A magyar Nemzetstratégiai Kutatóintézet közvitára bocsátotta a Kárpát-medencei kitekintéssel szerkesztett nemzeti fejlesztési programtervezetét, amely nem kerüli meg azt az alaptézist, hogy a nemzet megtartása szempontjából mennyire fontos a szülőföldön való boldogulás. Duray Miklós, politikus, író, aki véleményezte a készülő koncepciót, szintén hangsúlyozza a szülőföld eltartó és megtartó erejének megteremtését.
Most szembesülünk ismét azzzal, hogy ha a szülőföld eltartó ereje meggyengül, akkor az ambíciózusabb emberek elmennek a nagyvilágba, fejtette ki a a Felvidék.ma-nak a politikus, s történik mindez hasonlóképpen, mint a 19. század végén, a 20. század elején vagy a 20-as évek végén, a nagy válság idején, amikor milliók vándoroltak el ebből a térségből, Nyugat irányában, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba, a megélhetésük érdekében. Persze, azzal a szándékkal, hogy majd visszajönnek, de a többségük soha nem tért vissza. „Akkor a nincstelen, de elsősorban vállalkozó kedvű emberek távoztak, most is elsősorban azok, akik nem tudnak megélni a szülőföldön, de ma már ez a szellemi energia kiáramlását is jelenti, nemcsak a fizikai lét áthelyezését” – mondta el Duray Miklós, utalva arra, hogy rengeteg nagy műveltségű, magasan képzett szakember vándorol el, hogy nyugaton kétszer vagy háromszor annyit keressen, mint itthon. S ez nemcsak a szülőföld eltartó ereje képességének csökkenésével függ össze, nemcsak az anyagiakkal, hanem a gondolkodás megváltozásával is, ami a politikus szerint nem biztos, hogy pozitív. „Kiveszett a családközpontúság, a család mint érték társadalmi súlya csökkent, és az európai civilizáltságban megjelenő elnéptelenedés is húzza magával ezeket az embereket. Egy emberelszívási folyamat tanúi lehetünk” – fogalmazott Duray. Tehát ezért kell gazdasági, társadalmi és szellemi összefüggésekben újragondolni a nemzet újraegyesítését, megtartását, amit nem kell más nemzet ellen megnyilvánuló elképzelésként kezelni. „Ezt minden nemzetnek meg kell lépnie a Kárpát-medencében, a szlovákoknak, románoknak, horvátoknak, szerbeknek egyaránt, mert mindegyik ugyanezzel a problémával küzd. Nem egymás ellen kell tennünk, hanem eltűrve, elviselve egymást és elfogadva a kulturális különbözőségeket” – véli, hozzátéve, hogy civilizációs különbségek ma már amúgy sincsenek közöttünk, illetve annyira elhanyagolhatóak, hogy csak a helyi szokásokkal függnek össze.
A magyarság szempontjából Duray a legégetőbb teendőkről beszélve, fontossági és időrendi szempontból is három egyenrangú tételt sorolt fel. Az egyik az elmúlt évtizedek szellemi képzésének újragondolása (ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatai vannak az egyetemi oktatás területéről), a másik a szerves régiók feltámasztása (épp ezek háttérbe szorulása okozza a szülőföldről való elvándorlás gondját), a harmadik pedig az, miként lehet az előbbi két tételhez forrásokat találni, azaz, hogyan lehet a helyi adottságokat úgy megtámogatni, hogy az tőkeképző erővé váljék. „Ne mondjuk azt, hogy majd valahonnan jön a működő tőke, és zöldmezős beruházásokat valósít meg, bár ez sem elhanyagolható, de gondolkodjunk abban, hogyan tudjuk a helyi adottságokat ismét érdekessé tenni, akár természet adta lehetőségekről, akár szellemi hagyományról van szó, hogy abból megélhetés legyen. Mert, ha a helyi energiáinkból nem tudunk megélhetési energiákat alakítani, akkor hiába akarunk egy újrainduló helyzetet létrehozni, mert az nem sikerülhet. Tehát a helyi energiák mozgósítására van szükség” – szögezte le Duray Miklós.
BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48158,47645,46165,47565″}
