Interjú a Magyar Koalíció Pártja által is támogatott államfőjelölttel, Iveta Radičovával. A köztársaságielnök-választás első fordulóját március 21-én tartják – hét jelölttel.
Archívum – publicisztika
-
-
Bastrnák Tibornak, az MKP parlamenti képviselőjének, és Komárom városa polgármesterének írása a közelgő (március 21.) államfőválasztással kapcsolatban:
-
Ahogy korábbi cikkünkben már szó volt róla, ismét megjelent az MKP közlönye, a Hírvivő, melynek címlapján a Berényi József elnökhelyettessel készült interjú mellett Bárdos Gyula frakcióvezető következő írása …
-
Megjelent a Magyar Koalíció Párta közlönyének ez évi első száma. A címlapon Berényi József elnökhelyettes és Bárdos Gyula frakcióvezető interjújával, illetve írásával. A következőkben az előbbit közöljük. (A …
-
A Magyar Magazinban Bárdos Ágnes Gál Zsolt gazdasági elemzővel készített interjút a világgazdasági válságról, és a szlovák gazdaságról.
-
„A Patria Rádió – Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége a szlovákiai magyar elektronikus sajtó területén vezető helyet tölt be.” – ezt a mondatot találja az az internetező, aki keresőjébe …
-
A Magyar magazin február 4-i adásában Bárdos Ágnes Gál Zsolt gazdasági elemzővel készített riportot, melyet az alábbiakban közzé teszünk:
-
Archívum - publicisztika
Barátságban vagyunk egymással, de…− a der Standard tudósítása Szlovákia magyarlakta részéről
A der Standard című osztrák lap internetes kiadása tényfeltáró riportot közölt Szlovákia magyarok által lakott déli részéről, a lap munkatársa többek közt Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren járt, de ellátogatott …
-
Apró gyermekkoromból emlékszem egy eseményre. Turkáltam nagyapám bécsi eredetű, de már budapesti gyártmányú páncélszekrényének talpazatát alkotó szekrényben. Ott találtam azt a két kékesszürke arcképet, amolyan berámázni és falra …
-
A Sme című pozsonyi szlovák lap szerint a szlovák és a magyar parlament emberi jogi bizottságainak elmaradt ülése egy olyan jelképes beteg, amelyen nagyon jól kimutatható a szlovák-magyar …

