![Óriásplakát a rimaszombati körforgalomban](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/05/Óriásplakát-a-rimaszombati-körforgalomban.jpg)
Megtagadták az óriásplakátja kihelyezését, és a nyelvtörvény betartására figyelmeztették Cziprusz Zoltánt, a Via Nova Rimaszombatban élő alelnökét. Az illetékes reklámcég állítólag több ellenőrzést is kapott az elmúlt időszakban.
Az euroAWK nevű reklámcég május 13-án e-mailben értesítette Cziprusz Zoltánt, hogy készülő rendezvényük, a JúniusFeszt további óriásplakátjait csak szlovák nyelvre fordítva hajlandóak kihelyezni.
„Úgy 3 héttel ezelőtt egy billboard-hirdetést már rendeltünk a cégtől, ami ki is került a rimaszombati körforgalomban. Később úgy döntöttünk, hogy további kettőt még kihelyezünk. Meg is egyeztünk mindenben velük, és elküldtük ugyanazt a grafikát, amit korábban” – tájékoztatta a Felvidék.Mát Cziprusz, majd közölte, először telefonon, majd e-mailben is a tudtára adták, hogy be kell tartani a nyelvtörvényt: „Így (vagyis magyarul – a szerk.) nem tehetik ki újra az óriásplakátot, mert az elmúlt időszakban több ellenőrzést is kaptak a minisztériumból, és nem szeretnének többször magyarázkodni”
![(Fotó: Cziprusz Zoltán facebook oldala)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/05/nyelvtörvény.jpg)
„A telefonbeszélgetés során meg is jegyeztem, úgy látszik, már érezhető, hogy az SNS kormányon van, mire a hölgy a vonal túlsó végén csak annyit mondott, hogy valószínűleg” – folytatta a fiatal gömöri politikus, aki a közösségi oldalán az alábbi fejtegetést tette közzé az eset kapcsán:
„Kérdem én, ez az a megváltozott SNS, amit Bugár Béláék boldogan és dalolva hatalomhoz segítettek? Újra 2006-ot írunk, és kezdődik az értelmetlen terrorizálása az embereknek?
Egy ilyen plakáton mégis mit írjak át szlovákra? A nevét a rendezvénynek? (JúnovýFest) Netán a Rimaszombatból valaki nem jön rá, hogy Rimavská Sobota? Vagy a médiapartnereket, hogy medialni partneri?” – tette fel a kérdést Cziprusz.
!["Hogy nézne ki ez a plakát, ha most mindent kétnyelvűen ugyan abban a méretben kiírnánk?" - teszi fel a kérdést Cziprusz Zoltán (Fotó: facebook)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/05/A-JúniusFeszt-óriaásplakátja.jpg)