I. Rákóczi Ferenc háromszázötven éve, 1676. július 8-án hunyt el Makovica, vagyis Zboró várában, amely Bártfa fölött magasodik, nem messze az ezeréves lengyel–magyar határtól. Mindössze 31 éves volt. Hogy milyen betegségben szenvedett, nem tudjuk. A találgatások skálája egyelőre széles: a mérgezéstől kezdve a rejtett szervi bajig bármi belefér.
Temetésére – a háborús helyzet miatt – csak 1677. augusztus 19-én került sor a kassai jezsuita templomban, amely ma a premontrei rendé. Ez volt az utolsó fejedelmi temetés Magyarországon. Erdélyben még Apafi Mihályé következett (1691).
Ismerkedjünk meg ezzel a tragikusan rövid életúttal!
I. Rákóczi Ferenc 1645. február 24-én született Gyulafehérvárott. Erdély-szerte országos hálaadó ünnepségeket tartottak, a várakban „örömet lőttek”. A fiút június első vasárnapján fényes ünnepség keretében Csulai György erdélyi református püspök tartotta keresztvíz alá, aki nagyapja, I. Rákóczi György fejedelem udvari papja volt. A keresztapa Vasile Lupu vajda lett. A Ferenc nevet kapta, fiatal korában elhunyt nagybátyja emlékére.
Apja három év múlva beült a fejedelmi székbe, amelynek 1642 óta volt várományosa. Ferenc még nem volt hétéves, amikor a gyulafehérvári országgyűlés 1652. február 18-án fejedelemmé választotta, de ténylegesen sohasem állt módjában betölteni ezt a tisztséget.
Báthori Zsófia leendő apósa, I. Rákóczi György kérésére áttért a református vallásra. Ez komoly megrázkódtatást jelentett a fiatal lánynak.
A fejedelmi apa feleségét halála előtt szívhez szólóan intette, maradjon meg kálvinista hitében. Ő azonban nem hallgatott rá. Báthori Zsófia katolizálási szándékáról azonnal értesítették az akkor még utód nélküli Lipót császárt és királyt. A pápai követ a császár pártfogását kérte ehhez. Lipót, „a legbuzgóbb katolikus uralkodó” meglepő választ adott: „Örömmel tenném, de minisztereim ellene vannak.
Félnek, nehogy Magyarország királyának kiáltsák ki Rákóczi fiát. Sokkal jobb lenne, ha maradna kálvinista…”
Református ember fejére ugyanis nem tehették a Szent Koronát. A 32 éves özvegy 16 éves fiával együtt 1661 augusztusában mégis katolizált. Így lett a Rákócziak ezen ága katolikus, de toleráns maradt a protestánsok irányában.
Az apa halála korszakhatár lett a család és Erdély történetében. IV. Mehmed szultán nem engedte meg Ferencnek, hogy beleüljön a fejedelmi székbe. A fejedelmi hatalom így számára elenyészett, a család tervei szertefoszlottak. Mivel a Rákócziak Sáros vármegye örökös főispánjai voltak, 1666. január 1-jén az ifjú megszerezte ezt a tisztséget. Ferenc ugyan vallást váltott, mégis megmaradt a Habsburg-ház ellenzékét jelentő nemesek között.
A politikai-katonai események viharos sebessége miatt I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona eljegyzésére csak 1665 nyarán került sor. Az esküvőt 1666. március 1-én az egykori zborói kastélyban tartották. Hivatalos volt a magyar és a lengyel király, az erdélyi fejedelem, a krakkói püspök, a lengyel-litván nagyhetmán, valamint lengyel és magyar főméltóságok. Szelepcsényi György érsek eskette őket. A vőlegény meghívta a protestáns nemeseket is, ami miatt édesanyja nem vett részt az esküvőn. Felekezeti elfogultságát élete végéig nem tudta levetkőzni. Ő is ahhoz az embercsoporthoz tartozott, aki azt hitte magáról, hogy keresztény, „csak” Krisztus útmutatását nem követte. Ez az esemény az ellenzéki politikusok találkozója lett.
A Wesselényi-féle összeesküvésbe az apóson, Zrínyi Péter horvát bánon kívül Nádasdy Ferenc országbíró és Apafi Mihály erdélyi fejedelem is bekapcsolódott.
