A Párkánytól harminc éve önállósult, 1100 fős lélekszámú Nána lakosainak létszáma lassan növekvő tendenciát mutat. A várostól két km-re fekvő település olyan főútvonalon fekszik, ahonnan az ország bármely …
Szociálpolitika
-
-
Itt és Most
A Szociális Biztosítónál stabilizálódott a helyzet, a nyugdíjkérvényeket a törvényes határidőn belül intézik
Parlamenti képviselői vizsgálódása során a fenti tájékoztatást kapta a Szociális Biztosító igazgatójától, Juraj Káčertől Vladimír Ledecký (a parlament szociális bizottságának elnöke), Erik Tomáš, Ján Richter, Lucia Drábiková és …
-
Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő. A kormánynak mindenkiért felelősséget kell vállalnia – hangoztatta az Emberi Erőforrások …
-
A szlovák államfő június 1-jén és 2-án regionális munkakörúton vesz részt Gömör, Kishont és Nógrád régióban, ahol a gazdasági és szociális helyzet iránt érdeklődik. A Besztercebányai kerületben már …
-
Kiskorú zaklatásának gyanújával indult eljárás Ján Herák (OĽANO) parlamenti képviselő ellen – közölte hétfőn az RTVS. A képviselő megerősítette az információt a TASR hírügynökségnek. Hétfőn vette át az …
-
Az erőszakos bűncselekmények áldozatai már a büntetőeljárás megindítása után kaphatnak kártérítést. Zuzana Čaputová köztársasági elnök hétfőn aláírta a bűncselekmények áldozatairól szóló törvény módosítását – tájékoztatta a TASR hírügynökséget …
-
Az Európai Parlament május 17-i esti plenáris ülésén az EU-n belüli munkavállalói mobilitásról folytatott vitát. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő hozzászólásában rámutatott, hogy bár régóta természetesnek tekintjük, hogy a …
-
A koalíció képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon mutatták be a saját családtámogatási javaslatukat. Eduard Heger kormányfő elmondta: a rászoruló családok 333 eurós segélyt fognak kapni minden gyermek után. A kormányfő …
-
A munkaidő rugalmassága, annak betervezése, a munkabér nagysága, a hosszú távra feltételezhető elégedettség azok a tényezők, amelyeket a szlovákiai munkavállalók figyelembe vesznek a munkahely kiválasztásánál. Ez mutatkozik meg …
-
Agresszív tinédzserek csoportja zaklat és bántalmaz fiatalokat, időseket, hajléktalanokat egyaránt a komáromi állomáson. A városi rendőrség lépett az ügyben, ennek kapcsán sajtótájékoztatón mutatták be ma délelőtt azt a …