Az Esterházy János Zarándokközpont és a Pozsonyi Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ emlékestet rendezett Esterházy János, a mártír gróf tavaly esedékes születésének 120. és halálának idei 65. évfordulójára meghirdetett emlékév lezárása alkalmából. Az intézetben megtartott emlékest gazdag tartalommal várta az érdeklődőket.
Venyercsan Pál igazgató úr köszöntője után Varga Gabriella színművésznő olvasott fel Esterházy János beszédeiből, majd Molnár Imre, az Intézet korábbi igazgatója, a mártír gróf életének elkötelezett kutatója, kultuszának éltetője és boldoggá avatásának egyik szorgalmazója ismertette a felvidéki politikus életének legfőbb állomásait.
Istenes József, az alsóbodoki Esterházy Zarándokközpont, emlékhely, Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna, a sziklasír tervezője, építője, a V4 országok Építészeti Alapítványának kurátora részletes előadásában Nyitraújlakról, a szülőhelyről, Zoboraljáról, az emlékhely kialakításáról és az ezzel összefüggő további tervekről szólt.
Az emlékhely kialakítása és a felvidéki politikus hamvainak méltó elhelyezése néhai Paulisz Boldizsár ötlete volt. Küldetésének tartotta, hogy a hamvak arra a helyre kerüljenek, amely a gróf szívéhez oly közel állt, a Zobor hegy alá.
A három hektáros, saját tulajdonában levő területen olyan szakrális építményt kívánt megvalósítani, ahol végső nyughelyre lelhetnek a hamvak és amely egyben a magyarság búcsúhelye is lehet, akárcsak Csíksomlyó vagy Mátraverebély.
Külön kiemelte Paulisz Boldizsár felbecsülhetetlen szerepét az Esterházy Zarándokközpont elképzelésénél, kivitelezésénél és főleg azt, hogy maga is tevőlegesen hozzájárult az építési munkálatokhoz. A zsérei kőfejtőből óriási köveket cipelve a sziklatemplomhoz, segítve az építkezést, munkálkodva annak mielőbbi befejezésén.
Szólt az urna, a hamvak elhelyezésének eseményéről is, amely az egész Kárpát-medencei magyarság, hangsúlyosan a zoboralji falvak népeinek nagy találkozója volt, amely a fájdalom megélésén túl egy erős lelki feltöltődést is jelentett a résztvevők számára.
Ezt a lelki gazdagodást élik meg mindazok ma is, akik a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnához vezető úton imádkozva szemlélik a kálvária stációt, az akáctörzseken elhelyezett keresztút állomásait, amelyek Krisztus szenvedésére, de egyben Esterházy megpróbáltatásaira is utalnak.
A további fejlesztésre is már készek a tervek, az elgondolás szerint megépülne egy újabb kápolna, amely ugyancsak Esterházy lelkiségével függne össze. Ott kap majd helyet egy Mária-szobor, hasonló a szenci Lourdes-i barlangban levőhöz. A gróf családjával gyakran járt Szencen, és mindig megálltak ennél a szent helynél. Az oroszországi gulágon, a legnagyobb megpróbáltatások közepette is hozzá fohászkodott, amikor pedig a munkatáborból Pozsonyba szállították, megpillantva Szencet, minden felidéződött benne és abban reménykedett, hogy Szűz Mária majd megváltást hoz számára.
A Liszt Intézet nagyszabású kiállítást rendezett az emlékév alkalmából, amelynek megnyitására szintén ekkor került sor. A nagyméretű tablók végigvezetnek a felvidéki politikus életén, őseinek bemutatásán át közvetlen családjának tagjaiig, életeseményeiig, a küzdelmekkel és megpróbáltatásokkal teli 1940-es évekig, politikai karrierjének történésein túl egészen letartóztatásáig, börtönéveiig, és végül a hamvainak végső elhelyezéséig.
Itt láthatók Istenes József tervei, rajzai is a zarándokközpontról. A kiállítás március 31-ig látható az intézetben.
Ezután került sor a Zsigmond Dezső rendezésében, Csányi János színész, rendező, producer munkája nyomán készült Triptichon című film bemutatójára.
Az alkotás lenyűgöző, nem lehet érzelmi megnyilvánulások nélkül végignézni. Megszólalnak benne hozzátartozók, lengyelországi rokonok, leszármazottak, de rabtárs, köztük Hetényi József, aki a magyarok szenvedő Krisztusának nevezte sorstársát, felvidéki politikusok, egyházi vezetők, a mártír gróf boldoggá avatásának szorgalmazói, történészek.
A film legnagyobb részét Esterházy János lányának Esterházy-Malfatti Alice-nak a visszaemlékezései alkotják, valamint az ő fiának, az unokának Giovanni-nak beszámolói arról, édesanyja miként és mennyit beszélt neki édesapjáról, a nyitraújlaki életről, az ottani emberekről, a két nép együttéléséről.
