A kassai MaJel Rovásban a Kassai Polgári Klub (KPK) könyvbemutatót tartott október 14-én. Jezsó Ákos ismertette családregényének harmadik darabját. Palenčárné Csáji Ildikó, a KPK elnöke üdvözölte a vendégeket és érdeklődőket, majd átadta a szót Udvardy Zoltánnak.
Udvardy újságíró, szerkesztő, kritikus, író, aki a határon túli magyarság küzdelmeit követte és közvetítette. Írt az marosvásárhelyi magyarellenes pogromról (1990). A Népirtás Pozsonyligetfalun (2019) c. dokumentumfilmet Géczy Dáviddal közösen rendezte.
Beszélgetőtársa Jezsó volt, aki Budapesten született. A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár sajtó- és kommunikációs vezetője. Trilógiát írt három generáció sorsáról, melyet a történelem viharai nem kíméltek. A harmadik kötet idén jelent meg. A kötetek címe: Megyek túlra (2017), Mécses a ködben (2021) és Éjfélre kialszanak a lángok (2025). Az elsőt 2019. február 26-án, a másodikat 2022. szeptember 14-án mutatta be Kassán.
– Nem szokványos – kezdte Udvardy –, hogy valaki, aki az anyaországban él, kisebbségi témát dolgozzon fel. Mi volt ennek az oka?
Felvidéki családból származik. Apja a csallóközi Bakán született. Nagyanyja Csallóköznádasdon, apai nagyapja Érsekújvárott. Nagyszülei pedagógusok voltak. A Beneš-dekrétumok következtében elvették a házukat és földjüket. Amikor kitelepítették őket, a kutyájukat nem engedték magukkal vinni, mert nem szerepelt a listán. Amikor Loki látta, hogy elválasztják gazdáitól, beugrott a Dunába és átúszta azt. Lőttek rá, de nem találták el.
Sok ilyen történet keringett a családon belül, emlegették is ezeket, s egyszer a felesége megkérdezte: Miért nem írod meg!? Ekkor volt ezeknek az eseményeknek a hetvenedik évfordulója. Miért is ne?
A családregénynek hagyománya van a magyar irodalomban. Itt Máraira utalt. 1945 után a családregények sora félbeszakadt. A Kádár-rendszerben az iszonyatot, a borzalmakat nem lehetett megjeleníteni. Nagy törések következtek be.
Rögtön az első pillanattól kezdve trilógiában gondolkodott. Ez a három kötet három generáció történetét követi nyomon.
A harmadik már korunkban játszódik. Ez a mi életünk és az ő életük. Ebben van némi ellentét. Pozsonytól idáig élnek a rokonai.
Amikor a nagyapját kitelepítették, mit hozott magával? Szekrényt, asztalt, székeket és a könyvtárát. Gyerekként felment nagyszülei házának padlására. Ezt a házat már ők építették. Ez volt számára a titkos könyvtár. Nagyanyjának veszekednie kellett, hogy ő lejöjjön. Nagyapja nyilván nem merte ezeket a könyveket a lakásában tartani, de sajnálta volna kidobni, s így a padlásra kerültek.
Jezsó Ákos (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Udvardy ezután arról érdeklődött, milyen példát követett írás közben.
– Nem akarok epigon lenni! Kinyomoztam a valóságot – válaszolta Jezsó. Így szerepel a kötetben Horthy komáromi beszéde.
Idézzünk belőle néhány sort: „Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, amely eltölt ebben a történelmi pillanatban. Húsz súlyos esztendő után, először lépek seregünk élén a Felvidék felszabadult földjére. Hazatérő testvéreinknek hozom az egész magyarság szeretetét. Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost…”
A szerző arra törekedett, hogy a regény dokumentumjellegű legyen.
Beleszőtte a család legendamorzsáit, ahogy Loki kutya esetét is. A történeteket, melyek megmaradtak.
Ha az első kötet a nagyszülei története, a második már szülei életét ismerteti.
Egy ikerpárt talált ki, mely a magyar nemzet jelképe. Az egyik szülőföldjén marad, a másik meg Budapestre kerül. Ő megfordította a nézőpontot. Innen láttatja Budapestet és 1956-ot is. Mit szóltak az itteni magyarok, ha a Szabad Kossuth Rádiót és a Szabad Európa Rádiót hallgatták? Segíteni, átmenni nem tudtak.
Udvardy ezután egy jelenetre tért ki. Az ikerpár a medvei Duna-híd közepén találkozik, mindkét oldalról a pribékek kísérik őket, így érdemben szót sem válthatnak.
A közönség (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A kisebbségi magyarokat lerománozzák, vagy leszlovákozzák. Az ikrek mennyire tudják őrizmi az arcukat? Meddig marad magyarnak a felvidéki testvér és mennyire magyar a magyarországi? – érdeklődött Udvardy.
– Választ nem tudok adni. De küldetésünk van! Önmagunkat gatyába tudjuk rázni, a világot nem. Ha egy irányba mutatunk, jobbá tudjuk tenni a világot.
Udvardy azután a csomópontok iránt érdeklődött, melyek mentén a regény halad.
A kitelepítéseket és a hazatérés lehetőségét nem hagyhatta ki, vagy a 16 m magas Sztálin-szobor ledöntését 1956-ban. A Nagy Imre-beszédet: „Csapataink harcban állnak…” Majd a magyar írók felhívását: „Segítsetek, segítsetek, segítsetek!” Hallani a lövéseket és a rádió végleg elhallgat. Mit érzett ekkor a felvidéki magyar!?
Majd a harmadik kötetre terelődött a szó. Udvardy megjegezte, hogy Francis Fukuyama azt jósolta, elérkezett a liberális demokrácia kora, a történelem véget ért. Miért kell akkor a történelemről írni?
