Izgalmas produkciót láthattak azok, akik november 30-án este a somorjai kultúrházba látogattak a Lucifer és az angyalok hangja című előadásra. Nehéz lenne egy műfajban meghatározni ezt a produkciót. …
Somorja
-
-
Továbbra sem megy a somorjai női kosarasoknak, hiszen sorozatban már hatszor kaptak ki, legutóbb Nyitrán, azelőtt pedig otthon, a Besztercebánya ellen. Pedig fokozatosan tértek vissza a sérült somorjai …
-
Tejfalu Somorja város része, ahol a helyi csapat Somorja B néven játszik. Idén nyártól viszont Somorja város másik fociklubja, az FK Somorja is a városnak ebben a jól rendezett …
-
Múltkor azzal fejeztem be a Páratlan páros somorjai előadásáról szóló jegyzetemet, hogy következik az évad általam leginkább várt előadása, a Bányavakság. Nos, a várakozásom tökéletesen igazolódott, mert a …
-
Két győzelem és egy döntetlen után az STK Somorja ismét két vereséget szenvedett. A Pomléban nem bírt sem az Igló (0:2), sem pedig a Zólyom (1:0) csapatával. A …
-
Végre szebb külsőt kap a híres Paulánus kolostor, mely a somorjai Nagyboldogasszony plébániatemplom mellett állt, és hosszú éveken át várta, hogy hozzá méltó módon végre „megszépülhessen”. Az épület …
-
A Szigetköz-Csallóköz nemzeti parkot előkészítő tevékenységek és más közös természetvédelmi kezdeményezések címet viselő határon átnyúló pályázatot mutatták be ma Somorján, a Fórum Intézetben, melyet Magyarország és Szlovákia együtt …
-
Azok, akik a szerda estét a somorjai Korona Udvarban töltötték, kellemes élményben részesülhettek a városbéli zenészek és szólisták jóvoltából. Itt rendezték meg ugyanis a Somorjai Dal Napját, a …
-
Úgy néz ki, lassan kezd kialakulni a somorjai SBK női kosárlabdacsapatának a kerete a 2017/18-as idényre. Viszont változások nemcsak a játékoskeretben, hanem a kispadon is lesznek. A csallóközi …
-
A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) 2. közgyűlését tartotta december 12-én Somorján.