Ausztriában Jörg Haider visszatérésre készül. Szlovákiában a szélsőség kormányon van, Romániában pedig a politikai elit nem mindig csak hallgatólagos támogatását élvezi. Szélsőség-e a Magyar Gárda ezekhez képest? A politikai jobbszél erősödése nemzetközi trend lenne?
Jörg Haider, osztrák politikus visszatér Ausztria országos politikájába – meg nem is. Haider ugyanis a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű párt elnöki székéért hajt, emellett kancellárjelölt is lesz a szeptemberi választásokon. Jelenleg Karintia tartomány elöljárójaként dolgozó politikus visszatérésének hallatára sokan felhördültek ijedtségükben. A félelem jogosságán el lehet vitatkozni, az viszont biztos, hogy a tőlünk nyugatra lévő szélsőségesség más színezettel rendelkezik, mint a kelet-közép-európai ultrajobboldali mozgalmak.
Ausztria
Európa majd’ mindegyik országában léteznek olyanok, akik a hivatalos tematikával, illetve a hivatalos (többnyire: politikai) kommunikációs stílussal sem hajlandóak azonosulni. Jörg Haider nem bánt soha kesztyűs kézzel a baloldallal, kritizálta az osztrák zsidó vezetőket, cigány népvándorlásról vizionált, s bejutott a parlamentbe, sőt, kormányzati erővé is avanzsált. A megszólalásai azonban inkább aktuális kérdésekből fakadnak, ellentétben Romániával, Szlovákiával, Ukrajnával, ahol a szélsőjobboldal egy nemzeti öndefiníció-hiány pótlására törekszik.
Haider volt pártja, az FPÖ egyébként az elmúlt két választáson 10-11%-ot szerzett, az új pártja, a BZÖ még nem mérette meg magát. Vasali Zoltán politológus a HírExtrának nyilatkozva elmondta, hogy nem látni egyelőre a folyamatjelleget az osztrák populisták jónak mondható teljesítményében. Ennek oka az elemző szerint az, hogy Haider visszatérésével ma már nem biztos, hogy jót tenne saját magának, karaktere már nem olyan népszerű, mint annak idején. Korábban Ausztriára megneheztelt a nemzetközi közvélmény Haiderék kormányba emelése miatt. Ma az osztrákok egyébként ma még stabilabb szociális biztonságban élnek, ebben az esetben pedig nem lenne ésszerű Haiderrel újra kivívni a többi ország ellenérzését – mondta Vasali Zoltán. Az FPÖ-nek nem csak külföldön, de az osztrák pártok körében sem sikerült elfogadottabbá tennie magát, nem lett koalícióképesebb az elmúlt évekhez képest. A BZÖ egyelőre még más tészta, még nem ismerjük a listájukat – tette hozzá.
Az osztrák demokratikus struktúra 1945 óta megerősödött, a társadalmi közérzetből igen nagy részben – ha volt is, már – eltűnt az elnyomatás, illetve a nemzeti veszélyérzet motívuma. Egy gazdasági recesszió okozta elégedetlenség, vagy egy komolyabban megosztó társadalmi kérdés felbukkanása természetesen – mint mindenhol – elősegítheti a populista jobboldal átmeneti erősödését, azonban tartós Ausztria radikalizálódásától félni felesleges idegességet jelentene.
Kelet-Közép-Európa
Térségünkben a bizonytalan nagyképűségével hangoztatott soviniszta szólamokban a társadalom egy része és a politika egymásra talált. A baj ezzel az, hogy a politika szerepe a diktatúra alól frissen felszabadult társadalmak demokratikus mederben tartása lenne, normális esetben. A kommunizmusban szocializált állampolgár – természetesen – nem ismeri a szabadság, a felelősség, a demokrácia jelentőségét, vagy ha igen, többnyire rosszul. A politikai elit útmutató tevékenységétől nem lehet eltekinteni.
A politikai elit esetében azonban nem a törvényhozásban lévő, hanem a meghatározó politikusokra kell gondolni. Attól, mert Ausztriában az FPÖ, illetve a Haider által létrehozott BZÖ a törvényhozás tagja, még nem mondható el a politikai elitről, hogy soviniszta lenne.
Szlovákia
Szlovákia helyzete azonban merőben más.
A nemzeti identitáskeresést a szlovák politikai elit nem tudta demokratikus keretek között tartani, Robert Fico Jan Slotával közös országlása óta pedig szemmel láthatóan nem is akarja. Mégis, a jelenlegi szlovák kormány „legádázabb ellensége” a sajtója. A liberális SME közreműködése nélkül a hivatalos álláspont még mindig az lenne, hogy Malina Hedvig saját magát verte meg, illetve, hogy az eset nem történt meg. Az MKP enerváltan reagált – nagy is az elégedetlenség – a mérsékelt jobboldal pedig csak akkor szólalt meg, amikor muszáj volt.
A helyzet hasonló a Slovenská Pospolitost’ esetében is, ami annyiban különbözik a Magyar Gárdától, hogy lőgyakorlatokat tartanak, illetve nyíltan példaképüknek tekintik a szlovák szélsőjobb egy emblematikus figuráját, Jozef Tisot.
