsigerből is meg tudná csinálni, egyrészt tudása és tehetsége, másrészt a rutinja miatt.
Hát, ezt a kérdést e világon már sajnos nem tehetem fel neki.
A rádiós interjúk után mindig arra kért, üljünk még le kávézni, ebédelni, vagy egy süteményre. Ilyenkor nagyokat beszélgettünk és úgy rohant az idő, hogy észre sem vettük és 2-3 órán át sztorizgattunk, beszéltük meg az élet dolgait.
Szívesen emlékezett vissza a nyolcvanas évekre, az akkori kollégákra. Mesélt arról, kivel és miről beszélgetett, kitől tanult sokat, kit lát tehetségesnek az új munkatársak közül, kinek min kellene javítania. Engem is ellátott jótanácsokkal, bizony elég sokszor meg is fogadtam azokat, és mindig megköszöntem tanácsait, most így, itt is köszönöm.
Nehéz búcsúzó szavakat találni, nehéz, mert bár tudtuk, hogy egészségügyi gondokkal küzd és ezért hetek óta nem hallottuk csodálatosan csengő hangját a rádióban, pedig péntekenként sokunk miatta tekert a Pátriára. Bíztunk abban, hogy meggyógyul, hiszen annyi terve volt még.
Nyugodj békében kedves Nóri, sosem felejtünk, és bízunk abban, hogy a rádiós generációk sokat tanultak, tanulnak abból az alázatból, amellyel Te a mikrofonhoz nyúltál.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
