Történelmünk egy tragikus fejezetét mutatta be Köteles László a Gombaszögi Nyári Táborban. A második világháború utáni kényszermunka-táborok a Szovjetunió történetének egy sötét és sokáig elhallgatott fejezete. A fiatal közönség dermedt figyelemmel hallgatta a Felvidék áldozatainak sorsát.
1944 és 45-ben a Szovjetunió vezetője, Sztálin eldöntötte, hogy országa határait előretolják – körülbelül 100-200 kilométerrel. Ez egy természetes formája volt a kommunista ideológia terjeszkedésének, a párt agitátorainak elkötelezett munkája mellett.
„Első lépésként bekebelezték a Balti-államokat. Lengyelország felé volt ennek egy történelmi hivatkozása, mivel egyes részei a múltban a cári Oroszországhoz tartoztak. Ugyanez vonatkozott Romániára. A Kárpát-medence elfoglalására viszont nem lehetett okot találni. Ezért mikor a szovjet hadsereg bevonult Kárpátaljára, okot kellett találni. Az első mondva csinált érv az volt, hogy az ott élő ruténok kérik az Ukrajnához való csatlakozást, a hozzájáró ok pedig az volt, hogy a bizonytalan embereket, magyarokat és ruténokat, akik elleneznék ezt a lépést, el kell távolítani. A szovjet csapatok harapófogóba szorítják a magyarokat, akik ezer éven keresztül sikeresen védték a határaikat” – hangzott el az előadásban.
Bodrogköz, Ung-vidék és Abaúj-torna vármegye szerencsétlenjei
Munkácson a városi parancsnokság döntése alapján magyar és német, 18-50 év közötti férfiak számbavételre jelentkeztek. Az NKVD-s katonák körbefogták őket és a sojvai táborba kísérték. A kétezer férőhelyes laktanyákba 18-20 000 embert zsúfoltak be, ellátás, ivóvíz és orvosság hiányában. A táborban kitör a tífusz, ezt egy következő adag szögesdróttal „oldják meg” a katonák. Naponta 100-150 halott van a táborban, többségben magyarok, akiknek meztelen tetemeit éjjelente szekereken hordják ki a táboron túlra.
Köteles László megrázó előadása (Fotó: Nagy Emese)
„Eleinte csak arról volt szó, hogy számba veszik őket, összegyűjtik a férfiakat, a jelenlegi Szlovákia területéről is, Bodrogköz, Ung-vidék, Kapos és Királyhelmec környékéről. 1945 februárjában pedig a történelmi Abaúj-Torna vármegye területéről is. Kassán a fogházba zárták be a szerencsétleneket. A kárpátaljaiakat, az Ung-vidékieket és a bodrogközieket pedig a Sojvár nevezetű munkatáborba vitték. Innen elosztó táborokba terelték őket. Ugyanúgy viszonyultak hozzájuk az NKVD egység katonái, mint fél évvel korábban a németek a zsidókhoz. Éhínség, verések, megszégyenítések sora, vírusos betegségek terjedése jellemezte viszonyaikat. Az akkori áldozatok száma elérte a deportáltak 20 százalékát. Ami számnak nem nagy, emberéletekben azonban hihetetlen magas volt. Később fogolytáborokba deportálták őket. A kassaiakat a Kaukázus térségében, ólombányákban dolgoztatták. A Sojvárban összegyűjtötteket a Donyec-medencébe vitték és építkezési és bányamunkálatokra fogták be őket. Hihetetlen rossz körülmények között harcoltak a túlélésért. A legbetegebbeket innen hazaengedik, mert a Szovjetuniónak munkaerőre volt szüksége. A foglyok nincsenek felkészülve a nehézipari tevékenységre. Szemük láttára halnak meg barátaik, egymás sírásói és papjai egyben” – mondta Köteles László.
1948 után kezdték fokozatosan hazaengedni a foglyokat
Az 1948-as palotaforradalom után a prágai várban győz a kommunista párt. 1949 közepén Csehszlovákia kijelenti, nincs több hadifoglya a Szovjetunióban. A megtört emberek már egy megváltozott országba térnek haza. Hivatalosan sehol nem volt szabad beszélni sorsukról. Kiderül, hogy az innen deportáltak 80 százaléka magyar.
„Most van egy Putyin-reneszánsz. Oroszország érdekei mindig nagyhatalmi érdekek voltak, csak a módszerek változtak. Valószínű, hogy az áldozatok száma 13 000-15 000, nagy többségben magyarok és németek, elenyésző számban szlovákok, ruténok. A mi feladatunk, hogy megtartsuk őket emlékezetünkben, hiszen ők nemzetünk mártírjai. Ahol tömeges volt a deportáció, az áldozatok száma meghaladta a háborús veszteségeket: 160 kisgéresiből 101-en ezekben a táborokban haltak meg”– fejezte be megrázó előadását Köteles László.
