A Nemzetstratégiai Kutatóintézet is csatlakozott a 2021-re hirdetett Esterházy János-emlékévhez, mely fontos mérföldkőnek tekinthető a felvidéki mártírpolitikus boldoggá avatási perében. A kutatóintézet többek közt azzal vette ki részét a szakmai tevékenységből, hogy az évről évre megvalósuló esszé- és rajzpályázatának változó témaköreit idén Esterházy János tematikájával egészítette ki. A felhívásra összesen 52 pályamű érkezett be szerte a Kárpát-medencéből, 46 képzőművészeti alkotás a legalsó korkategóriától kezdve a legfelsőbbig, valamint 6 esszé.
A kutatóintézet a Felvidék.ma rendelkezésére bocsátotta ezeket a pályaműveket, ezért sorozatban valamennyit leközöljük, hogy olvasóink is láthassák, miként látja a fiatalabb generáció Felvidék mártír grófjának alakját.
Ötödikként Kántor Kinga, a Selye János Egyetem hallgatójának esszéjét tesszük közzé.
Témaválasztásommal tudom, darázsfészekbe nyúltam. Szlovákiában a nacionalizmus csúcsaként megtiltották az őshonos nemzetiség, azaz a magyarság anyanyelvhasználatát, így aligha várhatók tárgyilagos hozzáállással készült anyagok.
A mérgező szlovák nacionalizmus ellenére inspirációt adott Kossuth, aki szerint „veszve csak azon nemzet lehet, amely lemondott magáról.” Esterházyra kiemelkedően illő Bethlen Gábor vezérelvét megemlíteni: ,,nem mindig lehet azt megtenni, amit kéne, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet.” Modern korunkban W. Churchill ezt úgy fogalmazta meg: „ne arra figyelj, amit egy politikus mond, hanem arra, amit tesz.”
Ezen politikusi nagyságok intelmeit figyelembe véve értékelem az Esterházyak galántai ágához tartozó gróf Eszterházy János politikai pályáját.
Esterházy a trianoni békeszerződésnek nevezett diktátum „jóvoltából” a Magyarországról leszakított Szlovákiának nevezett területen maradt jelentős magyar kisebbséggel. Érdemes megemlíteni a franciák részéről a békeszerződést aláíró Fosch tábornokot, aki kijelentette: „Uraim, ez nem békeszerződés, hanem húsz évre szóló fegyverszünet. „Még a húsz év sem telt el, és ki is tört a II. világháború.
Az NSKI-hez beérkezett pályaművek gyűjteménye (Fotó: NSKI)
Esterházy Trianon után új körülmények között találta magát, elkötelezetten harcolt a magyar és a többi kisebbség jogaiért.
Az erőszakos határmódosítást ellenezte, de elvárta a nemzetiségi jogok alanyi jogon való biztosítását. Az őshonos magyar kisebbség helyzetét mindig is Csehszlovákián, illetve Szlovákián belül képzelte el. A szlovák kormányt irritálta Esterházynak a kisebbségbe szorult magyarság védelmében tett lépéssorozata. 1931-ben a Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett. 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke, majd az erősebb, a magyar érdekek képviselésére 1936-ban megalakult Egyesült Magyar Párt ügyvezetője. Politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt.
Kinyilatkoztatta: „Mi a szlovák népet mindig testvérünknek tekintettük, és a jövőben is annak tekintjük.” Ezt igazolja az együttélés évszázadai alatt kötött vegyes házasságok sokasága.
Szóvá tette, ennek a mesterségesen összeragasztott, országnak csúfolt szörnyszülöttnek nincs létjogosultsága. Az első bécsi döntés eredményeként a Magyarországhoz visszacsatolt területre Horthytól az átkerült szlovák lakosság jogainak betartását követelte. Érezve a nemzet iránti felelősséget, szlovák területen maradt, megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A nemzeti szocializmus eszméit elvetette, nem a horogkereszt, hanem a kereszténység keresztje az irányt adó, mondta.
