Havasi József karnagy 35 éve alapította meg ezt a kórust, melyben többszáz kórustag énekelt már, és a legutóbbi Kodály Napokról is aranykoszorúval és különdíjjal tértek haza.
Erre a kis háziünnepségre meghívták a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát, amelyet Józsa Mónika és Tóth Árpád vezényelt, a Kassai Tanítók Énekkarát Maros Potokár karnaggyal az élen, valamint a szepsi Vox Columbellae Kórust, melynek karmestere Bodnár Attila, a Csermely basszusának oszlopos tagja. A rendezvényt köszöntötte Kolár Péter a Thália Színház igazgatója (egykori kórustag) és Szerencsés János a Magyar Köztársaság kasai főkonzula is.
Felvidék Ma, mml
A Csermely Kórusról dióhéjban
A kassai Csermely Kórust 1973-ban alapította Havasi József a Kassai Állami Színház operaénekese. A kórus 1975-ben elnyerte a Szlovák Zenei Alap Díját, a galántai Kodály-Napok többszörös győztese, 2003-ban munkájának elismeréseként elsőként kapta meg a Kassai Megyei Önkormányzat Díját.
Számos hazai és külföldi fellépést tudhat magáénak, amelyeken neves zenei személyiségekkel működött együtt.
A kórus néhány tagja létrehozta a Csermely Polgári Társulást, mely már hagyományszerűen rendezi meg a kassai Újévi Hangversenyt.
A társulás létrejötte óta sikerült a kórusnak külföldre is eljutni. 2003-ban Finnországban arattak nagy sikert ahol a helyi kritikusok a Csermelyt a professzionális kórusok közé sorolták.. 2004-ben a kórus ismét külföldön járt, ezúttal Franciaországban. Itt is sikerült mindenkivel megszerettetni ének-lésüket. 2005 decemberében a Csermely Kórus látta vendégül Kassán a normandiai férfikórust.
A Csermely Kórus fennállása óta először lépett fel vendégként a Szlovákiai Kárpát-Németek Fesztiválján Kézsmárkon. 2006 október 29-én nagy megtiszteltetés érte a Csermely Kórust, mivel a számos kassai kórus közül a város felkérésére közreműködhetett II. Rákóczi Ferenc földi maradványai hazahozatalának és újratemetésének centenáriuma alkalmából rendezett szentmisén.
Dr. Gubcsi Lajos kezéből, a Magyar Művészetért Kuratórium jóvoltából, Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából, 2006. december 1-én a Csermely Kórus Bartók Béla Emlékdíjat vehetett át.
Felvidék Ma, SZAKC Kassa, sv