Röviden Inámról
Az Ipolytól nyugatra, a Nagy-patak völgyében, Keszi és Nyék közt települt Inám község, melyet a régió „legmagyarabb és legkatolikusabb” falujaként is emlegetnek. Lakosai egyaránt őrzik hitüket és magyarságukat. Az előbbinek külső jele a falu feletti dombon ékeskedő, többször át- és felépített Szent György-templom. Utoljára 1931-ben építették teljesen újjá az Isten házát. Akkor, amikor sok helyen szegénység volt. Az námi gazdák és polgárok azonban vállalták a nagy-nagy anyagi és fizikai áldozatot, s 1932-ben felszentelhették itt újra a tágas és pazarul berendezett szakrális helyet, benne a magyar szentek: István, Imre, László, Erzsébet, Margit szép freskóival, sok-sok szoborral, értékes régi orgonával s egyebekkel.
Inám első okleveles említését a faluról szóló kis kiadvány szerzői (Resko S. és koll. 2001.1.p.) 1258-ra teszik. Más kiadványok az Esztergomi Prímási Levéltár 1260-as okiratát jelölik meg az első írásos forrásként (Str.I.459.), melyben a helynév az alábbi szövegkörnyezetben bukkan fel: „…separat merae de Cholimia et Inam”. (Bakács I., 1971.: Györffy Gy., 1987.; Pesty F., 1984.) A község hajdani birtokosai közé tartozott az országbírói ítélőmester, Verbőczi István is, akinek a helyi hagyomány szerint (s erről Pesty Frigyes Helynévtárában is olvashatunk) az országúttól nem messzire állt a kastélya, melynek helyét ma is Kastélyrétnek nevezik.
1539-ben Zápolya János királytól a Bolgár család nemesi címerről szóló okmányt s kuruális telekkel járó adománylevelet kapott. A családnak a Nemeseszögben mintegy tizenegy kisebb kúriája volt. A török pusztítás után, 1664-ben a falu lakatlanná vált, de rövidesen újra felemelkedett, s 1709-ben már megyegyűlést is tartottak itt. A csapások és sorsfordulók azonban nem értek véget: 1713-ban pestisjárvány tizedelte a lakosságot, de volt itt tűzvész, szárazság, földrengés; voltak háborús áldozatok, deportáltak, vagyonukból kifosztottak stb. De Inám mindig benépesült és talpra állt. 1770-ben már megannyi olyan örökös jobbágyot jegyzett az összeírás, akiknek leszármazottai ma is élnek itt. Gondoljunk csak az olyan nevűekre, mint a Nagyok, a Bugyiak, a Mártonok, a Skerleczek, a Radosok, a Horváthok és mások.
A szabadságharc idején, amikor a „muszka sereg” bejött az országba, a szomszédos Nyéken a tizenkilenc községből összegyűlt tömeg népgyűlést tartott, s Dacsó Pál megyei megbízott „népfölkelésre buzdított”. Ugyanakkor Inámban a „páston, a legelőn, sátor alatt tartott misét a bozóki őrsereg ezrede”, s arról is szólt a szónoklat, hogy hazánk „függetlennek nyilvánított a deberecenyi hongyűlés által”.
Az egykori kisnemesi község arról is híres, hogy hajdan igen sok jó gazda tevékenykedett a faluban, gyermekeiket taníttatták. Így több tanár, orvos, mérnök került ki a faluból. No meg persze – lévén a családok buzgó katolikusok – három teológus és ugyanannyi szerzetes nővér is. Az innen származó Mons. Lénár Károly (1923-2005) pápai káplán neve szinte az egész országban, sőt a határokon kívül is ismert volt. 1951-ben az Ipoly mentéről hurcolták őt el a kommunista bérencek, hogy 12 évi börtönre és 7 évi fizikai munkára ítéljék csak azért, mert kiállt hitéért, közösségért. A szlovákiai magyar papság élő lelkiismerete, Isten tántoríthatatlan szolgája volt ő, aki most szülőfaluja temetőjében pihen.
Másik híressége a falunak Sőtér Kálmán (1834-1915), a kiváló magyar méhész és szakíró, aki hajdan itt vásárolt birtokot, 1874-ben itt építette ki országos hírű méhészetét, alakította ki az akkori leggazdagabb méhészeti szakkönyvtárat.
Amit Sőtér Kálmánról tudnunk kell
Sőtér Kálmán, a kiváló magyar méhész és szakíró a Felvidékről indult, a pályája jelentős szakasza is ide kötötte őt. 1834. október 11-én született Csúzon, Komárom megyében. Középiskolai tanulmányait Érsekújváron, Esztergomban, Nyitrán és Nagyszombatban végezte.
Két évig volt Esztergomban teológushallgató, de betegsége miatt 1855-ben kilépett az intézetből, s Scitovszky prímás gazdasági segédtisztté nevezte ki. Egy ideig a központban dolgozott, aztán vidékre helyezték. Ekkor került közelebbi kapcsolatba Hont megyével, hisz 12 évig Kemencén, illetve Dejtáron volt intéző.
Nyugdíjba vonulásakor Inámban vásárolt birtokot, amelyen 1874-ben méhest alapított. Később ez lett Hont megye legnagyobb és legkorszerűbb méhese. „Ebben a méhesben végezte megfigyeléseit, kísérleteit. Gyakorlati tevékenységének legjelentősebb eredménye a helyes keretméret megalkotása volt.” (Kassai M. K., 1989. 236. l.)
