101
Lassan az év második hónapja is véget ér, s talán kicsit nyugodtabbnak tűnik a hangulat Szlovákia politikai színterén, mint januárban. Az emberek egy jelentős részét amúgy is jobban foglalkoztatja a hideg és a szlovák jégkorong-válogatott eredményei, mint a viták arról, melyik oldalon volt több a lopás, és vajon milyen összetételű kormány alakul majd a nyáron.
Lassan az év második hónapja is véget ér, s talán kicsit nyugodtabbnak tűnik a hangulat Szlovákia politikai színterén, mint januárban. Az emberek egy jelentős részét amúgy is jobban foglalkoztatja a hideg és a szlovák jégkorong-válogatott eredményei, mint a viták arról, melyik oldalon volt több a lopás, és vajon milyen összetételű kormány alakul majd a nyáron.
Vancouverben ugyanakkor aranyat is szerzett a szlovák olimpiai csapat, s bár egy honosított versenyző révén sikerült a történelmi siker, még a „nagy” szlovák politikusok is képesek voltak örülni, hiszen Kuzmina (avagy Kuzminová) ismerte és énekelte a szlovák himnuszt. Nem is furcsa, hogy meglepődtek a politikusok, hiszen a nemzeti himnuszt ebben az országban feltehetően mindenki jobban ismeri, mint az SNS vagy más borzasztó szlovák politikai képződmény tagjai.
Persze nem kell csodálkozni, hiszen egyes szlovákokban uralkodó gyűlölet mellett valószínűleg nem jut idő arra, hogy megtanuljanak pár sort, amit egyik honfitársuk költött. Miért is volna rá szükségük, hiszen ők minden tudnak, ami egy hű nacionalistának fontos lehet ebben az országban!
Azt viszont szomorúnak tartom, hogy több mint két évtizeddel a rendszerváltozás után, amikor már 17 éve önálló államot kapott a szlovák nemzet, nem tudnak tagjai megkomolyodni, felnőni, s lerázni magukról a kommunista diktatúrában rájuk ragadt téves eszméket, beidegződéseket. Amikor azt kell hallanom, ahogy egy vegyes társaságban 17 éves fiúk (ők már demokráciában szocializálódtak) arról veszekednek, ők miért nem kedvelik (jelen esetben az utálják kifejezést használták) a magyarokat, s teszik ezt magyar és szlovák nyelv váltakozó használatával.
Hova jutottunk és merre visz utunk az elkövetkező időszakban? Ezek a fiatalok ugyanis vegyes családokból jönnek, s hiába beszélik a magyar nyelvet, arról vitáznak, miért is rossz magyarnak lenni. Szörnyű érzés ilyen mondatokat hallani, s még borzasztóbb, hogy magyar nyelven formálódnak!
Az ilyen gondolatokat őrző egyének aztán majd semmilyen himnuszt nem fognak tudni énekelni, hiszen ismeretlen lesz számukra az egészséges nemzettudat fogalma. Hiszen tudjuk, nem az a baj, hogy az egyik szlovák vagy magyar, sokkal inkább az, ha valakire erőszakosan akarják ráerőltetni mások gondolatait.
Visszatérve az olimpiára, érdekes volna átélni azt, hogy a dél-tiroliakhoz hasonlóan a magyar anyanyelvű szlovák sportolók (a téli olimpián ilyet nehezebb találni, de a nyári játékokon szép számmal indultak Pekingben is) bátran küldjenek a kamerán keresztül üzenetet haza, méghozzá magyar nyelven. Érdekes, az olaszokat nem nagyon zavarja, hogy a téli sikereiket elsősorban a német nyelven beszélő dél-tiroli sportolók szerzik. Sőt az is példaértékű, ahogy az osztrák riporter kommentálja a verseny alatt a szereplésüket, hiszen csak és kizárólag Dél-Tirol képviselőjeként beszél róluk, s azt, hogy Olaszországot képviselik hivatalosan, meg sem említi.
Természetesen messze vagyunk még ettől, hiszen más problémák határozzák meg kisebbségi mindennapjainkat, s nálunk az autonómia szót leginkább betiltani szeretnék, közben pedig nem veszik észre, hogy a kialakult helyzet egy egész ország lakosságának életét teszi tönkre.
Persze nem kell csodálkozni, hiszen egyes szlovákokban uralkodó gyűlölet mellett valószínűleg nem jut idő arra, hogy megtanuljanak pár sort, amit egyik honfitársuk költött. Miért is volna rá szükségük, hiszen ők minden tudnak, ami egy hű nacionalistának fontos lehet ebben az országban!
Azt viszont szomorúnak tartom, hogy több mint két évtizeddel a rendszerváltozás után, amikor már 17 éve önálló államot kapott a szlovák nemzet, nem tudnak tagjai megkomolyodni, felnőni, s lerázni magukról a kommunista diktatúrában rájuk ragadt téves eszméket, beidegződéseket. Amikor azt kell hallanom, ahogy egy vegyes társaságban 17 éves fiúk (ők már demokráciában szocializálódtak) arról veszekednek, ők miért nem kedvelik (jelen esetben az utálják kifejezést használták) a magyarokat, s teszik ezt magyar és szlovák nyelv váltakozó használatával.
Hova jutottunk és merre visz utunk az elkövetkező időszakban? Ezek a fiatalok ugyanis vegyes családokból jönnek, s hiába beszélik a magyar nyelvet, arról vitáznak, miért is rossz magyarnak lenni. Szörnyű érzés ilyen mondatokat hallani, s még borzasztóbb, hogy magyar nyelven formálódnak!
Az ilyen gondolatokat őrző egyének aztán majd semmilyen himnuszt nem fognak tudni énekelni, hiszen ismeretlen lesz számukra az egészséges nemzettudat fogalma. Hiszen tudjuk, nem az a baj, hogy az egyik szlovák vagy magyar, sokkal inkább az, ha valakire erőszakosan akarják ráerőltetni mások gondolatait.
Visszatérve az olimpiára, érdekes volna átélni azt, hogy a dél-tiroliakhoz hasonlóan a magyar anyanyelvű szlovák sportolók (a téli olimpián ilyet nehezebb találni, de a nyári játékokon szép számmal indultak Pekingben is) bátran küldjenek a kamerán keresztül üzenetet haza, méghozzá magyar nyelven. Érdekes, az olaszokat nem nagyon zavarja, hogy a téli sikereiket elsősorban a német nyelven beszélő dél-tiroli sportolók szerzik. Sőt az is példaértékű, ahogy az osztrák riporter kommentálja a verseny alatt a szereplésüket, hiszen csak és kizárólag Dél-Tirol képviselőjeként beszél róluk, s azt, hogy Olaszországot képviselik hivatalosan, meg sem említi.
Természetesen messze vagyunk még ettől, hiszen más problémák határozzák meg kisebbségi mindennapjainkat, s nálunk az autonómia szót leginkább betiltani szeretnék, közben pedig nem veszik észre, hogy a kialakult helyzet egy egész ország lakosságának életét teszi tönkre.
Felvidék Ma, Rajkovics Péter
