Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területeiről mintegy 300 személy jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, s az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezőtitkárnak.
A Csemadok helyi szervezeteinek szervezésével azonos időben újraindult a színjátszás, a színjátszó csoportok munkája is. Különösen az 50-60-as években minden városban, faluban alakult csoport, legalább olyan, mely az év sátoros ünnepeihez, jeles napjaihoz kötődve a működési helyén évente egy-két előadást tartott. Legtöbbjük ennél többre is vállalkozott, tájoló előadásokat is szerveztek úgy, hogy a betanult színművel több szomszédos településen is szerepeltek. Néptáncgyűjtő útjaim alkalmával több faluban, így Felsővályban, Deménden, Szilicén, Jókán, Martoson a beszélgetések során gyakran hivatkoztak erre.
Az újrainduláskor előkerültek a féltve őrzött színművek, népszínművek, de a kevésbé értékes darabok is.
Közkedvelt volt A bor, A csikós, a Szeretve mind a vérpadig, a Lámpás, a Kérők, a Lúdas Matyi, a Képzelt beteg, a Dandin György, a Liliomfi, a Noszty fiú esete Tóth Marival, A tanítónő, de gyakran műsorra tűzték a kor szlovák és magyar színműveit – Egri Viktor, Dávid Teréz, Lovicsek Béla, Kónya Lajos, valamint Bukovčan, Burian, Kákoš, Luknár alkotásait –, valamint az orosz-szovjet és a világirodalom klasszikusainak és kortárs íróinak műveit is.
A Csemadok megszervezte számukra az országos hatással bíró vetélkedő fórumokat, elsőként a falusi színjátszó csoportok versenyét, aztán a Szocialista dráma versenyfesztiválját és külön a szavalók és prózamondók országos versenyét.
„…A műkedvelő előadói művészeti mozgalom, az iskolai szavaló- és prózamondó versenyek meggyökerezése és kiszélesedése egyrészt az irodalmi ízlés és igény erősödését, egy összetettebb és korszerűbb valóság- és világszemlélet meghonosodását jelentette, másrészt pedig bizonyos értelemben a műkedvelő játékszín bázisát is kiszélesítette, utánpótlást, közönséget és visszhangot, sajtót egyszerre biztosítva annak” – értékelte Tóth László A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 című négy kötetes munkájában.
A Csemadok megalakulásának első évtizede ezen a téren is elindított egy folyamatot, amely máig jelentős eredményeket termel.
Az előadások mennyisége is jelentős volt, 1963-ban 1744 színházi előadást tartottak a színjátszó és esztrádcsoportok, melyeket több mint 430 000 néző tekintett meg. Ez volt az amatőr színjátszás előadásban és nézőkben legtermékenyebb éve.
Prágában, a Lucerna kulturális központban volt szerencsém annak idején megnézni a nagyon rövid idő alatt világhírt elért Laterna magica műsort. A szlovák nemzeti felkelés tizenötödik évfordulója alkalmából a központi ünnepség számára Besztercebányán, az új amfiteátrum szabadtéri színpadára előkészített műsort Milan Gábriš, a SzNKH színházi szakelőadója hasonló rendezői megoldással valósította meg. A ház táncosztályát – melynek magyar szakelőadóként része voltam – bekapcsolta az együttesek felkészítésébe és a rendezésbe. A tapasztaltak pozitív hatással voltak rám. A rendező az ünnepi műsort a hivatásos, a félhivatásos és a legjobb szlovák amatőr táncegyüttesekre építve képzelte el. Az Ifjú Szívek is részt vett benne. Az előadás óriási sikert aratott. Ez megerősített abban, hogy ezt a műsortípust adaptálni kell a magyar népművészeti mozgalomba is. Az alkalom, a lehetőség nem váratott sokáig magára.