A kisebbségvédelmi tevékenysége a zsidóság védelme, mentése is. Az 1935-ös parlamenti választáson a kassai választókerületben képviselői mandátumot szerzett. Beneš Esterházy részére tárca nélküli miniszteri posztot, pártja számára kormányzati szerepet ajánlott. Esterházy kijelentette, amíg a kormány a kisebbségi politikáján nem változtat, se ő, se a pártja nem vállal kormányzati pozíciót. Költői kérdés, vajon kormányon belül ő és pártja többet tudott volna-e elérni? A magyar képviselők memorandumban követelték a wilsoni alapelvek betartását, amelyek a békekötés idejére kilúgozódtak.
1941-ben a pozsonyi Magyar Hétköznapokban így nyilatkozik: „Az állam védelme szempontjából biztosabb az, ha az országban élő összes állampolgárok, nemzetiségi és foglalkozási különbségek nélkül meg vannak elégedve. Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami közelebb hoz bennünket és nem azt, ami eltávolít bennünket.”
Esterházy 1942. május 15-én egyedüliként a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott, mert azt istentelennek és embertelennek tartotta.
Lengyel felesége révén a figyelme ráirányult a lengyel üldözöttekre is, és részt vett a menekülők Magyarországra történő átjuttatásában. Embermentő tevékenységének részét képezte a zsidók szlovákiai bújtatása saját birtokán, és kapcsolatai révén más polgári személyeknél.
Az NSKI-hez beérkezett pályaművek gyűjteménye (Fotó: NSKI)
Keresztes-Fischer magyar belügyminiszter jóvoltából a menekültek nagy részére személyazonosító okmányt szerzett, és zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek ezreit segítette hazánkba szökni. Így az 1944. évi német megszállásig, majd a nyilas horda hatalomra kerüléséig Budapesten viszonylag biztonságban voltak.
Sorsának vesszőfutása még hátravan. Sokan támadják antiszemita kinyilatkozása miatt, de jusson eszünkbe Churchill kijelentése, miszerint a politikusnál más a nyilatkozat és más a tett. A cselekedetei alapján kell az embert megítélni.
A II. világháború után megnyílt a zsilip az Esterházyt érő támadások előtt. A szovjetek internálták, majd pár nap után szabadlábra helyezték. Felkereste a szlovák kormányban Husákot, és szóvá tette a magyarok üldözését, amiért letartóztatták, majd átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték. A Gulágon együtt raboskodott Hetényi Józseffel, aki a zsidó Stein orvossal a nagy beteggé lett Esterházyt sikerrel próbálta életben tartani.
Távollétében a szlovák bíróság 1947-ben a fasizmussal való együttműködés koholt vádjával a valóságot feltáró mentőtanúk meghallgatása nélkül halálra ítélték. A szovjetek 1949-ben kiadták. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott. Alkalma lett volna megszökni, de mint mondta, nem bűnös, nincs miért szöknie.
Érdemes megemlíteni Halmi Józsefnek a tel-avivi magyar lap (Hatikva 1954. nov. 26.) Lutetia Presse jelentéséből átvett cikkét, hogy Esterházy, akinek nevét minden szlovenszkói származású zsidó jól ismeri, él, valamelyik szlovenszkói börtönben sínylődik.
A Le Monde párizsi lap írja: „A csehszlovák kormány az idei nyárra tervezett közkegyelmi rendeletének kihirdetését elhalasztotta. Az amnesztia a prágai puccs óta letartóztatásba került számos fogolyra terjedt volna ki. Ezek sorában szerepel Esterházy János volt keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselő, a magyar kisebbség tagja, aki azzal szerzett érdemet, hogy a háború alatt bátran állást foglalt a nácik ama rendelkezései ellen, amelyeket zsidókra, csehekre és kommunistákra alkalmaztak. Magatartása nem járt hálával. Az alig felszabadult Csehszlovákiából Szovjetoroszországba hurcoltatták el. Az egyik csehországi népbíróság pedig távollétében halálra ítélte. A tárgyalás során egyetlen mentőtanút sem hallgattak ki. Az ítéletet a nyugati sajtó annak kihirdetése után megbélyegezte. Esterházyt két évvel később visszaszállították Csehszlovákiába, ahol Gottwald köztársasági elnök kegyelemből 1949-ben életfogytiglani fegyházra változtatta a halálos ítéletet. Esterházy János a szovjet gyűjtőtáborban átélt szenvedések következtében tüdőbeteg lett, és ismét hiába várt arra a kegyelemre, amelytől élete függ.”
