A köztársaság védelméről szóló törvény mielőbbi elfogadását kezdeményezi a magyarellenes kirohanásairól ismert Jan Slota pártja. Ezt a párt alelnöke közölte hétfőn egy televíziós vitában, ahol egy révkomáromi magyar …
Archívum – publicisztika
-
-
Meséli a taxis – autókról beszélgetünk, mint rendesen -, hogy ő Szlovákiába hordja szervizbe a Škodát. Harminc- vagy valahányezer kilométerenként átbumlizik Szlovákiába, és ott végzik el a kötelező …
-
„Az, hogy a Szlovák Nemzeti Párt álláspontja szerint ’Szlovákiában nem élnek magyarok, csak elmagyarosított szlovákok, akik magyarul beszélnek’, az egykori román diktátor, Nicolae Ceausescu politikai gyakorlatát idézi, ezt …
-
A Magyar Élet 2007. november 29-i számában jelent meg Csapó Endre alábbi jegyzete a schengeni övezetről.
-
Az egyik olyan rosszindulatú daganat, melyet Szlovákia minden bizonnyal megörököl a jelenlegi kormánytól, a közélet teljes elbutulása. Az entellektüelek és a jobb pozsonyi elemzők eldurvulásnak vagy vulgarizálódásnak fogják …
-
A média kézbentartásáról foganatosított kormányzati felfogást, amelyet a köztársasági elnök is támogat, a szakemberek sokkolónak tartják. Gasparovič azon kijelentése, miszerint a kormánynak és a parlamentnek rendelkeznie kellene saját …
-
Harminckét szlovák történész, régész és nyelvtudós vette védelmébe közös nyilatkozatban hétfőn Robert Fico kormányfőt, aki a múlt héten, az önálló Szlovákia fennállásának 15. évfordulóján tett igencsak furcsa nyilatkozatot.
-
Robert Fico történelmet csinál Szlovákiában. Módszeresen látott a dologhoz: legelébb a szlovák őstörténetet vette sorra – a X. században országló Szvatopluk posztumusz elnyerte tőle az ősszlovák címet, egyben …
-
Nemrégiben még elég gyakori volt a különböző áldások kérése a keresztények között. A keresztények – annak ellenére, hogy erre nem volt semmilyen kötelező törvény -, kérték egyes személyek és …
-
Vajon miért akarja egy magyar szocialista politikus visszavezetni az európai szalonokba a magyarellenességéből szemernyit sem engedő Robert Ficot?