Az országos hírű méhésztelepen kívül Inámban építette ki a magyar méhészet legnagyobb vidéki könyvtárát. Innen küldte publikációit a Méhészet című lapnak, s 1880-ban hozzáfogott A méh és világa című terjedelmes munkájának megírásához. Ennek megalkotása révén lett Sőtér „a méhészeti világirodalom legterjedelmesebb /2000 oldalnál nagyobb/ és egyik legalaposabb szakkönyvének szerzője”. (Kenyeres Á. főszerk., 1969. 649. l.) A könyv első kötete 1895-ben jelent meg Kolozsváron, a 2. kötetet pedig Budapesten adták ki 1908-ban. A szerző saját tapasztalatain kívül a külföldi szakirodalmat is felhasználta. Foglalkozott az elméleti kérdésekkel, s szinte mindent elmondott a méhészetről, a méhekről, azok ösztöneiről, szokásairól, betegségeiről stb. Ismertette a gyakorlati tudnivalókat is: bemutatta a méhészkedés eszközeit, a kaptárakat stb. Művét 1910-ben a német, osztrák és magyar méhészek 55. vándorgyűlésén Budapesten aranyéremmel tüntették ki. (Kassai M. K., 1989. 237. l.)
1879-ben Sőtér alapítója volt a Magyar Országos Méhészeti Egyesületnek, amely 1905-ben alelnökének választotta őt. Gyakorlati eredményeinek bemutatásával maga is több kiállításon vett részt, s nyert arany-, ezüst- vagy bronzérmet.
Sőtér Kálmánról több lexikonunk is megemlékezik. Olvashatunk róla a Borovszky-monográfia lapjain, az Irodalom, tudomány, művészet című fejezetben és az Inámot bemutató részben egyaránt. (Borovszky S., szerk.: é. n. 48., 273–274. l./ Nevét azonban több megyei, a gazdasági életet is érintő kiadványban hiába keressük. Nincs ott például az 1893-as Hont vármegyei Almanach gazdasági egyesületeket bemutató lapjain. A méhészeti szakosztály elnökeként akkor Borbély Pétert jegyzik. (Pongrách E. szerk., 1893. 162–163. l.) De nem találjuk Sőtér nevét a Hont vármegyei Gazdasági Egyesület 1905-ös évkönyvében sem. Még az alapító tagok közt sem jegyzik a nevét. (Pályi P. szerk., 1905. 19–25. l.) Vajon mi lehetett ennek az oka?
A Borovszky-monográfiában még azt olvassuk, hogy a század elején Sőtér évről évre gyarapítja „méh-telepét” /48. l./. Az agrártörténeti életrajzokat közlő kiadványban említik, hogy Sőtér „a nagy szakirodalmi mű befejezése után Korosra /Nyitra megye/ költözött, magával vitte méhesének egy részét, és itt élt 1915. szeptemberében bekövetkezett haláláig”. (Kassai M. K., 1989. 237. l.) Mint tudjuk, híres munkájának 2. kötete 1908-ban megjelent. Az előző közlés szerint ekkor tehát már semmiképp sem élt Inámban. Talán ezért sem szerepelt az országos hírű szakember az 1910-es nagy ipolysági gazdasági kiállításon, ahol egyébként a megye összes valamirevaló gazdája bemutatta jószágait, termékeit.
Utolsó éveit tehát Förster báró nyitrakorosi birtokán töltötte Sőtér. Itt élt szegénységben haláláig, 1915. szeptember 15-éig /a Magyar Agrártörténeti Életrajzok című kiadvány szerint szeptember 16-áig/.
Sőtér Kálmán-emlékek s azok ápolása Inámban
Mint említettük, 1874-ben Inámban építette ki országos hírű méhészetét Sőtér Kálmán, a jeles magyar szakíró és jeles tudós. Egykori kúriája, melyet itt „kastélynak” is neveznek, még áll a faluban. Jelenleg a Nagy család tulajdonában van. A régi nemesi kúria mára ugyan elveszítette eredeti jellegét, de így is őriz valamit régi hangulatából. Utcára néző, téglalap alakú ablakai felett tartóoszloppal alátámasztott ablakpárkányok láthatók. Köztük és a pillérek közti részen stukkódíszek vannak. Az ablakok feletti háromszögoromzat közepén gömbölyű világítónyílást alakítottak ki. A házon Sőtér Kálmánnak emléktáblája is van, rajta az alábbi szöveg olvasható: „Ezt a kastélyt/ 1864-ben építtette/ Sőtér Kálmán 1834-1915/ Felújíttatták 2000-ben Nagy László és Szabó Margit 200.9.1.”
Van egy Fekete márvány emléktáblája Sőtérnek a polgármesteri hivatal utcára néző falán is, rajta ez a kétnyelvű szöveg áll: „Falunkban tevékenykedett, és/ országos hírű méhésztelepet létesített a/ közismert méhész szakíró/ SŐTÉR KÁLMÁN/ 1834-1915″.
A tudós gazda bizonyára kedvezően befolyásolta a helybeliek gondolkodását, szakismereteit is, hisz a méhészet Inámban mindig jelentős volt. A falu neve újabban pedig a 2000-től évente itt rendezett mézfesztiváltól lett híres. Nemcsak a legjobb méhészek szakmai találkozójára kerül ilyenkor sor Inámban, de mézkirálynőt is választanak; híres művészek, amatőr csoportok lépnek fel, és sor kerül a különféle mesterségek bemutatójára is. S természetesen minden ilyen alkalommal megkoszorúzzák az egykori híres lakó emléktábláját, időnként pedig egy-egy előadást is tartanak a tudós méhészről.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59236,59141,58886,58791,58672,58547,43191″}