Halmi az Esterházyról írt cikkben írja: „Mi soha nem rajongtunk Esterházy János grófért és keresztényszocialista politikájáért. De biztos, hogy Esterházy a szlovenszkói képviselők közül egyedül állt ki a zsidók mellett. Mi, magyar zsidók csak hálával tartozunk Esterházynak, akinek egyes akcióival sikerült sok száz magyar zsidót megmentenie. A pozsonyi parlamentben bátran harcolt a kiszolgáltatott zsidókat gyilkoló fasiszta rezsim ellen. Zápotoczky csehszlovák köztársasági elnök humanitására vallana, ha a börtönben ártatlanul szenvedő súlyos beteg Esterházyt, akinek becsületes, gerinces magatartását a szlovák fasizmus ellen úgy a Csehszlovákiában, mint az Izraelben élő magyar zsidóság igazolja, szabadlábra helyeznék. Zsidókat gyilkoló és kifosztó Hlinka-gárdisták, deportáló szlovák rendőrtisztek és volt fasiszta közhivatalnokok járnak szabadon Csehszlovákiában. Ezeket zárassa be a népi demokrácia igazságügyi hatósága, az ártatlan beteg rabot pedig engedje sürgősen szabadon.
Az NSKI-hez beérkezett pályaművek gyűjteménye (Fotó: NSKI)
A szlovák bíróság egyik vezetője Esterházyról, a szlovákiai Jewish Agency heti értesítőjében cikket közölt dr. Kohl pozsonyi ügyvédtől, a szlovák zsidóság egyik vezéralakjától. Kohl felhívja Beneš figyelmét arra a hajszára, amelyet Esterházy ellen folytatnak. „Esterházy volt a szlovák parlament legdemokratikusabban gondolkodó tagja, és a szlovákiai zsidóság több vezetője, köztük jómagam is az ő személyes bátorságának köszönhetjük életünket. Különben is, amíg Hlinka-gárdisták szabadon járhatnak, sőt fülük botját sem mozgatják az elrabolt zsidó holmik ügyében, egyáltalán nem méltányos, hogy egyes nemzetiségeket általánosságban ítéljünk el.” Ezután dr. Kohl a Jewish Agency többi szerveihez fordult, hogy álljanak ki Esterházyért.
Az 1955-ös amnesztia során Esterházy büntetését 25 évre csökkentették. 1957. március 8-án a morvaországi Mirov börtönben meghalt, hamvait nem adták ki.
A fel-fellobbanó szlovák nacionalizmus nem teszi lehetővé, hogy Esterházy élete Szlovákiában méltó elismerésben részesüljön. Az utókor a határainkon túlmenően emlékét méltó módon meg kívánja őrizni. Esterházyt a gulági rabtárs a magyarok szenvedő Krisztusának nevezte. Szellemi örökségét a Bethlen Gábor Alap támogatásával Martoson létrehozott Esterházy Alapítvány viszi tovább. Szlovákiában kulturális és társadalmi rendezvényeket tartanak a tiszteletére, hirdetik szellemi üzenetét. Egykori gondolata üzenetként szolgál az ifjú nemzedéknek: „Az erkölcsiek közül első helyen említem, hogy nemzetünk fennmaradása érdekében ismét szentté kell tennünk a családi tűzhelyet és a nőt, az anyát. (…) Vissza kell helyeznünk arra a piedesztálra, amelyről az egyenjogúsítás jelszavával lerántottuk. (…) Meg akarjuk tartani azt a földet, amelyet nem szereztünk, hanem apáinktól örököltünk. És meg akarjuk védeni nemcsak a földet, hanem a keresztet is. Akik magyarnak születtünk, magyarok akarunk maradni, magyarok és keresztények. (…) Azt akarjuk, hogy itteni szlovák és német testvéreink is boldoguljanak. Együtt kell küzdenünk egymásért. Ha nem leszünk egységesek, és nem nézzük a célt, nem jutunk előre.” Esterházy örök üzenetével zárom dolgozatomat.
A pályázati munkám Molnár Imre történész Esterházy-kutató munkásságán és iskolai tanulmányaimon alapul. Felhasználtam még Molnár Imre-Vörös Attila Az üldözöttek védelmében című dokumentumfilmet, továbbá újságcikkeket és egyéb dokumentumokat.
(Kántor Kinga/Felvidék.ma)
