Napjaink újságírásában bevett gyakorlattá vált egy-egy politikai-közéleti jellegű kérdésben politológusokat megszólaltatni. Mint eső után a gomba, úgy nőttek ki a semmiből sztárpolitológusaink, akik mindig készen állnak arra, hogy megmondják a frankót. Erről az igen izgalmas kérdésről beszélgetetett a TASR újságírójával a cseh közrádió politikai kommentátora, Petr Nováček – természetesen a „hazai” sajátosságok kapcsán.
De nekünk sem kell a szomszédba mennünk némi tapasztalatért e téren. Nincs okunk panaszra a szlovákiai politológusállomány létszámát és színezetét illetően. Mindenki megkaphatja a világnézetéhez legközelebb álló „szakvéleményt”, elég csak fellapoznia kedvenc napilapját. Vannak azonban univerzális politika-tudorok is, akiket – témától függően természetesen – szívesen idéz bármely sajtóorgánum. Ilyen például a nagy humanista Kusý professzor, a „nemzet politológusa”, akit előszeretettel idéz a magyar sajtó is, ha éppen a szlovák politikusok a magyar kártyával játszadoznak. Az állandó „felhomályosító” szerepét a magyar nyelvű, „piacvezető” napilapnál cseppet sem meglepő módon Öllős László játssza mind gyakrabban, akihez lassan mint orákulumhoz fordulnak a kíváncsi tollforgatók.
A cseh rádió munkatársa rátapintott a lényegre, mikor megállapította: a politológusok túl gyakori bevetésével mindkét fél rosszul jár. Egyrészt a sajtóorgánum, melyről szép lassan kialakulhat az a kép, hogy munkatársai nem igazán állnak a szakma magaslatain, ha képtelenek önálló elemzésre. Egy vélemény ugyanis attól még nem lesz önmagában hiteles, hogy azt egy politológus adja elő, viszont az állandó szakember-idézés egy idő után feltűnővé válik. A politológia szakma hitelét is rontja a szinte minden témában megnyilatkozó politológus, a folytonos szereplés csak lejáratja azt.
Bár kétségkívül az átlagolvasó számára meggyőzőnek tűnhet egy olyan érvelés, amely ugyan valójában nem szól semmiről, csak jól csengő név jegyzi.…
SD, Felvidék Ma