– Mózes mondta „És mondd el fiaidnak azon a napon…” Ez tehát mindannyiunk feladata. Isten mindannyiunknak talentumokat adott, aminek meg kell felelni. Én kettős identitással rendelkezem. Itt is, ott is vagyok.
Amikor először mondták nekem, hogy „na Slovensku po slovensky” (Szlovákiában szlovákul), nem értettem, mit mondtak. Ez nem jó. El kellene jutni odáig, hogy tiszteljük egymást. A Duna összeköti a két partot. Nyugodtan mondhassuk ki azt, ami fáj, hiszen össze vagyunk keveredve!
Az első kötet lapjain olvashatjuk Bretislav százados beszélgetését Andrejjal a kassai városháza emeleti irodájában egy nappal a gyászos emlékezetű kassai kormányprogram elfogadása után.
„Tudod, sokat gondolkodtam azon, hogy miért is bukott meg a csehek és szlovákok első köztársasága – mondta Bretislav százados.
(…)
– A háborúban az ember vagy ateista lesz, vagy vallásos. Én odakint a fronton gyakran kézbe vettem a Bibliát. A Lukács szerinti evangéliumban egyszer nagy meglepetésemre megtaláltam a választ.
– A Bibliában szó van Csehszlovákiáról? – hüledezett Andrej.
– Nem, természetesen nincs. De van egy ide érthető idézet. (…) Jézus azt mondta: „minden önmagában meghasonlott ország elpusztul…”
– Ne haragudj, de nem értem, hogy mi köze ennek Csehszlovákiához.
A szerző dedikál (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
– Csehszlovákia a szlávok hazája, vagyis a csehek és szlovákok közös országa. De ebben az országban jelentős számban él két nép, vagyis a német és a magyar, amely kifejezetten ellenséges ezzel a gondolattal. Mi sokáig nem ismertük fel ennek a veszélyét. Valósággal babusgattuk őket. Demokráciát és jogokat adtunk nekik. A magyarokat például a mi magyarjainknak neveztük. És hogyan hálálták meg mindezt? Megszálltak minket. Te is ott voltál a magyarok komáromi bevonulásánál. Emlékszel arra az örömünnepre, amelyet 1938-ban, Csehszlovákia halála kapcsán rendeztek? És azt kell, hogy mondjam, az ő szempontjukból igazuk volt. Csehszlovákia tényleg nem az ő hazájuk, hanem a miénk. Ők úgy érzik, hogy mi vettük el az ő hazájukat, mi meg úgy érezzük, hogy ők vették el a miénket. Hát akkor induljunk ki ebből a tényből, és teremtsünk végre egyértelmű és tiszta helyzetet! (…) Az tény, hogy a magyarok nincsenek velünk. Tehát ellenünk vannak. (…) A magyarok 1938-ban bebizonyították, hogy megbízhatatlanok, bebizonyították, hogy számunkra komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Leegyszerűsödött a képlet. Vagy az ő igazságuk győzedelmeskedik, vagy a miénk. (…) Ezt ismerte fel Beneš elnök, a kormány pedig programjává tette ezt a gondolatot. Eszerint a németek és a magyarok a felelősök Csehszlovákia széthullásáért. Kollektíven. Bűnt követtek el ellenünk, hiszen megszálltak minket, ezért pedig bűnhődniük kell. Azért ideális megoldás a hontalanná nyilvánított magyarok kitelepítése, mert mindenkinek a legjobb eredményt hozza. Mi megszabadulunk a megbízhatatlan, ellenséges elemektől, az elkobzott földjeikre kolonistákat telepíthetünk, s ezzel földhöz juttatjuk a saját nincstelenjeinket, ők pedig újra a saját hazájukban élhetnek. Ráadásul pontosan ezzel teremtjük meg a hosszú távú béke alapjait is, hiszen megszűnik a konfliktus forrása. Ha itt nem lesznek többé magyarok, akkor nem követelhetik vissza az ő Felvidéküket! És nem tudják szétszedni a mi hazánkat!
– Igyunk a tiszta szláv államra és az ebből fakadó tartós békére! – zárta le Andrej a témát.
– Igyunk! – bólintott Bretislav százados.”
E perverz logika még az Újtestamentumra is hivatkozik, holott az eszmefuttatása annak szellemiségével szöges ellentétben áll! De Jezsó precíz látleletet nyújt a csehszlovák véleményről. Ám nemcsak a Bibliával áll szöges ellentétben ez gondolatsor, hanem az akkor érvényes alkotmánnyal is.
Végezetül Domonkos László író barátom előszavából idézünk, mely a legutóbbi kötetben jelent meg: „Nem lehet elégszer elismételni, mennyire égető szükség van az elszakított nemzetrészek – olykor görög sorstragédiákat idéző – fátumainak-drámáinak dokumentarista értékekkel is bíró, ugyanakkor szépirodalmi igényű, valóság és fikció művészi elegyítésével történő felmutatására. Az ismerethiány, a mesterségesen-aljasul létrehozott históriai fehér foltok végleges (és színvonalas!) eltüntetése éppúgy alapkövetelmény, mint a hiteles, igényes, színvonalas ábrázolásmód. Végre úgy kell elénk tárni a szétszaggatott ország darabjainak históriáját, hogy igazság és drámaiság, megrázó olvasmányélmény és históriai-lélektani pontosság találkozhassék.”
Jezsó ilyen munkával ajándékozott meg bennünket. Köszönet érte! A köteteket meg gyermekeinknek is adjuk a kezébe. „Mondd el fiaidnak!”
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
