Minden karácsonykor vannak lakástüzek az égő gyertyák miatt – figyelmeztetett a Tűzoltó- és Mentőszolgálat a közösségi médiában az adventi időszak beköszöntével kapcsolatban. A nyílt lánggal óvatosan és körültekintően …
Advent
-
-
Advent első hétvégéjén megnyitotta kapuit a karácsonyi könyvvásár a lévai Reviczky Házban. A nagy múltra visszatekintő könyvvásár hiánypótló alkalom a szórványban élő lévai magyar közösség számára. A színes …
-
A Lévai Szent László Kör életében már hagyomány, hogy minden évben szervez adventváró eseményt. Idén azonban nemcsak az ifjúságot, hanem minden generációt adventváró teadélutánra hívtak a lévai Reviczky …
-
November 29-én Galántán ünnepélyes adventi nyitánnyal kezdődött az ünnepi időszak, amelynek két kiemelt programja – a Ha betér az égi király című bábjáték, valamint a karácsonyi kvíz – …
-
Őszinte vallomások reményről, hagyományról, veszteségről, a szeretet átformáló erejéről és a várakozás szépségéről – a Duna ünnepi, Várva várt című saját gyártású sorozata idén is várja a nézőket december 1-től, …
-
Az ünnepi várakozást varázsolja meghitté november 30-tól az Adventi Önök kérték. A műsorvezető, Tótfalusi Fanni négy vasárnapon várja naponta három időpontban a nézőket a Dunán. Megható történetekkel, karácsonyi …
-
December 10-e és 12-e között minden nap 18.00 órai kezdettel szervezik meg az adventi triduumot a pozsonyi ferences templomban.
-
November 30-án, vasárnap kezdődik, és december 23-án ér véget a kassai karácsonyi vásár – tájékoztatott a Kassa megyei hivatal. A városközpontban, a standok és a karácsonyfa mellett zene, …
-
December 21-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Gaudium régizenei együttes adventi hangversenyét az illésházi katolikus templomban.
-
Szinte lélegzetelállító belegondolni Isten Szentlelke vezetésével abba a hatalmas csöndbe, ami karácsony szent titkai fölé borul. Lélegzetelállító az imádság szemlélődő csendjében rádöbbenni, mi mindent tett értünk Istenünk, Atyánk …

