Megint meg kell szólalnom vakcinázási ügyekben. Már kétszer megtettem ezt – mint el is mondtam – beoltottként s egy súlyos betegségen átesett gyarló polgárként. Most hívő keresztény emberként teszem ezt újra. Valószínűleg már előbb el kellett volna mondanom, de most itt a bevezetőben pótolom: talán nem lenne szabad az embereket minden áron az oltás felé terelni; különösen nem a sok-sok visszatetsző praktika által. Meg annak túlhangsúlyozásával, hogy csak a vakcina menthet meg bennünket, semmi más alternatíva nincs. Mert akkor mit tehet, aki nem kaphat vakcinát különböző okoknál fogva? Vagy akin az sem segít?
És lehet-e még úgy is védekezni, hogy a sok-sok rákkeltő anyagot is kibocsájtó nagyvállalatok visszafogják magukat, az óriási üzletláncok polcaira kevesebb gyanús áru kerül; intenzívebben tisztítják a portól és a szennytől városainkat, nem szennyezik a levegőt mindenféle káros anyag elégetése által? És mi, halandó polgárok is óvatosabbak leszünk, komolyabban vesszük az előírásokat, odafigyelünk immunrendszerünkre, táplálkozásunkra; netán hitünk állapotát is mélyítjük?
Most sokan úgy vélik, az utóbbit (hitünk mélyítését) azáltal is megtehetjük, ha gyorsan beoltatjuk magunkat, s megközelíthetjük majd a Szentatyát, akár több százezren is. Nem szeretném, ha félreértenének. Magam is elmentem annak idején a Krisztus földi helytartója által celebrált szentmisére Esztergomba és Nyitrára.
De jelen voltam az egykori lengyel pápa egyik szentmiséjén a római Szent Péter téren is. Most mégis furcsának és visszatetszőnek tartom, ahogy a majdani találkozás feltételeiről beszélnek. Mindenki mehet, ha be lesz oltva. Még a százezres tömeg is elképzelhető. Csak félve kérdem: lehet-e ilyen feltételekhez kötni hitünk gyakorlását?
Itt már mindenkinek ígérnek valamit. Eszembe jut a középkori bűnbocsájtó cédulák árusítása, meg az, hogy az előző vírushullámok keringésekor templomainkba sem léphettünk be, még a legnagyobb ünnepeink alkalmával sem. Semmilyen létszámban. A most érkező delta talán mindennél gyorsabban fertőz majd, ahogyan azt állítják. S a beoltottak sem képeznek tán mindig kivételt. Ők is megbetegedhetnek. Ők is terjeszthetik a fránya variánst, fertőzve az otthon maradottakat is.
Matovič annak idején a tesztelések negatív eredményével rendelkezőknek ígért nagy-nagy szabadságot és mozgásteret. Aztán kiderült, hogy olykor jobban fertőztek, mint akik karanténban maradtak. Később már csak a vakcinát tartották az útlevél megbízható eszközének. Ezáltal mehetett a nép mindenüvé, a határokon túlra is, a több tízezres tömeget befogadó stadionokba a labdarúgó Európa-bajnokság során. Megrendezik a olimpiát is, igaz azt már közönség nélkül, mert a japánok jobban félnek, mint mi.
Gondolom, a tudomány sincs könnyű helyzetben, s valóban a megoldást keresi, amihez a mi megértésünkre is szüksége van. De annak eszközeit ne sajátítsa ki senki: se a politika, se az üzleti vállalkozások, se a kormánypártok, se az ellenzék.
A népet pedig próbáljuk meggyőzni tisztességes módom. Ez bizony nem megy mindig könnyen, ám tisztátalan, megalázó eszközökhöz akkor se folyamodjunk! Mert az AIDS-betegeket sem ostorozta a világ, még akkor sem, ha ők is intenzíven fertőztek (fertőznek). S a sok-sok gyógyszertől megfosztott, diagnosztizálásig el sem jutó rákbeteg szomorú sorsa (halála) miatt sem lázad országunk vezetése. Igaz, ők nem fertőznek, de ez a kór jobban tizedeli polgárainkat, mint a koronavírus. És ebbe a sorba tartoznak még a szív- és érrendszeri betegek is. Már akkor is ide tartoztak, amikor a Covidnak még híre-hamva sem volt!
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
