Csaknem hárommillió forintért kelt el Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán versének eredeti kézirata az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján – tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn. Az aukción, …
kultúra
-
-
A Csemadok Naszvadi Alapszervezete berkeiben tíz éve alakult meg a szépirodalom virágoskertjét éltető irodalmi kör, mely később felvette a felvidéki papköltő, Mécs László nevét. A kör tagjai évek …
-
„A mostani rendezvényen azt ünnepeljük, hogy 75 évvel ezelőtt létrejött a Csemadok, pontosabban lassan hetvenhat éve, hiszen 1949. március 5-én alakult meg kulturális és társadalmi szövetségünk, amely azóta …
-
Április 12-én, szombaton 13.00 órától kerül sor a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Úti Tagiskolájában (Dózsa György út 39.) az Egressy Béni Nemzetközi Szavalóversenyre. A versenyre …
-
Kis lélekszámú falurész vagyunk a Csallóköz szívében. Jó tíz évvel ezelőtt gondoltunk egy nagyot, és aktív szépkorú hölgyekből alapítottunk egy daloskört. Kezdetben csak a magunk szórakoztatására énekeltünk népdalcsokrokat, …
-
Tizennyolc csapat részvételével március 3-án rendezik meg a Jókai nyomában című művelődéstörténeti vetélkedő döntőjét a Komáromi Jókai Színházban. A versenyt Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából hirdette meg …
-
Művelő
Ünnepi gálaműsor a Csemadok-alapszervezet megalakulásának 70. évfordulójára és évzáró taggyűlés Csécsben
A Csemadok Csécsi Alapszervezet vezetősége ünnepi gálaműsort szervezett a Csemadok Csécsi Alapszervezete megalakulása 70. évfordulója alkalmából a helyi kultúrház nagytermében, 2025. február 15-én. Az ünnepi műsor után az …
-
A neogót külsejű, neobarokk belső kiképzésű eszéki Horvát Nemzeti Színház 1866-ban nyitotta meg kapuit, s a polgárosodó város egyik nevezetességévé vált. Amennyiben a szemlélő eltekint a homlokzaton hivalkodó, …
-
A Csemadok Nyitranagykéri Alapszervezetének ikonikus személyiségei Száraz Erzsébet és László, házaspárként kapták meg idén a Csemadok Közművelődési Díját. Az Érsekújvári járás legészakibb magyar települése Nyitranagykér, a legközelebbi magyar …
-
Aki ismeri, azt is mondhatja, hogy egy intézmény, legalábbis Szencen, ő Strešňák Gábor, aki a Városi Múzeumot vezeti szakmailag és feleségével, Dagmarral a Möggyes Gyermek Néptáncegyüttest is irányítja. …