Bár a mai nap nehéz volt a szlovák kormányfő számára, végül fellélegezhetett. Az európai szocialisták visszaállították az általa vezetett Smer párt jelölti tagságát. Másfél évvel ezelőtt azért helyezték …
Archívum – publicisztika
-
-
Az unió szlovén elnöksége reméli, hogy a tagállamok többsége még Ljubljana elnökösködése alatt, mely június 30-ig tart, elfogadja a Lisszaboni Szerződést. A cél ugyanis az, hogy a szerződés …
-
A pozsonyi kerületi bíróság úgy határozott, hogy Duray Miklósnak elnézést kell kérnie a Szlovák Nemzeti Párttól, továbbá anyagi kártérítést kell fizetnie. Ez a bírósági döntés abba a kategóriába …
-
Az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) február 13-14-i brüsszeli elnökségi ülése tárgyalja a szlovák Smer (Irány) tagságának kérdését.
-
Az a bírósági döntés, melynek értelmében Duray Miklósnak egymillió koronát kell fizetnie politikai meggyőződéséért, egyszerűen botrány. Az pedig ebben az összefüggésben teljesen mindegy, hogy az SNS fasiszta párt …
-
Egyelőre nyoma sincs a közös magyar–szlovák történelemkönyvnek. A magyar történészek részmunkáinak egyik legizgalmasabb fejezetét készítő Ábrahám Barna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztika–Közép-Európa Intézetének adjunktusa szerint ne is …
-
Egy hét múlva Fico talán felkelhet a büntetőpadról, ugyanis az európai szocialisták hajlandóak behunyni a szemüket, és felújítani a Smer tagságát a pártban. Teszik ezt annak ellenére, hogy …
-
Zsebők Csaba, a Magyar Nemzet pubilicistája a felvidéki autonómiamozgalmaknak járt utána …
-
Archívum - publicisztika
A fasiszta mint tiltott kifejezés – a Košický korzár a Duray kontra SNS perről
Peter Schutz, neves kassai publicista a Duray Miklós ellen indított peres ügyet vette górcső alá:
-
Archívum - publicisztika
A politikusok szívesen pereskednek egymással – a SME a közemberek közti torzsalkodásokról
A bírósági eljárással, mint a politikai viták rendezésének lehetséges eszközével, a szlovák politikusok gyakorta élnek, bár maguk is bevallják: közemberekként többet kellene elviselniük. Sokszor attól sem riadnak vissza, …

