Szlovákia 5,6 millió korona értékű humanitárius segélyt küld Grúziába. Ján Kubiš külügyminiszter döntése értelmében a küldemény sátrakat, hálózsákokat, takarókat, tábori ágyakat ruházatot és gyógyszereket tartalmaz.
Közben Robert Fico is megszólalt a kaukázusi konfliktus kapcsán. A kormányfő szerint a dolgokat nem szabad csupán fekete-fehér színekben látni. Tudjuk, hogy valaki provokált, amire valamilyen reakció érkezett, ez azonban túlságosan erős volt – fejtegette Robert Fico a szakszervezeti vezetők tanácskozásán, hozzátéve, hogy azonnal be kell szüntetni a harci tevékenységet, és a vitás kérdéseket tárgyalóasztalnál kell tisztázni.
A Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, Anna Belousovová szerint a média nem ad objektív tájékoztatást a Grúziában folyó háborúról. A sajtó inkább Oroszország ellen folytatott információs háborút. Szerinte nem adtak teret az oszétoknak, akiket közvetlenül érint a háború. Arra is figyelmeztetett, hogy a grúzok először a dél-oszétiai fővárost támadták meg. Sőt, arra a következetetésre jutott, hogy Grúzia részéről emberirtási kísérletről is szó van, amellyel a nemzetközi bíróságnak is foglalkoznia kellene.
Felvidék Ma, Pátria, sk