Tavaly Kassa Európa kulturális fővárosa volt. Ez a rendezvénysorozat sok kívánnivalót hagyott maga után, de ma már ez is csak egy emlék. Az élet megy tovább. Azonban a kulisszák mögött sok minden zajlott, amiről most részben föllebbentjük a fátylat. Elkedvetlenítő praktikákra derül fény. Ez némi magyarázattal szolgál arra, miért ignorálták a magyar turistákat, minden szép szólam ellenére. De a kíméletlenségről és méltánytalanságról is. Egyes közszereplők idáig züllöttek.
Ondová Reiter Flórát, az Európa Kulturális Fővárosa 2013 nonprofit szervezet utolsó magyar munkatársát 2012 végén elbocsátották. Sokáig nem kívánt nyilatkozni, de most megszólalt és egy szuszra elmondja, mi zajlott a háttérben.
„Az Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF2013) projekt Szlovákia Kulturális Minisztériuma irányítása alá tartozott. Azon kívül volt még két projekt, melyeken én dolgoztam, más és más (szociális és földművelésügyi) tárcák irányítása alatt.
Amikor Richard Raši megnyerte a választásokat (2010. XII. 21-től lett főpolgármester), 35 kollégám közül nagyjából harmincat bocsátottak el, de fölvettek vagy ötvenet. A főpolgármester megválasztása után utolsó városi intézménykényt foglalkozott a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 átszervezésével. Ekkor a főnököm, a zsolnai származású Jakub Urik, aki a nemzetközi kapcsolatokért felelt, figyelmeztetett, legyek résen, mert be fogják nekem bizonyítani, nem kiviteleztem a rám bízott projekteket és a rájuk szánt összeget átmostuk a korábbi főpolgármester František Knapík választási kampányára. Ezzel próbálnak bennünket majd zsarolni. Ez 2012 elején történhetett.
Amint említettem, két projektem volt.
A felnőttképzéssel kapcsolatos, melyet az Európai Szociális Alapnál (ESF) pályáztunk meg és a „Márai-projekt”, melyet a Szlovák-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Programon (HUSK) keresztül valósítottunk meg. Ennek kitalálásában, megnyerésében 2008-2009-ben nem volt részem, ez az eredeti EKF2013 dicsősége. A híresztelésekkel ellentétben, e két projektet teljesen befejeztük, de az újdonsült városvezetés féltékeny volt a kézzel fogható eredményekre, mert Raši az „örökölt projektek” megvalósításának időpontjait képtelen volt tartani, ill. új projektet egyáltalán nem nyert. Egy teljesen abszurd világba kerültem. Ha érdekük úgy kívánta, egy-egy külföldi ellenőr előtt „a Márai projekt mögé bújva” bizonygatták, hogy nincsenek lemaradva, minden előkészület a 2013-as évre rendben van.
Viszont elérték azt, hogy a Košice-Turizmus szavazzon meg egy határozatot, amely arról szól, hogy 2013-ban mely piacokat kezeljenek kiemelt szinten, s az első nyolc helyen Magyarország és a magyar turisták nem szerepeltek! Azért, hogy az igazság – a projektjeim sikeres kivitelezése – ne kerüljön napvilágra, állandóan fékeztek abban, hogy elvégezzem és leadjam az elszámolásokat. Egyszerűen más jellegű munkával (kiállítás, sajtókonferencia, könyvkiadás) halmoztak el.
Az egész idő alatt, mialatt az új vezetőség alkalmazottjaként dolgoztam, feletteseimet – tolmácsolás ürügyével – állandóan kísérnem kellett. Megjátszották, hogy nem tudnak magyarul. Idővel jöttem csak rá, hogy Ján Sudzina, az EKF2013 igazgatója és Renáta Lenártová, a Most-Hidas főpolgármester-helyettes tud magyarul.
Eljött 2012 szeptembere, amikor megszületett a döntés, a magyar piaccal való kapcsolattartást meg kell osztani az EKF2013 és a többi városi intézmény között. Ezt azzal indokolták, úgy megnőttek az igények, hogy képtelenség csak egy emberre – mármint énrám – bízni. Ennek nagyon megörültem, nem sejtettem, mi lesz a „reform” vége. Itt szeretném elmondani, hogy az egész rendszer tulajdonképpen egy „szerelmi háromszögként” működött. A Város, tehát a Főpolgármesteri Hivatal az egyik fél, Kassa EKF2013 a másik – ez a programfelelős – és a Košice-Turizmus a látogatófelelős.
2012 szeptember utolsó hétvégéjén mindhárom fent említett szervezet Miskolccal, mely Kassa testvérvárosa, díszvendégként szerepelt a Főszezon-kiállításon a Budai Várban, amelyen 100 ezer ember vett részt. Innen hazaérkezve tudtam meg, hogy Renáta Lenártová főpolgármester-helyettes kilépett a Most-Hídból. Elindult a lavina, melyet Richard Raši főpolgármester sem állított meg. Lenártová egy héten belül öklével verte az asztalt, hogy a városban magyarokat nem akar látni. Ide ne jöjjön magyar turista és újságíró. Ez egy munkaértekezleten hangzott el, ahol arról kellett volna tárgyalnunk, mi legyen 2013-ban a magyar piacot illetően a feladatmegosztás a „szerelmi háromszög” illetékesei között, ill. milyen programok szóljanak a magyar turistáknak. A várost Lenártová és Andrea Horváthová, a marketing osztály vezetője képviselte, a Košice-Turizmust Iveta Niňajová és az EKF2013-at én.
