Miközben odafönt, a fellegek között július 2-án új fejezet nyílott Szlovákia és Magyarország közös történetében, földközelben még nagyon sok helyütt a régi szelek fújnak. A hogyan ne tiszteld meg elemi emberi gesztusokkal nemzeti kisebbséged című, nagy sikerű szlovák állami játék rég-új fuvallatai lengedeznek a kellemes nyári melegben. Komáromban ennek egyik mintapéldánya a RegioJet nevű vasúti cég jegypénztára, ahol – szigorúan szakmai okokból kifolyólag – mostanság nem divatozik a magyar nyelvnek használata.
Erre a magyar nyelv használatának népszerűsítését vállán vivő civil szervezet, a Fontos vagy! mozgalom (tevékenységükről lásd kiadós összefoglalónkat a Felvidéki Magyarok aktuális számában) hívta fel a nyilvánosság figyelmét a legnagyobb közösségi portálon megejtett bejegyzésében. A képlet egyszerű, mondhatni a jól ismert szlovák népi recept szerint készült: dacára annak, hogy mind a városban, mind a környéken magyarok élnek többségben és az utasok többsége is magyar anyanyelvű, a vasúti pénztárban nincs épkézláb ember, aki magyarul is ki tudná szolgálni az utazókat. A mozgalom természetesen rákérdezett erre a hiányosságra a RegioJetnél – becsületükre váljék, hamar válaszoltak, plusz nem kezdtek olyan vérforraló, jogi mázba bújtatott olcsó hadoválásba, mint korábban a Szlovák Államvasutak. Mindazonáltal a válasz nem kicsit meglepő: azért nincs magyar alkalmazott a pénztárban, mert az álláshelyre kiírt pályázat során nem akadt egyetlen olyan magyarul is tudó jelölt, aki megfelelt volna a szakmai feltételeknek. A RegioJet szerint ugyanis igyekeznek tekintettel lenni a magyar ügyfeleik igényeire, ezért az alkalmazottak kiválasztásakor szempont a magyar nyelv ismerete is. Az első azonban a szakmai ismeretek és képességek megléte, amely előnyt élvez minden mással szemben.
A kérdés már csak az, hogy mik lehetnek ezek a mindenható szakmai ismeretek és képességek egy vasúti jegypénztárban. Nyilván kell egy kis alapfokú matek: elemi összeadás-kivonás, valamennyi szorzás, esetleg egy kis osztás. Általános negyedikre azért még a legelesettebbek is egész jól belejönnek ebbe, tehát ez kipipálva. Aztán szükséges némi jártasság a kalviatúraakrobatikában, ami a megfelelő gombok megnyomkodásának tudománya. Nem könnyű, tudom, mert néhány éve amikor lenyúlták a jogosítványom, hosszú és kínos perceket kellett átélnem a rendőrségen a személyi adataimat kizárólag csak a jobb mutatóujjával bevinni hajlandó egyenruhással… S végül, de inkább elsősorban a jó kommunikációs készség lenne egy igen fontos szakmai szempont a kiválasztásnál. Ami vélhetőleg nem cicerói rétori készségeket jelent, még a RegioJet számára sem, viszont azt hinné az ember, hogy ez magyarul (legalább) annyit jelent: értsék meg amit mond és értse meg amit mások mondanak neki. Egy döntő többségében magyar régióban ehhez némi magyartudás nem árt. Jobb helyeken, persze.
Még egy dolog. Tekintve a régió foglalkoztatási – jobban mondva nem-foglalkoztatási – adatait, az ember azt gondolná, bőven van miből meríteni egy ilyen álláspályázaton. Szóval meséljék a tejszínhabnak, hogy nem találnak olyan magyarul is tudó alkalmazottat, aki képes megfelelni egy jegypénztári állás által támasztott kihívásoknak.
No de ha nem, hát nem. Amit az egyszeri magyar utazó tehet, az az, hogy segít a RegioJet komáromi kolléganőjének a nyelvi fejlődésben. Mégpedig azzal, hogy következetesen magyarul kéri menetjegyét – és esetleg olykor-olykor, persze csak finoman adagolva – némi információt is. Hátha…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40481, 32747, 28250″}
