Komoly kulturális fejlesztéseket jelentett be Komáromban Keszegh Béla polgármester és Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója. A sajtótájékoztatón bemutatták a művelődési központ teljes felújításának látványterveit, …
Keszegh Béla
-
-
Régió
Kevesebb gyerek, szigorodó feltételek: közös megoldást keresnek a Komáromi járás települései az iskolák jövőjére
A demográfiai visszaesés, a szigorodó finanszírozási feltételek és az iskolaügyet érintő jogszabályi változások miatt a következő években a Komáromi járás szinte valamennyi településének újra kell gondolnia oktatási hálózatát. …
-
Itt és Most
„Százezerrel kevesebben lettünk, de a sorsunk még a kezünkben van” – konferencia a felvidéki magyarság jövőjéről
A Selye János Egyetem konferencia-központjában március 5-én második alkalommal rendezték meg „A szlovákiai magyarság helyzetének aktuális kérdései” című tudományos konferenciát, amely a felvidéki magyar közösséget érintő társadalmi, gazdasági …
-
Komárom város vezetése február 5-én sajtótájékoztatón mutatta be legújabb családbarát kezdeményezését, amelynek középpontjában a KomLife elnevezésű program és az ahhoz kapcsolódó új tematikus weboldal áll. A városházán tartott …
-
A mesterséges intelligencia már jelen van a komáromi alapiskolák mindennapjaiban, ám intézményesített, tanórai alkalmazása egyelőre nem általános. A város által fenntartott iskolák pedagógusai körében végzett, a 2025/2026-os tanévben …
-
Mintegy kilencezer sírhely jogi és működtetési hátterét érintő kérdések tisztázására hívott össze sajtótájékoztatót 2026. január 28-án Komárom városa a római katolikus temető ügyében. A város legnagyobb temetőjéről van …
-
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából avatták fel vasárnap Komáromban a felújított Jókai-kaput és a Jókai utcát jelölő új domborművet; az ünnepségen felidézték Milán Hodža 1937-es beszédét is, …
-
A Kárpátia Sport Polgári Társulás, valamint a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda sokéves gyümölcsöző kapcsolatának eredményeként Pallag György, az egyesület elnöke és RNDr. Bukovszky János, az iskola …
-
Úgy tűnik, hogy egy település nem dönthet maga arról, hogy szeretne-e kaszinót, vagy sem – derült ki ma Keszegh Béla komáromi polgármester sajtótájékoztatóján. Mint mondta, nem konkrétan a …
-
Újabb jelentős állomásához érkezett Komárom sportéletének fejlesztése: július 25-én ünnepélyes keretek között adták át a város legújabb többfunkciós szabadidős sport-központját az Erzsébet-szigeten. A téli hónapokban korcsolyapályaként funkcionáló terület …