A terveket szőnyeg alá söpörték és csak egy sorozatnyi személyem ellen irányuló rágalmat vágtam zsebre. Észérvek, hogy az addigi munkámnak köszönhetően 2010/2012-ben hivatalosan 34,5%-kal nőtt meg a kassai szállodákban lakó magyar turisták aránya, ami önmagában is egy sikertörténet, nem számított. Mellékesen jegyzem meg, ez a városnak nagyjából 10.000 eurós bevételt hozott csak a turistaadóból, amiben nincsenek benne a turisták kiadásai. Az, hogy a magyar látogató itt evett, ivott, belépőjegyet vásárolt.
Megszületett a döntés, a magyar piacot és minden rájuk vonatkozó programot azonnal minden szervezet állítson le. Küldjem szét partnereimnek ezt az információt, és ha valaki valamit akar, keresse a főpolgármester-helyettest.
Ezek után elmentem öt hét pótszabadságra. Feltételeztem, nem eszik olyan forrón a kását, s hogy a főnökeim, akik erre az említett ülésre nem jöttek el – magyarán cserbenhagytak -, ellentmondanak a városvezetésnek és megvédik munkakörömet is. Nem így lett, várt a felmondás. Azt végül elfogadtam, mert már hosszú hónapok óta éreztem, ez lesz a vége. Nehéz volt bármiféle témában lépni, pláne haladni anélkül, hogy éreztem volna a főpolgármester, a helyettese, vagy a városi önkormányzat támogatását, ellentétben azzal az időszakkal, amikor az előző választási ciklusban, vagyis Knapík idejében megkezdtük működésünket.
Azonnali felmondásomat koholt vádra alapozták, miszerint, belső és bizalmas információkat adtam ki a szlovákiai bulvárlapoknak. A hivatalos indok szerint, a munkafegyelem durva megsértéséért bocsátanak el. Vagyis én szellőztettem meg, hogy Lenártová leállította a magyar turista-piaccal való törődést. Állítólag a Korzárnak nyilatkoztam. Egy alkalommal felhívott e lap munkatársa, de nem erről beszéltünk. Így erről nem tőlem tudtak. Védekeztem, hogy mivel a téma a magyar piacot érinti és engem csak a magyar sajtó ismer, ha botrányt szerettem volna kirobbantani, akkor logikusan, a magyar lapokhoz fordultam volna. Ez az érv sem az igazgatómat, sem a főnökeimet nem győzte meg.
Zárójelben jegyzem meg, pár hét elteltével tudtam meg ennek a történetnek valós hátterét. Az információ – hogy leállítjuk a legsikeresebb piacunkat, Magyarországot – egy kolléganőmön keresztül egy baráti sörözés alkalmával szivárgott ki. A hír így jutott el Jakab Elemérhez, a Most-Híd kerületi elnökéhez, aki végül is megszellőztette a Korzárnak, de csak azért, hogy borsot törjön Lenártová orra alá, amiért kilépett pártjából. Engem a lap csak azért hívott föl, hogy igazolhassák, beszéltek velem és így rám foghassák a hír kiszivárogtatását. Elmondhatom, Rašinak sem volt szívügye a magyar programok megvalósítása, annak ellenére, hogy 2012 júliusában Budapesten épp ellenkezőjét ígérte Miskolcnak a nagy nyilvánosság és 120 újságíró előtt.
Volt egy dolog, amit nem lehetett Kassa részéről már leállítani. 2012. december 4-én kezdődött az Európa Parlamentben a Márai-kiállítás, melynek anyagát – a kassai projektem alapján – szeptemberben leadtam. Mint szervezőnek ott kellett volna lennem. Kassáról egyedüliként, miután Raši és Lenártová lemondta a részvételt. Mészáros Alajos, EU-parlamenti képviselő tisztában volt a „magyar témák helyzetével Kassán”, ezért rákérdezett főnökömnél, Jakub Uriknál, hogy mikor repülök a megnyitóra. Ő szemrebbenés nélkül azt hazudta neki, hogy nem is érti miért mondtam le a repülőjegyemet! Viszont felmondásom után még azzal kecsegtettek, megbízásos szerződéssel három napra visszavesznek. Játsszam el Brüsszelben a kiállításmegnyitón, hogy nincs semmi probléma és utána ismét menesztenek. Ebbe, Máraira való tekintettel beleegyeztem, úgy gondoltam, munkám méltó befejezése lenne. De nem így történt.
Az említett öt hét pótszabadságom alatt egy nagyon kaotikus időszak játszódott le.
