Tavaly 11,4 millió turista szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken Csehországban, 5,2 százalékkal több, mint 2020-ban, de csak fele annyi, mint 2019-ben – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán …
Koronavírus
-
-
Március végén visszatérhet az élet a normális kerékvágásba. Ezt jósolja Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt), aki a szerdai kormányülés előtt a járványügyi intézkedések feloldásának időpontjára utalt.
-
A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli …
-
A szorosabb együttműködés szükségességéről egyeztetett a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálatok terén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Pekingben. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz első alkalommal látogatott Kínába 2020 januárja óta, …
-
Itt és Most
Heger szerint a környező országok csak most zárkóznak fel Szlovákiához a növekvő árak kompenzálásában
A szomszédos országok csak most zárkóznak fel ahhoz, amit Szlovákia már megtett, vagyis a magas energia- és élelmiszerárak kompenzálásához, jelentette be Eduard Heger a Szombati párbeszédek (Sobotné dialógy) …
-
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok kétharmada egyetért azzal az állítással, miszerint a koronavírus-járványt a „globális elit” idézte elő, hogy ellenőrzése alá kényszerítse a világ lakosságát. Ezt az …
-
A levelet személyesen Mons. Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke adta át a miniszterelnöknek, melyben Richard Dudával, a Szlovákiai Zsidó Vallási Közösségek Központi Szövetségének elnökével és Ivan …
-
Mint a Pro Civis civil szervezet közösségi oldalán olvasható: „A Dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatallal már nem először működtünk együtt a magyar nyelvű tájékoztatás terén.”
-
Az omikron hullám lecsengése után Szlovákia más országokhoz hasonlóan valószínűleg enyhíteni fog az óvintézkedéseken. Ezt Eduard Heger kormányfő jelentette ki a szerdai kormányülés előtt, hozzátéve: erről még egyeztetni …
-
Régió
Suba Viktória: a mezőgazdaság is megszenvedte a járványt, de a Falugazdász programmal is segítjük a gazdákat, hogy működjön az élelmiszerellátás
Egyre többet lehet hallani a Falugazdász programról, melynek célja képviselni, segítséget nyújtani a régiók mezőgazdászainak. A Garam mentén, a Lévai járásban ezt a munkát egy olyan szakember végzi, …