Vannak különleges emberek, akiknek lelke olyan, mint a világító fáklya. Már éltükben, önmagukat felemésztve, fényt árasztanak maguk körül és haláluk után is világítanak, mert fényük soha ki nem alszik.
Ezekre az emberekre minden nemzedéknek emlékezni kell, nem kötelességből, hanem hálából, szeretetből, mert életük eggyé vált nemzetük életével. Az ilyen, fényt világító emberek emléke útravaló, mint a szegénylegény tarisznyájában meglapuló hamuban sült pogácsa. Szétosztható és soha nem fogy el. Ilyen feledhetetlen személyisége volt a felvidéki magyarságnak a két háború közötti időszakban Esterházy János gróf, aki 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. Ebben az évben március 14-én éppen 121 éve.
Nagyon sok könyv, tanulmány jelent meg áldozatos életéről, nemzetéért kifejtett munkásságáról, meghurcoltatásáról, bebörtönözéséről, haláláról, melyek alátámasztják boldoggá avatásának kérelmét. Ha időnként rátalálunk életének egy-egy mozzanatára, vagy írására, azt, mint a morzsákat sietünk összeszedni, hogy útravalónk legyen ebben a káosszal telehintett világban.
Édesapja, a korán elhunyt gróf, Esterházy János Mihály és édesanyja, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet grófnő mély katolikus hitre és lengyel–magyar hazaszeretetre nevelték. A gyermekkor és az ifjúkor ezen szellemi hatásai indították őt, hogy egy életre elkötelezze magát, egészen a mártíromságig, nemzetéért, az emberi méltóság tiszteletben tartásáért, az igazságosságért, származásra és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
Az 1937-ben, Komáromban kiadott Magyar Naptárban találtam rá egy írására, melyben tanácsokat, útravalót ad, az akkori, elszakítottságban élő felvidéki magyarság számára s amely mai korunkban is eligazít, mi a teendő nemzeti megmaradásunk érdekében.
1937-es Magyar Naptár XVIII. évfolyamában, melyet az Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt adott ki, Komáromban, Egyesített Keresztényszocialista és Barázda Naptár alcímmel, a következőket írja:
Hogyan forgassuk a magyar naptárt
„A naptár forgatásának és olvasásának is megvan a maga csínja-bínja. Tudom, hogy akadnak, akik megszerzik a naptárt csak azért, hogy meglegyen az is. Csak néha-néha tekintenek azután bele, hogy valamely ünnepet kikeressenek, vagy kiböngésszenek egy névnapot, vásárt, esetleg elolvasnak egy-két cikket, egyes tanácsokat, talán még az időjárás iránt is érdeklődnek, de azután félreteszik a naptárt és nem sokat törődnek vele.
Pedig nem helyes ez így! Nekünk, magyaroknak más szemmel, magyar szemmel, a múltba tekintő szemmel is kell végigszántanunk a naptár adatain és sorain.
Vegyük csak a naptári részt. Ha ebben lapozgatunk, ne felejtsük el azt, hogy az évnek minden napjára esik a magyar történelemnek olyan eseménye, amely itt játszódott le Szlovenszkóban, vagy Ruszinszkóban. Ezek az évfordulók bekapcsolnak minket a magyar múltba, annak sok szomorú és sajnos csak kevés örvendetes eseményébe. Ha ezeket családunk körében, gyermekeink előtt, vagy barátaink, ismerőseink meghitt körében naponta felújítjuk, máris szép, hasznos munkát teljesítettünk magyar nemzetünk szolgálatában. Ezekből az eseményekből megismerhetjük a magyar nemzet nagy erényeit, de gyöngéit, hibáit is, amelyek, mint árnyék kísérik a fényt és amelyekből mindenkor okulást meríthetünk. Az ünnepek és névnapok közt megtaláljuk azokat az örök emlékeztetőket, amelyek nem engedik meg, hogy bármikor egy pillanatra is megfeledkezhessünk a mi keresztény mivoltunkról. De, kell hogy emlékeztessenek a névnapok nemzetünknek nagyjaira is, akiknek példáját mindenkor szemünk előtt kell tartanunk.
Ahogyan figyelnünk kell ekként az idő térképének minden mozzanatára, úgy ne mulasszuk el azt sem, hogy ha a naptárban, a különböző rovatokban és cikkekben felbukkannak az itteni városok, községek, faluk nevei, hogy azok felett is el ne gondolkozunk. Alig fogunk találni Szlovenszkóban és Ruszinszkóban olyan vidéket, helységet, amely a magyar nemzet történetében ne játszott volna szerepet. Kezdhetem keleti határainkkal. A mai Ruszinszkóban lévő Vereckei hágón át jöttek be, több, mint ezer év előtt honfoglaló őseink. Munkácsnál tartották első nagyobb pihenőjüket. Az Árpádok uralmára emlékeztet számos vár, templom és egyéb alapítás. Különösen Pozsony és Kassa ősi falai közül száll felénk a magyar múlt korszakos eseményeinek emléke. De megtaláljuk mindenütt a nyomát, hogy amikor a tatár, vagy török pusztította végig a magyarlakta síkvidékeket, a Kárpátok hegyes, erdős bércei között keresett védelmet és menedéket a pusztulás elől a sokat szenvedő magyarság. A magyar történelemnek sok kimagasló nagysága itt született a mi talajunkon, itt ringott bölcsőjük, innen indult ki, vagy itt folyt le részben működésük és a mi földünk takarja a magyar nemzet nem egy világra szóló szellemi nagyságának porladó hamvait is.