A hagyományőrző csoportok az ONF-on, Zselízen. Középen a Csemadok zsérei csoportja (Fotó: Takács András/Fórum Intézet)
A Csemadok KB a párt nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának felkérésére és társszervezésében 1961 május végén a mezőgazdasági munkások 1931. évi nemeskosúti sztrájkja 30. évfordulója emlékére az uradalmi kastély parkjában kétnapos emlékfesztivált rendezett. Az e célra épített színpadon Takács Andrásnak a Besztercebányán látott minta alapján készült forgatókönyvére, Gábris Milan rendezésében az Emberiség, szabadság, béke című, szerkesztett Laterna magica műsor valósult meg. A műsor a népművészeti együttesek által tolmácsolt élőképeket film- és diavetítéssel kiegészítve ábrázolta a téma adta eseményeket. A műsornak mintegy 800 szereplője volt: felnőtt és gyermek énekkarok, tánccsoportok, valamint fellépett mindkét szlovákiai félhivatásos együttes, a Lúčnica és az Ifjú Szívek is.
A rendezvénynek igen nagy visszhangja volt, annyira, hogy a következő évben Gombaszögön meg kellett ismételni. Mivel a társszervezés értelmében a teljes bevétel a Csemadoknál maradt, anyagilag is jelentős hasznot eredményezett, pedig a belépőjegy ára egy napra csak 3 korona volt.
Igaz, a kiadásokat az állami költségvetési támogatás fedezte. A Csemadok a fellépő együttesek felkészítése mellett a közönségszervezésbe bekapcsolta a járási és a kerületi apparátusainak dolgozóit. Az így szerzett pénzt a további nyári rendezvényeknél felhasználhatta.
1961. június 17-18-án a Csemadok KB és a Népművelési Intézet Viczay Pál és Szíjjártó Jenő irányításával megrendezte a zselízi parkban, az ODT volt színpadán a csehszlovákiai magyar ének- és zenekarok országos seregszemléjét, az I. Országos Énekkari Fesztivált. A rendezvénysorozat a felnőtt énekkarok részére Galántán Kodály-napok, a gyermekkórusok részére Érsekújvárott Csengő énekszó névvel napjainkig él. A seregszemlére a válogatás – rozsnyói, dunaszerdahelyi és érsekújvári színhellyel – már az 1960-as év második felében megtörtént. Ennek során 6 népi zenekart, 7 vegyes kart, 4 ifjúsági kart, 22 gyermekkart és 8 szólistát választottak ki. Az ének- és zenekarok betanulásra megkapták a felkért alkotókkal a rendezvényre készíttetett kórus- és zenekari műveket. Dr. Tóth Árpád karnagy „Mert törvény az anyai szó, gravitáció” című, Szíjjártó Jenő zeneszerző-karnagyról írt könyvében így emlékezik meg az eseményről: „…1961-ben megrendezik Zselízen az I. Országos Magyar Énekkari Fesztivált, melynek összkarát az ez alkalomra írt Békét akarunk… című művét – maga Szíjjártó Jenő vezényli 1200 énekesnek. A szerző ezt az előadást tekintette élete legnagyobb sikerének.”
A fesztiválon mintegy 1380 gyermek és felnőtt énekes és zenész vett részt. A közös énekkari művek főpróbáján akkora tömeg volt az öreg színpadon, hogy az összerogyott alattuk. Másnap 10 órára, a délelőtti műsor kezdetére elkészült a régi helyén a teljesen új színpad, melyet a Csemadok KB kérésére teljesen ingyen építettek fel a lévai tartalékos hidászalakulat katonái – az anyagot is ők adták hozzá –, méghozzá olyan tökéletes munkát végezve, hogy a színpad évtizedekig szolgálta a nyári szabadtéri fesztiválrendezvényeket. Az előző évi érsekújvári és a zselízi sikeres központi rendezvények után az énekkari munka a helyi szervezeteknél és az iskolákban is jelentősen fellendült. Szíjjártó Jenő karnagy amellett, hogy újra a Szlovák Rádió zenei rendezője lett, a Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya és a Csemadok közös szervezésében teljes erejével szorgalmazta az amatőr karnagyok képzését.