A szlovákság egészen a XV. századig nem rendelkezett önálló nemzeti identitással, amit „súlyosbít” az is, hogy Szlovákia területének közel teljes egésze hajdanán a Magyar Királyság része volt. Az önmeghatározás tehát még nem teljes és nem koherens, a szlovák szélsőjobboldal pedig telhetetlen, úgy tűnik nem hajlandók várni arra, hogy az öndefiníciós meghatározás a társadalom szerves része legyen. Nekik most kell a tudat, hogy ősi népről van szó, azonban a nemzeti identitás kialakulásának említett időszaka túl későn történt ahhoz, hogy „ősi népként” tudják definiálni magukat.
Az „ősi nép” státusza, másképpen a „ki volt itt előbb?” kérdése térségünkben mágikus jelentéssel bír. Ez egyfajta nemzeti-területi legitimáció, amely a Kárpát-medencén belüli békés szomszédság kialakulásának talán legnagyobb gátja, ami pedig a sovinisztákat általában nem érdekli. A szélsőségesek a saját maguk módszerével igyekeznek orvosolni a helyzetet: hangerővel és teátralitással. Robert Fico korábbi megnyilatkozása a Szvatopluk nagymorva fejedelemnek való szoborállítással kapcsolatban arról tanúskodik, hogy a szlovák szélsőjobboldali mozgalmak mellett maga a politikai elit sem akar a tények talaján maradni.
Fico megmondja
Robert Fico: „Egyre több történész hangoztatja, hogy a nagymorva fejedelemségben nem szlávok, hanem régi szlovákok éltek, akiknek a királya Szvatopluk volt. Legyünk büszkék erre. Ha a magyaroknak lehet Szent Istvánjuk, a cseheknek pedig Szent Venceljük, akkor nekünk pedig Szvatoplukunk lesz, akinek a szobrát mielőbb felállítjuk a pozsonyi várudvarban.”
Románia
A románok helyzete sok szempontból hasonló a szlovákokéhoz. A szélsőjobboldal által saját magára testált szerep a nemzeti identitás megőrzése, illetve a román nemzet „betolakodók” elleni védelme.
Az „ősi nép” képét a dákoromán kontinuitás elméletére alapozzák, aminek a lényege, hogy a 101-102-es és 105-106-os dák háborúval elfoglalt terület római megszállása idején a rómaiakkal összeolvadó dákok leszármazottjai a mai románok. Az elmélet – annak ellenére, hogy ezer sebből vérzik – pont jó arra, hogy a román nemzeti identitás alapját képezze.
Feltűnő az ottani politikai elit hallgatólagos helyeslése, már ami a szélsőjobboldali akciókat illeti. A Noua Dreaptă a Vasgárda szellemiségének örökségét igyekszik továbbvinni, amiben számíthat a román ortodox papság hathatós közreműködésére. A román szélsőjobboldali gondolkodás alapja azonban nem csak a történetiség (a dáko-román elmélet), hanem társul hozzá a második világháborús antonescui dogma, miszerint a kisebbségek veszélyt jelentenek Románia területi éppségére. Nem tudjuk még ma sem, kik voltak azok, akik 2008. március 15-én a rendőrség épülete előtt vertek össze egy ünneplő magyart, amivel a probléma az esetet magát leszámítva még annyi, hogy a nyomozást nem is forszírozza senki.
Magyarország
Magyarországon – ellentétben Szlovákiával és Romániával – senkit nem vernek meg a nemzetisége miatt. A Magyar Gárdát is létrehozó Jobbik szellemiségében nem Szálasi Ferenc, hanem Bethlen István politikai krédóját vallja, ami alapvetően megkülönbözteti a szlovák, illetve román gárdáktól, amelyek példaképei a nácikkal kollaboráltak. Ezzel eszmei téren természetesen lehet vitatkozni, azonban nem lehet szélsőségesként definiálni. Még akkor sem, ha egyes tagjai szélsőséges cselekményeket hajtanak végre.
Magyarországon nem a történelem, hanem a jelenlegi nemzettudat (illetve a radikális jobboldal szerint annak hiánya) a kardinális kérdés, melyről nincs társadalmi megegyezés. Milyen a magyarság megélésének demokratikus módja? – adódik a kérdés. Ennek megválaszolása valószínűleg, ha nem is teljesen, de jelentősen nyugtatná a hazai kedélyeket.
Trend?
Ausztria, Szlovákia, Románia és Magyarország tehát más és más helyzetben van. Közép-európai szélsőségekről általánosságban nehéz beszélni, ugyanis más és más a megjelenés intenzitása, valamint más a nemzeti gondolkodás alapja. Vasali Zoltán szavaival élve: más az osztrák társadalom, mint az Európai Unióhoz nem régen csatlakozott államok társadalma.
E négy ország, illetve a térség vonatkozásában szélsőséges trendre gondolni éppen ezért látszik túlzásnak, érdemesebb lehet egymástól (részben) különálló egybeesésekről beszélni.
HírExtra, Felvidék Ma
