A Magyar Közösség Pártja karácsonyi évzáró és évértékelő rendezvényt tartott Diószegen, melyen részt vett Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, fellépett a Benkó Dixieland Band.
A résztvevőket Szabó Antal, Diószeg polgármestere üdvözölte, majd Berényi József mondott évértékelő beszédet. Üdvözölte az MKP polgármestereit, gratulált Szabó Antal újraválasztásához, kiemelt figyelemmel köszöntötte Basternák Ildikót, Ógyalla városának MKP-s polgármesterét. Visszatekintett az elmúlt egy évre, mely során négy választásokon mérettetett meg az MKP.
„Az év véghez közeledve elmondhatjuk, mozgalmas időszakot zárunk. Az első komoly megmérettetésre még 2013 novemberében került sor. A sikeres megyei választások megmutatták, a felvidéki magyarok bíznak az MKP-ban, a párt színeiben indulókat méltónak tartják közös ügyeink képviseletére.
Ez év márciusában, tanulva más országok magyar érdekképviseleti szervezeteinek tapasztalataiból, Bárdos Gyula személyében elsőkét állítottunk magyar nemzetiségű köztársaságielnök-jelöltet. Elsődleges célunk ezzel az volt, hogy bizonyítsuk, az itt élő magyarok nem másodrendű polgárok. Jól döntöttünk, amikor mertünk nagyok lenni. Bárdos Gyula, s vele az MKP komoly sikert ért el.
Az európai parlamenti választások alkalmával Csáky Pál személyében tapasztalt, kiforrott politikust küldtek választóink Brüsszelbe, aki korábbi kapcsolataira támaszkodva gyorsan beilleszkedett a nemzetközi politikai struktúrába. Aktív szerepvállalása tovább erősítheti a párt korábbi nemzetközi politikai súlyát.
2014 novemberében ismét az urnákhoz hívtuk választóinkat, az önkormányzati választások alkalmával. Az MKP mindig kiemelten kezelte településeink önkormányzatait, hiszen rajtuk keresztül érintkezünk közvetlenül választóinkkal, ráadásul itt van igazán lehetőségünk a dolgok alakítására, irányítására. Míg minden más szinten legfeljebb koalíciós partnerként tudunk kormányozni, addig helyben ténylegesen dönthetünk a minket érintő dolgokról. A jól működő önkormányzat erős közösséget teremt, ez pedig fejlődő községet eredményez.
Az év vége felé még egy fontos „adósságunkat” törlesztettük a szlovákiai magyar nemzeti közösség felé. Hosszú, alapos, szakszerű előkészítés után közvitára bocsátottuk A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának intézményi feltételei című stratégiai dokumentumot. E koncepció sem szól másról, mint – hogy merjünk nagyok lenni, ha kell, változtassunk Európán, hogy közös ügyeinkről magunk dönthessünk, és fejlődő településeinken végre közösségünk megerősödhessen szellemiekben és anyagiakban egyaránt.” – mondta Berényi József.
Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár is beszédet mondott, megköszönte az MKP meghívását. Ismét leszögezte, a magyar kormány Szlovákiában az MKP-t tartja stratégiai partnerének. Az MKP-nak a Magyar Állandó Értekezlet, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők, de a kétoldalú találkozók részeseként is aktív szerepe van a magyar nemzetpolitika alakulásában. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy az MKP sikeresen szerepelt a megyei, az európai parlamenti, az államfői és az önkormányzati választásokon, és azt kívánta az MKP-nak, hogy másfél év múlva a szlovákiai törvényhozás részese legyen.
A karácsonyi rendezvényen óriási sikert aratott a Benkó Dixieland Band koncertje.
Képek: 1: Berényi József, 2: Szabó Antal, 3: Potápi Árpád, 4: Benkó Dixieland Band
Felvidék.ma Band