Hiszek abban, hogy a felvidéki magyar közösség közel sincs olyan reménytelen állapotban, mint ahogyan azt a legutóbbi népszámlálási adatok sugallják.
Pál apostol szerint, a hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.
Hiszek abban, hogy a felvidéki magyar közösség közel sincs olyan reménytelen állapotban, mint ahogyan azt a legutóbbi népszámlálási adatok sugallják.
Hiszek abban, hogy a számok, legyenek azok most bármennyire is kedvezőtlenek, akkor is csak számok maradnak, és nem tükrözik a közösségünk valódi állapotát.
Hiszek abban, hogy ezeket a számokat meg tudjuk változtatni, még akkor is, ha esetleg tíz év múlva újabb fogyást mérne az állami statisztika.
Mindezekre a kijelentésekre pedig egyáltalán nem tudok szolgáltatni egyetlen elfogadható érvet, egyetlen kézzel fogható bizonyítékot sem. Nem látom, nem tudom, és legfeljebb csak sejtem, hogy mitől fog mindez végbemenni. De meg fog történni, az biztos.
Az utóbbi három hétben rengeteg lelkes, őszinte és áldozatkész emberrel találkoztunk feleségemmel a rendezvényturnén, kelettől nyugatig, Nagykapostól Somorjáig. Talán soha ennyi tiszta örömöt, emberséget, lelkesedést és tettrekészséget még nem tapasztaltunk közösségünkben, mint ebben az utóbbi huszonegy napban. Ugyanez a hit, ez az észérvekkel egyáltalán meg nem magyarázható bizonyosság sugárzik az emberek arcáról, szavaikból és megnyilvánulásaikból, a legkisebb kultúrháztól a legnagyobb sportcsarnokig.
A mérések szerint felvidéki közösségünk sorvad, haldoklik, és néhány évtized múlva végleg elmúlni készül. Úgy tűnik, hogy mindezt csupán magával a csallóközi, mátyusföldi, palócföldi, gömöri, nógrádi, bodrogközi és ungvidéki emberekkel felejtették el közölni, azokkal az elkötelezett tanárokkal, lelkészekkel, papokkal, kultúremberekkel, művészekkel, aktivistákkal, magánemberekkel, szervezőkkel és civilekkel, akik az utóbbi egy évben – teljesen váratlanul – a feje tetejére állították az egész szlovákiai magyar közéletet, és a statisztikai mérések, vagy kedvezőtlen közvéleménykutatások ellenére a legkevésbé sem egy halni készülő őshüllő képét mutatják.
A remélt dolgokban való bizalom, a láthatatlan jövőbe vetett meggyőződés lükteti tovább az ereikben azt az életerőt, mely teljesen megmagyarázhatatlan módon végül elhozza az évtizedek óta várt felemelkedést.
Ezzel a hittel, ezzel a kézzel meg nem fogható elszántsággal, és ésszel talán meg sem indokolható derűvel menjünk el holnap választani is.
Én is ott leszek.
Szeretettel:
Boldoghy Olivér
Felvidék.ma