Rengeteg kapcsolattartó – referens, projektpartner, programpartner – kereste fel „hűlt helyemet” Kassáról, Miskolcról, a Szlovák Idegenforgalmi Hivataltól, Budapestről levélben, telefonon, vagy személyesen. A gazdasági osztály rájött, gond lesz, mert nélkülem nem tudják leadni a két projekt elszámolását. Így beindult az alkudozás. Az EKF2013 felajánlotta, menjek vissza félállásban dolgozni. Sőt, anélkül, hogy aláírtam volna bármilyen munkaszerződést, bejelentettek a Szociális Biztosítónál, hogy újból az alkalmazottjuk vagyok. Abban reménykedtek, így könnyebben rávesznek az alkura. Ebben tévedtek.
Megértettem velük: amíg senki sem magyarázza meg a történeteket és nem kér bocsánatot, amiért kételkedtek megbízhatóságomban – a brüsszeli megnyitó ide vagy oda! -, közéjük újból be nem állok. Ezután még aznap, azaz 2012. november 12-én, közös megegyezéssel távoztam.
Úgy távoztam munkahelyemről, hogy fölálltam és a több tucat irattartóban tárolt dokumentáció ott maradt az irodában anélkül, hogy bárki is átvette volna. Tehát semmit sem adtam át hivatalosan senkinek sem. Még érdeklődést sem mutatott senki, hogy azt átvegye! Érdektelenségüket viseltem el a legnehezebben. Úgy éreztem, hogy ez a legigazságtalanabb része a történetnek, hiszen a lehető legnagyobb odaadással végeztem munkámat, aminek kimagasló eredményei végig megmutatkoztak.
Pár hónappal később, külsősként elszámoltam az utolsó centtel is, ezzel igazolva az előző városvezetést és saját magamat is. Pénzmosásról szó sem lehetett! Hab a tortán, kollégáimtól hallottam, egykori főnököm azt terjesztette, szeretett volna visszavenni, de nem tehette, mert én „idegileg kimerültem”!
Eljött 2013. január 19-e, az EKF2013 megnyitója. Két év ment rá, hogy ezt megnyerjük és további négy év az előkészületekkel. Eredetileg ezen a napon szerette volna a város vezetősége a kassai Márai-tér keresztelőjét megtartani. Utolsó simításaim egyikeként ezt az ünnepséget még sikerült áttetetnem január 20-ára. Elmagyaráztam volt kollégáimnak, hogy január 19. a kassaiak életében gyásznap, hiszen a Vörös Hadsereg ezen a napon foglalta el a várost, emiatt hagyta el Márai hazáját!
Egy alkalommal még az is megtörtént, hogy az utolsó pillanatban sikerült az egyik kiadványból kivennem a Dómnak hitt fotókat, mivel azok egészen más épületet ábrázoltak. Ezen sem kell csodálkozni, hiszen Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 szíve nem is doboghatott kassaiként. A művészeti vezető trencséni volt, az igazgató nagymihályi, a külügyes zsolnai és a Košice Turizmus főnöke liptószentmiklósi.
A Márai tér névadó ünnepségére életem végéig emlékezni fogok. Ezen magánemberként vettem részt és nem is tudatosult bennem, hogy a zord idő ellenére hófehér ruhában voltam jelen. Nagyon jóleső érzés volt, hogy az emberek spontán odajöttek hozzám. Virágot, csokoládét, könyvet ölelést kaptam, sok-sok támogató szót és megjegyzést, hogy milyen lelkiismerettel rendelkeznek egyesek. Azt sem hagyták szó nélkül, hogy a főpolgármester-helyettes asszony talpig feketében „gyászolta” az ünnepet.
A szívügyem és rejtett álmom, hogy egyszer a ‘Márai-projektemet’, amely a Szlovák-Magyar Határon Átnyúló Együttműködés keretén belül jött létre, újból felélesszem. Bízom benne, hogy a Márai Sándor Emlékszoba soha többé nem lesz a Múzeumok Éjszakáján „műszaki okok miatt zárva” és egyszer oda visszakerülnek a német és angol feliratok, melyeket leszedtek, s nem lesz por az érintőképernyős interaktív táblán sem.
E projekt csúcsidőszakában átlagosan másfél naponként szerepeltünk a médiában. Megközelítőleg nyolc ország számolt be róla, mit tettünk Kassán, hogy Márai emlékét megőrizzük. A legtávolabbi újságcikk Kolumbiában jelent meg. Nem egyszer nyilatkoztam németül és angolul. A legjobban sikerült riportom a Kossuth Rádióban az Arcvonások című műsorban hangzott el (2011.X.18-án), amely három hétig vezette a hallgatottsági listát. Úgy érzem, hogy bármi is történt, sem Kassa, sem a Kulturális Főváros történetéből már nem törölhető, ugyanúgy mint egyik legkellemetlenebb emlékem sem, amikor megcsonkított útikönyvet kereszteltünk Kassáról. Ám ez egy másik történet…”
Köszönöm a beszélgetést!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