Megdöbbentő Esterházy letartóztatásának, szovjetunióbeli kínvallatásának, a gulágra hurcolásának, majd csehszlovákiai börtönökben történt kegyetlen bánásmódjának, bántalmazásának a bemutatása. És annak kiemelése, hogy mindenki tudta, ártatlanul szenved, hiszen abban a korban, amikor a gonosszal szemben fellépni veszélyes cselekedet volt, ő becsületes keresztényként, segítőkész emberként mindig ott volt a helyén és akkor segített, amikor kellett.
A szenvedéseket a legnagyobb lelki békével tűrte, keresztényi türelemmel, betartva, amit édesapja halálakor a négyéves kisfiának örökül hagyott: Légy jó keresztény!
A filmben megszólalók Esterházy politikai szerepvállalása mellett főleg emberi nagyságát, keresztény lelkületét, önfeláldozását, a másokért élés vállalását emelték ki. Megdöbbentő képeket láthattunk bebörtönzésének színhelyeiről, kínoztatásának következményeiről és arról, miként veszti el emberi, fizikai mivoltát. A filmvászonról pontosan lejön, hogy a testét megtörhették, de lelkét nem, szellemisége máig hat.
A filmvetítés után beszélgetés következett Molnár Imre moderálásával a film producerével, Csányi Jánossal, Ghillány Erzsébettel, akinek édesapja, nagyapja kapcsolatban volt Esterházyval, mint Kassa képviselőjével, és Dunajszky Géza íróval, közíróval.
A film producere a film megszületésével kapcsolatban elmondta, hogy amikor megismerkedett Esterházy történetével, egy pillanat alatt felismerte, személyében olyan egyén rejlett, akit ha jobban megismerünk, megváltozik az életünk.
Ilyen élettörténet ugyanis nincs több, vagy legalábbis kevés, benne egy páratlanul tiszta lélek lakozott. Számára egy óriási szakmai lehetőség volt ezt az emelkedettséget, ezt a tündöklő csillagot megörökíteni, valamint minél több emberrel megismertetni ezt az élettörténetet.
Alice asszony ugyan már tolószékben él, beszélni nem tud, de még sikerült vele több órányi visszaemlékezést rögzíteni, amelyből lett egy 32 perces kisfilm, de készült 3×52 perces dokumentum filmsorozat, a lengyel tévé részére egy 72 perces film, és további tervek szintén vannak a mártír gróf személyének, élettörténetének feldolgozására. Ugyanakkor elmondta, hogy ezt a munkát érdemes lett volna húsz-harminc évvel ezelőtt elvégezni, amikor még a szemtanúk, a hozzátartozók, a rabtársak közül többen éltek. Tegyük hozzá, és a gróf haláláért felelősek közül is…
Dunajszky Géza író, közíró ugyancsak értékes ismeretekkel egészítette ki az Esterházyról élő képet. Fiatal pedagógusként a zoboralji falvakban még találkozott olyan személyekkel, akik közvetlenül ismerték a grófot és családját. Borozgatás közben, mert hiszen a múlt század hetvenes éveiben csak ilyenkor nyíltak, nyílhattak meg az emberek, beszéltek azokról a történésekről, amelyek tovább erősítik Esterházy nagyságát.
Akkor mondták el, miként szereztek hamis papírokat, keresztleveleket lengyel, zsidó, de cseh és szlovák menekülőknek, hogy átjuthassanak az akkor már létező szlovák-magyar határon és megmeneküljenek a biztos haláltól. Ez is bizonyítja, hogy a gróf nem tett különbséget nemzetek között, az embert, a segítséget tekintette elsődlegesnek.
Esterházy János ügye, mint tudjuk máig lezáratlan, boldoggá avatásának folyamata megindult, rehabilitációja azonban máig nem történt meg Szlovákiában, pedig tudvalevő, hogy ő egész életében a szlovák és magyar nemzet közötti jó viszonyért dolgozott, ezt hangsúlyozta az Országos Keresztény Szocialista Párt, majd az Egyesült Magyar Párt elnökeként, a Szlovenszkói Magyar Párt megalapítójaként. Vannak emberek, akik másként érzékelik a világot, mivel ők tiszta lelkületűek, becsületesek és azt gondolják, mindenki ilyen.
Ő ilyen volt, de ennek ellenkezőjét tapasztalta meg börtönévei alatt, mégsem vesztette el hitét a jóban, az emberekben, az Istenben, a kereszténységben. Ezért lehet számunkra példakép és legnagyobb megpróbáltatásainkban menedék. És bár az emlékév lezárult, sok még a teendő, hogy Esterházy János Isten Szolgája a legméltóbb helyre kerüljön társadalmunkban, a köztudatban.
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
