A két posztszocialista ország eltérő útja tanmeseként szolgálhat a jövő gazdaságpolitikusainak – írja Gazdaságpolitika bizalom nélkül című tanulmányában Győrffy Dóra közgazdász, s az ÉS-interjúban is hivatkozik erre Rádai Eszter.
Mi okozta a két ország politikájában az ellentétes irányú fordulatot? Hol kell keresnünk azt az útelágazást, ahol a „lemaradás csapdájába” estünk, Szlovákiának pedig sikerült kikecmeregnie belőle? – szól mindjárt az első kérdés, s a közgazdász válasza: „Hogy ezt megértsük, számba kell vennünk, hogyan és mivel töltötte ez a két ország az elmúlt évtizedet.” S a Kádár-rendszer iránti nosztalgiára mutatva mondja ki, hogy „ez a nosztalgia Szlovákiában talán még erősebb, felmérések tanúsítják, hogy ott még nálunk is többen kívánják vissza a szocialista rendszert. Nekik mégis sikerült egy olyan reformcsomagot megvalósítaniuk ’98 és 2006 között, aminek következtében már 2005-ben az év reformországának választották Szlovákiát. Vagyis még ilyen körülmények között sincs kizárva a reformok megvalósítása.” Ráadásul ugyanolyan polarizált a környezet, ugyanolyan reformellenes a választóközönség, és ott mégis sikerült.
Hogy mi volt a különbség a két ország között? Győrffy Dóra azt mondja, a legfontosabb közvetlen okot a két ország addigra kialakult eltérő helyzetében, állapotában látja. Míg nálunk a kilencvenes évek közepének sikereiből következő nemzetközi hitelesség, majd az EU-csatlakozás hátteret és finanszírozást biztosított a 2001-ben elinduló populista gazdaságpolitikához, addig a friss államiságára büszke, újonnan alakult Szlovákiában – épp ellenkezőleg -, a Meciar-kormány politikája miatt bekövetkezett nemzetközi elszigetelődés, és az EU-bővítés első köréből való kimaradás lehetősége identitás-válságot okozott.
Csakhogy a hatás ellenkező volt: bár mi a régió egyik sikerországa voltunk, ekkor hátradőltünk azzal: most már élvezzük is kicsit, amiért annyit szenvedtünk. Majd eljött a permanens választási kampányként értékelhető 2001-től 2006-ig tartó időszak, és nem valósítottunk meg semmilyen érdemi reformot. Ráadásul ezt olyan időszakban tettük, „amit a nemzetközi pénzügyi rendszerben aranykornak szokás nevezni, amikor az óriási pénzbőség hihetetlen lehetőségeket biztosított, amiket azonban mi – Szlovákiával ellentétben – szerencsétlen módon elszalasztottunk. Úgy is mondhatom, elpazaroltuk a lehetőségeinket”.
De miért tettük mindezt? A közgazdász válasza erre az, hogy a közkeletű mondás szerint a demokrácia rossz rendszer, de nála jobbat nem tudunk – „és ezzel mindjárt felmentést is adunk a választási költekezésre, az osztogatásra, a populizmusra és hasonlókra. Pedig mindez nem a demokrácia bűne, az nagyon sok helyen jól működik anélkül is, hogy hatalmas hiányokat halmoznának fel,” a felelősség inkább a kormányoké illetve a politikai erőké.
(A cikk teljes terjedelemben az ÉS-ben olvasható!)
FigyelőNet
