Ismét azt kutatják, milyen szinten tartják be a kétnyelvűséget az önkormányzatok. Ezzel elvileg nem is lenne baj, hiszen a jogszabályok ezt a kötelezettséget róják a kormányhivatalra, inkább a kérdéssor okozott meglepetést, tegyem hozzá, nem először.
Kétévente felmérik, milyen szinten tartják be az önkormányzatok a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásokat. Igen ám, csakhogy kicsit érdekes módon állnak hozzá a kérdéshez. De engedjenek meg egy kitérőt. Valamikor három-négy évvel ezelőtt kértem halotti anyakönyvi kivonatot az anyakönyvi hivatalban. Az anyakönyvvezető, annak ellenére, hogy nem tud magyarul, felajánlotta, kétnyelvű nyomtatvány ad. Mondtam, hogy egy hagyatéki tárgyaláshoz kérem, ami Pozsonyban lesz, de legyen kétnyelvű, ha már van rá lehetőség. Majd megkérdeztem tőle, segítsek-e fordítani. Nevetett és azt mondta, nem olyan egyszerű ez, „csak formanyomtatványaink vannak, és abban kizárólag szlovákul tudunk nyomtatni”. Mikor visszakérdeztem, akkor minek a kétnyelvű formanyomtatvány, hiszen csak félmegoldás, ismét nevetett és azt válaszolta, másutt tegyek panaszt.
A sors úgy hozta, hogy az illetékeseknek is lehetőségem volt feltenni ezt a kérdést, de a választól nem lettem boldogabb. Ugyanis kioktattak, hogy miért ez a legnagyobb gondom, és bizony az említett megoldás már kétnyelvűnek számít. Aztán hozzátették, hogy egyébként is neve mindenkinek csak egy van, nem szlovák meg magyar, legalábbis hivatalosan. Tiltakoztam, hiszen a dédnagymamám biztosan nem -ová toldalékkal a neve mögött született, azt önkényesen tették hozzá, és a nagyapám sem Jánként látta meg a napvilágot, hanem Jánosként, de nem találtam megértésre.
De térjünk vissza a nyelvhasználatot vizsgáló felmérésre. Az önkormányzatok e-mailban kaptak egy kérdőívet, ahol 71 kérdésre várják a választ. Továbbra is megdöbbentő, hogy a kérdőív összeállítói elsősorban nem arra kíváncsiak, adnak-e ki kétnyelvű dokumentumokat a hivatalok, hanem arra, kértek-e egyáltalán ilyet a polgárok. Amikor néhány évvel ezelőtt anyakönyvi kivonatot kértem, akkor a hivatalnok ajánlotta fel a kétnyelvű formanyomtatványt, nem én kértem. Azaz a statisztikában az én kérésem akkoriban nem szerepelhetett, hiszen kérés nélkül kaptam meg a szlovák-magyar (félmegoldású) okiratot.
A szülőfalumban hivatalosan 20,37 százaléknyi magyar él, a hivatalnokok képesek lennének magyarul is kommunikálni a lakossággal írásban is, hiszen szóban ezt egyébként is megteszik, de a kérdőívben nem arra kíváncsiak, hogy képesek-e kétnyelvű okiratokat kiadni, hanem arra, igényeltek-e egyáltalán ilyet a településen a polgárok. És bizony ez óriási különbség. Hiszen a magam példájából kiindulva, én sem kértem, mégis kaptam. Hozzáteszem, a magyarországi hivataloknál történő ügyintézés során az ilyen anyakönyvi kivonat semmit sem ér, ugyanúgy el kell mennem vele egy fordítóirodába és lefordíttatni, mintha egynyelvűt kaptam volna.
Feladat van, pénz nincs
De tovább is léphetnénk, mi is a gond még ezzel a felméréssel, illetve magával a problémakörrel. Egyrészt a többletfeladatokért azok az önkormányzatok, amelyeket érint a kisebbségi nyelvhasználat, nem kapnak pluszforrást, pedig ha végiggondoljuk, hogy például minden hirdetményt le kell fordítani a kisebbség nyelvére, minden hivatalos iratot, jegyzőkönyvet, határozatot le kell fordítani, ez bizony nagy terhet ró az önkormányzatokra. S ha pénz van is, nem biztos, hogy találnak olyan szakértőt az önkormányzatok, aki képes arra, hogy a hivatalos iratokat lefordítsa. Valljuk be, igenis szükséges, hogy anyanyelvünkön is tájékoztassanak bennünket, de jó lenne, ha az érintett hivatalok ezt nem büntetésként élnék meg, hanem állami segítséget kapnának a feladat végrehajtásához, vagy a formanyomtatványok elkészítésével, vagy a visszaosztott adóhányad megemelésével azon települések részére, amelyeket a 184/1999-es törvény érint. Tehát nem azzal van a baj, hogy az önkormányzatoknak a nemzetiség nyelvén is kommunikálniuk kell, hanem azzal, hogy ezért a többletfeladatért egy árva centet sem kapnak, miközben a negyobb tengerszint feletti magasságon fekvő települések azért kapnak magasabb adóhányadot, mert több hónapon át kell a havat takarítaniuk – állítólag! A kisebbségi nyelvhasználati törvény viszont egész éven át tartó feladatot ró a községekre.
S még egy megjegyzés, amely már nem a nyelvhasználatra mutat rá, hanem az állami hivatalok arroganciájára. A levél küldői azt kérik, hogy a dokumentumot kitöltve és aláírva, pdf-formátumban küldjék vissza az önkormányzatok. Ugyanakkor a levél legalján arra kérik az érintetteket, hogy a környezet kímélése érdekében ezt a levelet ne nyomtassák ki. Nos hát, erre is nehéz lesz gombot varrni, mint ahogyan arra is, mennyire mutat pontos képet az így elkészített felmérés a valós nyelvhasználatról.