Ám a török ebbe nem egyezett bele, így az összeesküvők 1669-ben I. Rákóczi Ferenchez fordultak, aki többek között kötelezte magát, hogy visszaadja a protestáns egyházak javadalmait és megszünteti az üldözésüket. Cserébe ők támogatják a fejedelmi szék elfoglalását.
Rákóczi ugyan nem játszott központi szerepet az összeesküvésben, de ő volt az, aki kirobbantotta a felső-magyarországi felkelést. 1669-ben megkötötte a sárospataki egyezményt, amely visszaadta a protestánsoknak az elkobzott javakat, egy évre rá pedig meghirdette a felkelést. 1670. április 10-én Sárospatakon elfogatta az őt fölkereső Rüdiger Starhemberg tokaji várparancsnokot. A Rákóczi-név hatására Felső-Magyarországon egyre többen csatlakoztak a felkeléshez. Tállyán három hét múlva az összeomlott. A felkelők végül fegyverletételre kényszerültek, mert sem Erdély, sem a török nem támogatta őket. A választott fejedelem ezután anyja védelmében bízva visszahúzódott Munkács várába. Báthori Zsófia sikeres tárgyalásokat folytatott.
Fia életéért 400 000 forintot ajánlott fel. Ez több volt, mint Magyarország egész éves adója.
A jezsuita rend eszközölte ki az amnesztiát és adott kölcsön. Ezzel a nem éppen dicső epizóddal I. Rákóczi Ferenc politikai pályafutása befejeződött. A családi megpróbáltatások azonban nem értek véget. Apósát és anyósának testvérét kivégezték. Anyósát egy szál ruhában hurcolták el sógornőjével együtt Grazba. Anyósa elmeháborodottan, mindenből kifosztva fejezte be életét. Sógornőjét a klagenfurti kolostorba zárták. Sógorát nevétől megfosztották, majd mondvacsinált ürüggyel börtönbe zárták, ahol két évtized után halt meg. Ilonának még évekig álmában apja és nagybátyja fej nélkül jelent meg, majd megőrült anyja és tragikus sorsú testvére bolyongott ágya körül…
A Báthori Zsófia által felajánlott összeg egyik feléből épült 1671–1681 között a kassai jezsuita templom és rendház. A rend feloszlatása után (1773) a premontreieké lett (1811). Az összeg másik feléből a kassai citadellát emelték, amelynek egyes részei az Aupark építésekor kerültek elő, de lényegében érzéketlenül megsemmisítették őket.
A család Borsiban, a Rákócziak legkorszerűbb várkastélyában várta az utód érkezését. Huzamosabb ideje az édesapa és Báthori Zsófia is ott tartózkodott. Ezt támasztják alá azok a levelek, amelyeket onnan küldtek. Majd az édesapa fellovagolt Zboróra, és ott érte a halál mindössze 31 évesen.
Zrínyi Ilonának el kellett temetnie férjét. A kor szokása szerint általában hosszú temetési előkészületeket tettek. Ezeket a kurucok betörései és Felső-Magyarország császári főparancsnokának félelmei alaposan megnyújtották.
Zrínyi Ilona, aki férje nevében átvette Sáros irányítását, fia nevében fegyverbe szólította a vármegye nemességét,
mert az országban anarchia uralkodott, a császáriak üldözték és karóztatták a kurucokat. A másik fél ugyanezt tette. Egyik sem volt jobb a másiknál.
A temetés megrendezése sok munkát adott Károlyi Lászlónak, Kapy Gábornak, Péchy Ádámnak és Gábornak, valamint Hidy Györgynek, a fejedelmi jószágok kormányzójának. Az elhunytat ünnepélyes körülmények között, méltóságához, rangjához, gazdagságához méltóan kellett eltemetni. A mesterembereknek hónapokig kellett dolgozniuk, hogy a megrendelésnek eleget tudjanak tenni. A képekkel díszített, gazdagon aranyozott ónkoporsó, a remek epitáfium, a zászlók, címerek elkészítése a városok képíró, képfaragó művészeit, ónműveseit, aranyozóit, ötvöseit, kárpitosait, aranyhímző mestereit hosszabb ideig foglalkoztatta. A posztót a púchói gyár, az üvegféleségeket az uradalom kurimai üzeme biztosította, a fáklyákat és sárga viaszgyertyákat Lengyelországból hozatták.