A naptár a jövő kapuit nyitogatja előttünk. Ezer óhaj, remény, vágy fűződik a naptár minden betűjéhez. De mindezeknek igazi tartalmat csak akkor tudunk adni, ha nem feledkezünk meg a magyar múltnak felénk szálló szaváról, amely múlt itt, a mi tájainkon minduntalan belekapcsolódik minden lépésünkbe. Erős és biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha szilárd alapokon állunk és ilyent ad nekünk mindenkor a keresztény magyar múlt.
Sohasem álltatom magam. Nagyon jól tudom, hogy olyanok közt is, akik jó magyaroknak tartják magukat, vannak, akik csak félve mernek magyar naptárt, magyar könyvet vásárolni, magyar újságot olvasni. Sokan szeretik magyarságukat csak négy fal közt hangoztatni, sőt akadnak, akik restelkednek magyar nevük miatt is és azt más, idegen, nem magyaros betűkkel is képesek írni, íratni. Ha talán külsőségek is ezek, mégis érintik a lényeget, mert ellentmondanak a magyar öntudatnak és a magyar büszkeségnek, mely a magyar faj egyik jellegzetessége. Ha meg is tépázott a sors, ha szegények lettünk is, soha nincs okunk restelkedni. Bűneink és hibáink sohasem voltak nagyobbak, mint olyan nemzetekéi, melyekre rámosolygott a sors kegye. De honnan tudhatjuk ezt meg, honnan szerezhetünk ehhez adatokat? Csakis a magyar múltnak ismeretéből.
A magyar naptár, mely szintén összekapcsolja a magyar jelent és a magyar jövőt a magyar múlttal, legyen tehát előmozdítója, hogy magyarságunkat törhetetlenül fönntartjuk és ahhoz utolsó leheletünkig ragaszkodjunk. Ha így tekintjük a magyar naptárt, akkor annak nem lehet helye a félretett írások és feleslegesnek tartott cók-mók között, hanem akkor is hivatást teljesít a mi mai nehéz sorsunkban.
Magyar apák és anyák, magyar családok ilyen szemmel, ilyen lélekkel olvassátok a mi magyar naptárunkat, akkor csekély fáradsággal, nem sok vesződséggel ti is hozzájárultok tartós téglákkal magyar boldogságunk várának fölépítéséhez.”
„Az Úristen segítsen meg minket ebben!”
Esterházy János, az Egyesült Orsz. Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt országos elnöke, nemzetgyűlési képviselő.
Esterházy János gróf írása az 1937-ben kiadott Magyar Naptárban nem vesztette el aktualitását a felvidéki magyarság számára. Útravalónak szánta és az is maradt, azoknak, akik erre nyitottak és ehhez igazítják világlátásukat, a nemzet megmaradásának érdekében.
Visszatekintve a múltba, amely számunkra már történelem, szembesülünk azzal a valós ténnyel, mi volt Esterházy János gróf későbbi mártír életének fő mozgatórúgója. Feltétlen szeretete magyar nemzete iránt. Világosan látjuk az egységre való törekvését, keresztény gondolkodását, azt a nagy tenni akarást, amely őt a mártíromság útjára vitte. Nem önös érdekek vezették, hanem a szétszabdalt magyar nemzete sorsán való aggodalom és segíteni akarás. Ez vitte őt mindig előbbre a mártíromság útján. Így lett naggyá az utókor számára. Kínzói összetörték, testileg, lelkileg meggyötörték, mégis magyar és keresztény maradt, hűen ahhoz a szellemiséghez, melyet otthonról, a családi neveltetésből kapott útravalóul. Ezt az útravalót adta át mindazoknak, akik megismerték és megpróbálták követni őt. Ez az útravaló a miénk, felvidéki magyaroké, ez világít nekünk megmaradásunk útján, legyünk akár politikusok, akár egyszerű hétköznapi emberek. Nehéz volt az ő életútja? Igen, nehéz, borzalmasan nehéz. Mégis hűséggel ment rajta végig, emelt fővel, keresztény hittel. Mi hát nekünk, felvidéki magyaroknak a feladatunk? Ugyanezt tenni, összefogni és hűséggel megmaradni keresztény, keresztyén magyarnak, minden megpróbáltatás, megkülönböztetés, elnyomatás ellenére is. Tegyük el ezt az útravalót, amit Esterházy János gróftól kaptunk 85 évvel ezelőtt és őrizzük, mint a mesebeli szegény legény az édesanyja hamuban sült pogácsáját.
(Lőrincz Sarolta Aranka/Felvidék.ma)
