Az AB-ART Kiadó által megjelentetett Hétördögök című kötet gazdag kincstára a költő meséinek, verseinek, az édes anyaszóknak, a ritmusnak és a játéknak.
Kulcsár Ferenc első gyermekverskötete 1981-ben jelent meg Dióhintó címen, s egészen 2006-ig meséivel és gyermekeknek írt verseivel csupán antológiákban találkozhattunk (A mullók városa, Hogyan kell repülni?, Csodalámpás, Mesevarázs).
Fekete-fehér és színes oldalak, versek és mesék váltakoznak benne – mintha csak két könyvecske lenne egybefűzve. Ez persze csak a látszat, hiszen a mesék nem szokványos történetmesélős mesék. Lírai hangulatúak, sokszínűek és elbűvölők, apró, színes varázsütésre nyíló virágai egy álombéli rétnek. Nem is a költő meséi ezek, nem a felnőtté, inkább a költőben lakó gyermeké. Mese pedig mindenről szólhat, még a meséről is. Akár a száműzött meséről is. Arról tudósít bennünket, hogy a gyerekek, ha Meseírók lennének, földön kalandozó, csillagok közt is bátran barangoló meséket írnának. „Bizony, a gyerekek a Szó-lakók – a mindenütt rejlő anyaszókban laknak: A fűben, a fában, a légben, a fényben. A vízben, a tűzben, a vasban, a magasban. Szemekben, számokban, színekben, szívekben. A hóban, a tóban, a hőben, a kőben, az aranyszárnnyal verdeső jövőben. Az álomban, az ólomban, az arcokban, a harcokban, az ércekben. A nevetésben, a sírásban, a boldog hószakadásban. Bizony, a gyerekek a szavak égő pipacstengerében laknak, a hangok láthatatlan tüzében.”
Az író pedig a varázsló, aki a láthatatlan tüzet láthatóvá teszi. Sorjáznak a bolondos mesék, vicces mesék, a legtöbbször álomban vagy félálomban történők, felnőttesdi-gyerekesdi mesék, sok-sok repüléssel, a csallóközi nyárról és őszről, a szentesi Tündérhegy köveiről. Vagy itt van a kislány, Tyutyó, „akinek mindig csillog a szeme; olyan, mint a kora hajnali harmatos ibolya, néha meg a tengerszemet juttatja az ember eszébe… Tyutyó legszívesebben az óvodáról mesél, és nem bír kifogyni a történetekből.” A mesékből természetesen nem hiányoznak a képzeletbeli, bűbájos lények sem, például a jóságos mikacok, akik minden éjjel felporszívózzák az előző esti ricsajt, a rengeteg gyermekzsivajt, akik visszateszi a gyerekek fejébe az elfelejtett énekecskéket, a rendbe tett kis és nagy szorzótáblákat. Vagy például a mullók, akik sohasem esznek és sohasem alszanak. „Nappal napfényből szőtt halk hárfazene mellett, éjjel holdfényből szőtt halk lantzene mellett dolgoznak. Egy álló hónapon át ki sem mozdulnak palotáikból, ekkorra fogy el csodálatosan gazdag színkészletük.” Bizonyára irigylik ezért Kulcsár Ferencet, akinek viszont – úgy látszik, hála Istennek, és legyen ez még így nagyon sokáig – sohasem fogy el a csodálatosan gazdag színkészlete.
A versek maguk a legszebb magyar édesanya-szavak, a játékos rímek, a remek ritmusok, a képes és képtelen ötletek, a költői bravúrok – de ami ennél is fontosabb, nagy-nagy derű és szeretet sugárzik a sorokból. Helységnevekre, országnevekre, gyermeknevekre sorjáznak bátran a rímek, például a Vigasztaló című versben Nagymegyertől egészen Szentesig eljuthatunk egy képzeletbeli paci hátán, a Bolondos című költemény pedig egy földgömböt forgat meg, s a gyerekeknek „pörög a fejük, mint a glóbusz”.
A kötet kiemelkedő verse az Indián naptár, amely igazi költői bravúr. És ott vannak még a turpisságok, incselkedők, tréfálkozók, mondókák, csillagnyitó énekek, ugratók, szökkenők, zsongatók, kiszámolók, szaporázók, döcögtetők, kurjantók, párosítók, csúfolódók, élcelődések, évődések, sóhajok, álmok, színek, ijesztgetők és kápráztatók. Ugyan mit lehetne még mondani róluk? El lehet mesélni szavakkal a zene nagyszerű élményét, az epertorta ízét vagy a rózsa illatát? Ugye, nem? Ezeket a verseket és meséket el kell olvasni – gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Balázsy Géza ízléses, szép rajzai hatalmas teret kapnak a könyvben, bőséges fantáziával, pompás színekkel dolgozik, jól ráérezve a mesék hangulatára.
Illik vagy nem illik (lehet, hogy elvisz miatta a kóku?), Kulcsár Ferenc egyik meséjének egyik mondatát ilybé (s nem olybá) írtam át (parafrazáltam): Akik nagyon szeretik a könyveket, a Hétördögök lapjain barangolva úgy érzik, mintha csillagos égen sétálnának s madárdalt hallanának.
Z. Németh István, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52287,51224,44670,36018″}
