Vasárnap délután van, csendes a falu, valamilyen csoda folytán senki nem nyúzza a benzines kaszáját. Olyan igazi, vasárnap délutáni, áldott csend. Csak az előre jelzett hidegfront szele zúg és feszíti büszkén a magyar és a székely zászlót a kis közösségi ház előtt.
Büszkén figyeli ezt a míves kezek faragta kopjafák és a díszes székely kapuoszlop csoportja a zászlók alatt, hiszen bátran hirdetik, hogy ennek a településnek van székely és magyar testvérkapcsolata.
Az Ipoly mentén vagyunk, a Felvidéken, vagy ha úgy tetszik Dél-Szlovákia magyarok lakta régiójában.
Térségfejlesztési koncepciók szép tervei válnak valóra apránként a térségben: van új aszfaltburkolat a határ mindkét oldalán, eltűnnek a szemétdombok a folyó völgyéből, hegyikerékpár út épül a határsávban, termálfürdők újulnak meg, közterek szépülnek, látványos kiállítások csalogatják a környékre a tartalmas időtöltésre vágyókat. Készül a faluban is az egykori kenderfeldolgozást és a vízimalmot bemutató park, jövőre már igazi idegenforgalmi látványossága lesz ez a településnek.
Lassan be is lakják a térséget a turisták, vendégek. Kissé hűvös van, de az alsósztregovai, megújult termálfürdőbe együtt lubickolnak vasárnap délután a családok, fiatalok, a két országból.
A magyarországi vendégek igyekeznek mindig vinni magukkal tolmácsot a büféhez, mert szükség van rá. Itt az egyedüli üdvözítő nyelv, az államnyelv…
Alkalmazkodnak hát a helyzethez a magyarországi fürdőzők, vidáman kérik és tolmácsolják egymás között a kiszolgáló személyzetnek, hogy ki, mit kér.
A szíves vendéglátás módja az államalkotó nemzet büfés képviselője részéről, egy odavetett mondat, természetesen államnyelven: „Ha már egyszer ide jönnek, legalább megtanulhatnának szlovákul!” Majd unottan megfordítja a szlovák palacsintát a szlovák teflonban, amely majdnem leesik a szlovák földre…
Üde színfoltja a hétvégéknek a térségben a kerékpározók, akik határtalan köröket rónak az Ipoly völgyében. Családok ülnek biciklire a mai vasárnapon is a közeli városból és töltenek el akár egy egész napot, például az Ipolytarnóci Ősleleteknél, ahol minden igényét kielégítik az odaérkező szlovák vendégnek.
A nyomtatott tájékoztató anyag, az idegenvezetés, a weboldal, az információs táblák, mind-mind azt szolgálják, hogy magas szakmai színvonalon, érthetően tájékoztassák az oda látogató, szlovák ajkú Vendéget (igen, így nagybetűvel). Mindezt természetességgel veszik az odalátogató szlovákok.
Miután jól kitúrázták magukat a családok, végig mentek a lomkorona sétányon, vagy beültek a 4D moziba egy időutazásra, vagy kényelmesen sütögethetnek a fák alatt, hogy aztán hazatekerjenek a határon át.
Feszíti a szél a vasárnapi csendben a székely és a magyar zászlót a kis közösségi ház előtt. Tekerik a pedált a város irányába a túrázók, átérnek a schengeni határon Szlovákiájukba, beérnek a faluba, majd amikor elhaladnak a két zászló előtt, megszólal az egyikük, államnyelven: „Na nézd már! Mintha még mindig Magyarországon lennénk! Az Istenit nekik!”
Vasárnap van. Áldott csend, csak a biciklik kerekei tapossák a falu útját. A zászlók kitartóan integetnek az elhaladók után. Isten veletek vendégeink…
2014 egyik vasárnapja. Határtalan Ipoly völgye. Európa.
Papp Sándor, Felvidék.ma
