Évek óta szajkózzák az okosok, élükön az állatvédőkkel, hogy a baromfinevelésben fel kell számolni a ketreces tartást és át kell állni az ökológiai és szabadtartásos tojástermelésre, mert az kíméletesebb az baromfiállományhoz. Ennek szellemében az Európai Unió a tojótyúkok ketreces tartásának fokozatos kivezetésére készül, holott az átállás az istállók átépítése, a férőhelyek növelése és az új technológiák bevezetése miatt jelentős beruházást követel meg az ágazat képviselőitől.
De ha valaki mégis azt gondolná, hogy ezzel minden gondunk megoldódik – hiszen ezután majd boldog tyúkok boldog tojást tojnak, melyet elégedetten, ugyanakkor természetesen drágábban fogyaszthat majd a vásárló –, az bizony téved. Aktuális kutatási eredmények ugyanis bizonyították, hogy az állatjóléti szempontból kedvezőbbnek tartott ökológiai és szabadtartásos tojástermelés nagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátással és földigénnyel járhat, mint a ketreces rendszer, tehát ami az állatvédőket megelégedéssel tölti el, az mély ráncokat barázdál a környezetvédők, a klímáért aggódók homlokára.
Az Oxfordi Egyetem kutatóinak a Royal Society Open Science folyóiratban megjelent tanulmánya szerint az ökológiai szabadtartásból származó tojás előállítása csaknem kétszer akkora klímaterhelést okozhat, mint a korszerű ketreces tartás.
A kutatók a berendezett ketreces, a mélyalmos, a szabadtartásos és az ökológiai szabadtartásos termelést összevetve azt vizsgálták, hogy azonos tojásmennyiség esetén mennyi takarmányra, földterületre és tojótyúkra lenne szükség ugyanakkora kibocsátás eléréséhez. Az eredmények szerint egy kilogramm tojás előállítása az ökológiai szabadtartásos rendszerben mintegy 3,52 kilogramm szén-dioxid-egyenértékű kibocsátással járhat. A berendezett ketreces rendszerben ugyanez körülbelül 1,8 kilogramm.
Az ökológiai és szabadtartásos állományok jellemzően több takarmányt fogyasztanak egy kilogramm tojás előállításához, miközben a termelésük alacsonyabb. Az ökológiai takarmánynövények hektáronkénti hozama is kisebb lehet, ezért ugyanannyi takarmány megtermeléséhez több földterületre van szükség.
A takarmány-előállítás a tojás teljes környezeti lábnyomának egyik legfontosabb eleme. Minél rosszabb a takarmányhasznosítás, annál nagyobb terület, energia és egyéb erőforrás szükséges ugyanannyi tojás előállításához. A kutatás az elhullási arányokban is jelentős eltérést jelzett: az ökológiai szabadtartásban 8 százalékos, a berendezett ketrecekben 2,5 százalékos veszteséggel számoltak, ami állatjóléti szempontból ugyancsak nem elhanyagolható. A szabadtartott állományok ugyanis fokozottabban ki vannak téve a ragadozóknak, a fertőzéseknek, a sérüléseknek és a tollcsipkedésnek.
Mindebből nem következik, hogy a kutatás a ketreces tartást állatjóléti szempontból kedvezőbbnek minősítené, szerzői nem a ketrecekhez való visszatérést, hanem az állatjólét és a termelési hatékonyság javítását tartják szükségesnek.
Az alapvető összefüggést ugyanakkor még a kritikus szakértők sem vitatják: a rosszabb takarmányhasznosítás miatt a ketrecmentes és különösen az ökológiai rendszerek klímalábnyoma jellemzően magasabb lehet, ami a jelenlegi klímaválság mellett bizony nem elhanyagolható tényező.
Az oxfordi kutatás tehát egy nehezen feloldható, ugyanakkor egyéb területeken is tapasztalható gazdaságpolitikai ellentmondásra világít rá. A jobb állatjóléti feltételek növelhetik a termelési költséget, a szükséges állatlétszámot és a környezeti terhelést, miközben az európai gazdaságoknak olyan unión kívülről behozott termékekkel kell versenyezniük, amelyek előállítóira nem feltétlenül vonatkoznak hasonló szigorú követelmények.
NZS/Felvidék.ma/vg.hu
