Nem mindennapi „kiránduláson” vettek részt a hétvégén a gútaiak. A helyi polgármester meghívására Medgyesegyházán jártak Koczkás Beáta alpolgármester vezetésével, ahol közösen egy emléktáblát avattak:
Emlékezésül az 1947-48 évben Gúta községből Medgyesegyházára áttelepített családokra.
Az 1947. évnek egy kora őszi hajnalán hosszasan, fülsértően csikorgott a fékező gőzmozdony. Lomha rángással állt be a néhány vagonból álló szerelvény a Medgyesi kis vasútállomásra.
Kiszállás! – kiabálta egy rekedtes hang, majd egy hosszú fémrúd segítségével félretolták a vagonajtókat. Fáradt pillantással néztek ki a padlón ülő emberek, hosszú percekig nem mozdultak. Gyereksírás hallatszott
a vagon mélyéről. Azután lassan egymás után szálltak ki a sínek közé öregek, fiatalok, gyerekek, úgy 10 –12 gútai család. Az állomás mögötti kis üres térre irányították őket. Itt várjanak! Mindjárt jön az elosztás! – hallatszott a parancs. A gútai férfi vállára vetette a nagybatyut, maga mellé tette a bőrtáskáját, figyelte ahogy a többi család szedi ki holmiját a szerelvényből.
Fiatal felesége fáradtan ölelte át, megviselte a kétnapos út. Az asszonyka agya azon járt, hogy hogyan fogja értesíteni hidegoldali nővérét, aki otthon maradt, hogy – megérkeztek. Megérkeztek valahová. Valahová messzire, nagyon messzire. Fiuk most lépett oda hozzájuk, átölelte a szülőket, arcát megpróbálta elbújtatni az ölükbe. Három nappal ezelőtt még csónakázni voltak a Kis-Dunán, Köveslágynál a rokongyerekekkel. Aztán reggel szólt az apja, hogy segítsen rakodni, mert mennek. Hova megyünk édesapám? – kérdezte a fiú, de az apa nem válaszolt. Így álltak hosszú percekig, egymást szorítva, szótlanul, kavargó gondolatokkal a Medgyesi vasútállomás mögött, azután … – ezt a pillanatot ragadta meg a szobrászművész, Győrfi Sándor.
Kőbe véste, bronzba öntötte a pillanatot, a fájdalmat, a reménytelenséget és a reményt. Medgyesegyháza önkormányzatának másfél évig tartó, elszánt, néha szomorú pillanatokkal teli, áldozatos munkája
előzte meg a szoboravatót.
Gútáról egy 27 tagú küldöttség vett részt az ünnepségen. Nem lehet leírni ennek a péntek délutánnak a hangulatát, az érzések, érzelmek hullámait, ami ott hömpölygött a 400 fős megemlékező tömeg felett. Beszédek hangzottak el szoros egymásutánban és néha hirtelen, mély csönd. Kicsit mindenkinek megnyílt a lelke, arcokon végigcsorduló, vagy éppen visszanyelt könnyek a torkokban. Ezen a délutánon itt volt a történelem minden fájdalmával, családok évtizedes története, egy új otthon létrehozása és itt volt a megbocsájtás pillanata is. Két város kapcsolódott össze örökre, szétválaszthatatlanul – Gúta és Medgyesegyháza – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Horváth Árpád, Gúta város polgármestere.
„Köszönjük a medgyesegyházai polgármesternek, Ruck Mártonnnak, az alpolgármesternek, Forgó Pálnak és kedves nejének, Marcsinak és társaiknak az áldozatkész munkát, azt, hogy sokéves mulasztást pótoltak/tunk be, és tiszteleghettünk azok előtt a gútai családok előtt, akik a történelem e szégyenteljes eseményének, a „lakosságcsere” tragédiájának elszenvedői voltak.
Megrendítő élményben volt részünk. Az alkotó, a medgyesi polgármester és Gúta város polgármestere, Horváth Árpád is gombóccal a torkában, nehezen tudta elmondani köszöntőjét, hiszen a Medgyesre telepített 98 gútai család ma élő tagjai és leszármazottainak nagy része jelen volt az eseményen. Mivel az én családomból is kerültek Medgyesegyházára és Pitvarosra is, jómagam is remegő lábakkal és fátyolos szemekkel éltem meg az emlékműavatás perceit” – számolt be a Koczkás Beáta a facebook oldalán.
Mint megtudtuk, a kitelepítettek részéről Öszi Miska bácsi beszélt. „Bölcs gondolatai mindnyájunk szívébe, lelkébe égtek: a fájdalmat, az átélt nehézségeket és az ebből is következő ellentéteket a hit, a szeretet és a megbocsájtás erejével kell és lehet feloldanunk, hogy a jövőben soha többé ilyen és ehhez hasonló szörnyűség ne ismétlődjön meg, és békésen éljen együtt és egymás mellett minden nemzet és nemzetiség” – tette hozzá Koczkás Beáta.
Az 1946-os rendelet értelmében magyarok tízezreit utasították ki Csehszlovákiából, és vitték a magyarországi szlovákok által üresen hagyott házakba. Medgyesen ez 98 családot érintett. Ezért a város vezetése úgy érezte erkölcsi kötelessége emlékhelyet állítani e szormorú eseménynek.
„Voltak olyan családok, akik még évekkel a kitelepítés után se pakoltak ki mindent ládájukból, s akácfakoporsóba temették hozzátartozójukat, hogy könnyebb legyen kiemelniük a földből, ha visszaköltöznek. Nagyon sok könnyes szemű ember állta körül az emlékművet, akik szüleik, nagyszüleik révén érintettek voltak a szlovák-magyar lakosságcserében.” – számolt be róla facebook profilján a Békés Megyei Fidesz.
„Nem kellemes erre emlékezni, de elfelejteni még borzasztóbb lenne. Hiszen szinte mindannyiunk családja érintett valamilyen formában. Amit ezekkel az emberekkel tettek, azt a világ más részein háborús bűnként kezelik. Ezért az a legkevesebb, hogy tisztelgünk azok előtt, akik átélték ezt a kálváriát” – mondta el a Felvidék.mának Ladó Balázs, a Fidelitas Békés Megyei választmányának elnöke és Mezőberény képviselőjelöltje.
Az avatáson Felvidékről, valamint Pitvarosról, Mezőberényből is érkezett delegáció, amely települések szintén megélték a történelemnek ezt a keserű korszakát.
Felvidék.ma
Fotó: Csóka Gábor {iarelatednews articleid=”46294,45818,45148,41680,39001,38983,38965″}
