A legmagasabb állami elismeréssel, Magyar Szent István Renddel tüntették ki Farkas Bertalant és Kapu Tibort. A rangos elismerésben részesült díjazottak exkluzív interjúban osztják meg gondolataikat és élményeiket a közmédia műsoraiban.
Augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István ünnepén, dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Szent István Renddel tüntette ki Farkas Bertalant és Kapu Tibort, akiket a magyar űrkutatás és űrutazás kiemelkedő alakjaiként ismertek el. A magyar űrhajósok exkluzív interjút adtak a közmédiának: augusztus 20-án 11:35-től a Dunán, majd 18:35-től az M5 kulturális csatorna műsorán tekinthetők meg a beszélgetések. Vasárnap, 14 óra után a Kossuth Rádióban is hallható lesz Kapu Tibor az Irány az űr – a hőseink itthon című műsorban, ahol Horváth Ágnes műsorvezetővel beszélget.
A portrékban számos kulisszatitkot megtudhatnak a nézők, miként élik meg a díjazottak, hogy hazánk legrangosabb szintű állami kitüntetésében részesültek. Emellett arról is szó esik majd, hogy milyen kapcsolatban áll a világűrt megjárt két űrhajós, és milyen tanácsokkal látta el az első magyar asztronauta a másodikat.
Portrék a Magyar Szent István Rend kitüntetettjeiről – augusztus 20-án 11:35-től a Dunán, 18:35-től az M5 kulturális csatornán.
MTVA/Felvidék.ma