Grendel Lajos Bukott angyalok című regénye már akkor sikerkönyvvé vált, amikor még meg sem jelent. Számos cikk és interjú látott napvilágot a könyv kapcsán. Maga az író is több helyen nyilatkozott a regényről, többek között arról, hogy húsz évig készült megírni ezt a regényt.
A kerettörténet végtelenül egyszerű, két barát találkozik Párizsban, az egyikük a francia fővárosban él, a másikuk, az elbeszélő a Párizsi Magyar Intézetben ad elő. A véletlennek tűnő találkozás után megbeszélik, hogy este ismét találkoznak. A Párizsban élő Lőrinc ekkor meséli el azt a történetet, amelyet Grendel Lajos leír, és amelyben a második világháború utáni „békés” időszak eseményeiről esik szó.
A könyv fülszövege az alábbi sorokkal harangozza be a regényt. „Grendel Lajos új kisregényének a cselekménye az utolsó fejezetben szerephez jutó elbeszélő és legjobb barátja, Lőrinc elbeszéléséből bontakozik ki, aki második felesége, a szeretett Vera halála után Párizsba költözik. Itt találkozik a két barát évek múlva, s egy átborozott éjszaka során Lőrinc elbeszéli az igaz történetét, amelyről az elbeszélő mit sem sejt. Ez szorosan összekapcsolódik második felesége családjának, különösen apósának, Tocseknek a történetével, akinek a háború végén egy bizonyos Janák megmentette az életét. Lőrinc akkor lép a képbe, amikor Verát feleségül veszi. Ugyanis Tocseket megfigyelik, éppen Janák parancsára, aki a csehszlovák állambiztonságnál teljesít szolgálatot.”
Az ajánló kissé rejtélyes, azok, akik úgy vélik, ebből a könyvből ismerik majd meg a második világháború utáni teljes történelmet, csalódni fognak. A regénynek más fontos feladata van. Felhívja a figyelmet arra, a háború lezárása után is gyilkoltak meg embereket, és soha senkit nem büntettek meg érte. A regényből nem derül ki, mi adta az alapot és az okot a tömeggyilkosságra, csupán sejteni engedi, hogy az ártatlan áldozatok bűne a nemzetiségük volt. Németeket és magyarokat öltek meg, olyanokat, akik nem követtek el semmilyen bűnt. A főszereplővé előléptetett Tocsek, Lőrinc apósa, leventeként került Németországba. Amikor véget ért a háború, mivel kiskorúak voltak, nem ejtették őket fogságba az amerikaiak, hiszen csak gondot okoztak volna, ezért gyalogosan indultak haza. Minden ellenőrzőponton túljutottak, csak a csehszlovákon nem. De a fiatal, kiskorú fiúknak az volt a szerencséjük, hogy együtt voltak. Legalábbis ezt gondolták. Hitték, hogy segíteni tudják egymást. A fogság sokuknak hamar véget ért, minden bizonnyal egy tömegsírba lőtték őket. Csak Tocsek úszta meg. Őt valamiért Janák, a parancsnok kiválasztotta, kiléptette a sorból, nem kellett a társaival, barátaival tartania. Tocsek ekkor nagyon szomorú volt, hiszen magára maradt, segítség nélkül volt, csak később tudta meg, hogy a géppisztolylövések, melyeket éjszaka hallott, mit is jelentettek.
Janák terve az volt, hogy Tocsekből rendes szlovák kommunistát farag. A fiatalember hazatért a szüleihez, és a szlovák hatalmat képviselő Janák agymosása után, a szüleit meg akarta győzni arról, jó lesz, ha reszlovakizálnak, hiszen új, más idők jönnek. A szülők viszont megsértődtek. Rajta voltak a kitelepítettek listáján, de mint később kiderült, Janák közbenjárására nem vitték el őket, pedig nem reszlovakizáltak. Az elszlovákosodás szála egyébként a regény végén ismét megjelenik, Tocsek lánya, Vera tud magyarul, de Anti fia már nem hajlandó magyarul beszélni, derült ki Lőrinc elbeszéléséből. Számára mindegy, hogy valaki szlovák, vagy magyar, nem tartja fontosnak az ember nemzetiségét, de azt állítja, kiskorában Szűz Mária megjelent álmában és megtiltotta neki, hogy magyarul beszéljen, mert az szerencsétlenséget jelent. Anti azt sem volt hajlandó elhinni apjának, hogy a csehek és a szlovákok meggyilkoltak valakit csak azért, mert valakinek más volt a nemzetisége. Az nem derül ki, hogy csak ezért volt-e olyan rossz az apa és fiú közötti kapcsolat, de Tocsek és Lőrinc nem örült Anti nézeteinek.
Az elbeszélésből kiderül az is: Tocsek időnként felrótta Janáknak, hogy megölték ártatlan leventetársait, ilyenkor az erkölcsösség és az ártatlanság megfoghatatlanságáról elmélkedik az elbeszélő. Valószínűleg a gyilkosságokat elkövető partizánok is felmentést kerestek maguknak, mint ahogyan Janák is. Arról a szerencséről is szó esik ilyenkor, ami Tocseket érte, amiért megmenekült, de az író azt sugallja, hogy a túlélő nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Bűnösnek érezte magát ő is, holott mai szemmel nézve, s a regényben bemutatott történelmi eseményeket ismerve, világossá válik, semmit nem tudott volna tenni értük.
A kötet erőssége a lélektani ábrázolás. Hiszen a vívódások, a miértek többször is felszínre jutnak. Válaszok nincsenek, de nem is az a „dolga” egy regénynek, hogy választ adjon. Inkább az, hogy felhívja a figyelmet egy olyan történelmi tényre, amelyet évtizedekig elhallgattak. Tocsek igazságtételért kiállt, nem bosszúért. Teszi ezt talán mindannyiunk nevében. De vajon mi lenne az igazságtevés ebben az ügyben? A regényből nem derül ki, de azt hiszem, a választ mindannyian tudjuk, egy szó, egy mondat a hatalom részéről…
A regény elolvasása után valószínűleg utánanéz az olvasó annak a történelmi ténynek, amelyről Grendel Lajos ír. Talán ezzel elkezdődik majd az igazságtétel, hiszen végre legalább beszédtémává válhat az a borzalom, amelyet olyan sok ártatlan ember, család nem élhetett túl. Nem a bosszúért, az igazságért.
