A szappankészítés rejtelmeibe és a nemezelés technikájába avatták be mindazon gyerkőcöket, akik július 12-én ellátogattak az Ipolysági Városi Könyvtárba. Az intézmény nyári alkalmán számos kézműves foglalkozással és ügyességi játékkal készültek a nyári szünidőt élvező gyerekek számára. Mindezen tevékenységgel az olvasásra és a könyvtárlátogatásra is felhívták a figyelmet.
A terveket kissé átszabta a szerda reggeli eső, ám a látogatókat mindez cseppet sem zavarta. Zömmel óvodás és alsó tagozatos tanulók érkeztek az Én is kézműves leszek elnevezésű rendezvényre. Az egész nap folyamán kisebb-nagyobb csoportokban jöttek az érdeklődők.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/07/02-Nemezeles-a-konyvtar-regi-termeben.jpg)
A könyvtár udvarán megjelentek a helyi iskola napközis táborának lakói éppúgy, mint a nagymamánál nyaraló, távolabbi vidékeken élő unokák. Közel száz-százötvenen jöttek el.
A szappankészítés és a nemezelés mellett könyvjelzőt, karkötőt, vártoronymakettet készíthettek a gyerkőcök. Ügyességi játékokat próbálhattak ki, sőt, kincskeresésre is sor került.
Nem maradhatott el a mese sem. Papírszínház formájában a Méhkirálynő mesével ismerkedhettek meg magyar, illetve szlovák nyelven. Az udvaron kis kuckót alakítottak ki, ahol a szabadba kitett könyveket olvashatták a kis olvasók, ám a szülők is találtak érdeklődési körüknek megfelelő könyveket.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/07/03-Makett-keszites.jpg)
Sokan betértek a könyvtár termeibe, könyveket kölcsönöztek ki. De akadtak olyan látogatók is, akik kihasználva a lehetőséget, a rendezvényen iratkoztak be az ipolysági intézménybe.
„A tavaly hagyományteremtő szándékkal megszervezett pöttyös napi rendezvényt folytattuk az Én is kézműves leszek alkalmunkkal. A családi nap célja, hogy erősítsük a köteléket a könyvtár és a családok között” – nyilatkozta a Felvidék.má-nak Pleva Beáta, az Ipolysági Városi Könyvtár nemrég kinevezett vezetője.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/07/04-Szappan-keszites-is-igen-nepszeru-foglalkozas-volt-a-nap-folyaman.jpg)
Hozzátette,
az ilyen alkalmakkal megnyitják a nagyközönség előtt az intézményüket, miközben a könyvolvasás felé is terelik az érdeklődőket.
Az átmenetileg új helyre költözött intézmény több újdonsággal jelentkezett az elmúlt időszakban. A már említett tavalyi nyári családi nap mellett az idei iskolaév végén olvasóvá avatta a helyi alapiskolák elsős tanulóit.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/07/05-Nagy-volt-az-erdeklodes-a-csaladi-napra.jpg)
Az Ipolysági Városi Könyvtár a nyári időszakban még további rendezvényekkel készül, főleg a felnőtt olvasók és érdeklődők számára. Augusztus végén Végh Péter köteteit mutatják be, illetve Milan Ukrop a családfakutatás rejtelmeibe vezeti majd be a közönséget.
A családi nap a KULTMINOR támogatásával valósult meg.
- Egyedi könyvjelzők készülnek (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- Meseolvasás papírszínház segítségével (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- Kincskeresés meseolvasás után (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)