Garancia kellett a városba való bejutáshoz és szavatolni kellett a kíséret biztonságát, miközben a lengyelek és a kurucok már Zborót is veszélyeztették. Javarészt protestáns nemesek felkelésével biztosított fegyveres kísérettel hozták a hamvakat Zboróról Kassára.
Egy nappal korábban a zborói templomban beszentelték a hamvakat. A díszes ónkoporsót pazarul díszített, nyolc lóval vont gyászkocsira helyezték. Meneteltek az alkalmazottak, a jobbágyság és a nép. Augusztus 17-én este Nagysárosig jutottak, ott töltötték az éjszakát. Tehát nagyjából 50 km-t tettek meg. Félúton voltak. Másnap nyilvánvalóan délután értek Kassára.
A város kapujánál hatalmas tömeg élén a szertartást végző Bársony György egri püspök fogadta a hamvakat harangok zúgása mellett. A város előtt a gyászmenet kettéoszlott. Csak a meghívottakat engedték be a városba. Megszabott sorrendben a koporsót, illetve gyászkocsit fáklya- és koporsóvivők kísérték. Mögöttük haladtak a családtagok, az atyafiak, a jóbarátok, az egyházi és világi méltóságok, az egri káptalan, a világi és szerzetes papság, a magisztrátus és egyetemi hallgatók, valamint a Mária-kongregáció tagjai. Vonultak a díszruhás főrendek, előkelő egyházi, világi, katonai méltóságok, a vármegyék és városok követei, a szertartást végző papok, szerzetesek, a városi céhek. A menetet a helyőrség ezrede zárta.
A gyászmenetben vitt érdemrendek, címerek, zászlók, epitáfiumok, aranysarkantyúk, fegyverek a halott érdemeit, előkelőségét és hatalmát jelképezték. Lovas és gyalogos katonák vonultak föl fegyveresen, zászlókkal, trombitákkal, dobokkal, a páncélos lovag gazdájának feketébe burkolt kedves paripájával.
Feketeruhás ifjak vitték a díszlobogót s az elhunyt kardját, hogy azokat a sírba törjék.
Amikor a fekete posztóval bevont jezsuita templomhoz értek, a koporsót a ravatalra helyezték, és a jezsuita Kereskényi István gyászbeszéde, valamint Bársony György beszentelő szertartása után a fejedelem összetört zászlajával és kardjával együtt a templom sírboltjába helyezték. Másnap tartották az énekes és zenés gyászmisét prédikációval együtt. Egyházi beszédek hangzottak el, búcsúztatók, a kántorok és a diákság énekelt.
A kripta jelenleg nem látogatható. A csontokat „pajkos” diákok össze-vissza dobálták még a jozefinista időkben. Ott pihent még I. Rákóczi Ferenc leányának, Julianna Borbálának a kiskorú gyermeke, Aspremont János gróf. Egyes feltevések szerint a második világháború végén a Vörös Hadsereg katonái is feldúlták a hamvakat. A talált csontokat már évek óta a nyitrai Régészeti Intézetbe szállították elemzés céljából. Egyelőre eredményről nem tudunk.
A szentély északi falának felső részén látható a fejedelem epitáfiuma, amely egy darab hársfából készült. Tetején a fejedelem koronás alakja, belső mezején a Rákócziak ezüstcímere, körülötte latin felirat. Magyarul: „Rákóczi Ferenc úr Őfelsége, Isten kegyelméből Erdély választott fejedelme, a magyarországi Részek [Partium] ura, a székelyek ispánja, Sáros vármegye örökös főispánja és örökös grófja, stb. jámbor halállal múlt ki az Úr 1676. esztendejében július 8-án, életének 31. évében.” A tábla szélén hadijelvények és felszerelések ezüst domborművei (zászlók, kürtök, kopják, sisakok, páncélingek, vértek, kardok, balták, dobok, ágyúk, puskaporos hordók, ágyúgolyók…).
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
