Elfogadta Magyarország 2025-ös költségvetését pénteken a parlament. A törvényt 125 igen, 56 nem szavazattal hagyta jóvá az Országgyűlés. A jogszabály négyoldalas preambuluma az új gazdaságpolitika költségvetésének nevezi a …
Felvidék.ma
-
-
A Csemadok Zselízi Alapszervezete mellett működő helytörténeti Sacher Polgári Társulás idén is folytatta kulturális programtevékenységét, amely az év végére különös hangulatú sorozattá koncentrálódott. A SacheRock kamara koncertsorozat két …
-
Az eurózónán belül Szlovákiában nőttek a leggyorsabban az élelmiszerárak novemberben, az Európai Unióban pedig Romániával osztozik az első helyen az ország: 4,9%-os volt az infláció. Most főleg a …
-
Karácsony ünnepe alkalom, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki …
-
Kitekintő
Orbán Viktor: a féléves magyar elnökség kicsit visszaadhatta a hitet a teljesítmény, a munka jelentőségében
Az európai politika közelebb került a valóságos problémákhoz a magyar uniós elnökségnek köszönhetően – hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel Orbán Viktor. A …
-
Az uniós magyar elnökség két politikai ciklus közötti átmenet idején zajlott, ami mindig kihívást jelent, mégis, sok eredményt hozott – jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben. …
-
December 18-ára invitálta az érdeklődőket a kassai MaJel Rovás Központba Drab Melinda királyhelmeci vállalkozásfejlesztési tanácsadó a „Házam… asztalom…“ c. könyv szerzője, mely első kötete. „Ez a könyv egy …
-
December 24. és 26. között változatos műsorokkal, szórakoztató, zenés és ismeretterjesztő ünnepi adásokkal várja hallgatóit a Kossuth, a Bartók, a Dankó és a Petőfi Rádió. A Kossuth Rádión december …
-
A kínai protestáns keresztyének honlapján, a China Christian Daily indító lapján új és ingyenes kínálat jelent meg. Erről olvasható „A navigáló hit a digitális Babilonban: a NextGen (következő …
-
Három hónapnyi harc és szenvedés címmel tekinthető meg a lévai Barsi Múzeum és az oroszkai Hadtörténeti Múzeum közös összefogásával megvalósuló tárlat a lévai intézmény kiállítótermeiben. A tárlattal Lévának …