Olyan szakaszban tartanak az ukrajnai rendezésről szóló orosz–ukrán–amerikai tárgyalások, amely nem feltételez nyilvános megvitatást – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára csütörtökön újságíróknak. „Nem, nem akarunk …
Ukrajna
-
-
Donald Trump szerint az ukrán elnöknek kell lépéseket tennie az ukrajnai háború lezárása érdekében – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken. Donald Trump arra a kérdésre …
-
Egyedül Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek köszönhető, hogy Európa nem áll háborúban Oroszországgal – jelentette ki egy közösségi médiás bejegyzésében pénteken Joey Mannarino konzervatív amerikai politikai stratéga és hírmagyarázó. …
-
A katonai szövetség azt szeretné, hogy a brutális ukrajnai háború igazságos és tartós béke elérésével véget érjen – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok védelmi miniszereinek találkozóját …
-
Aki ismeri a felfuvalkodott békáról szóló mesét, melyben a béka azzal kérkedik társai előtt, hogy ha akarna, ő is tudna akkora lenni, mint a mezőn legelésző kövér ökör, …
-
Az Európai Parlament szerdán sürgősségi eljárásban elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amely 90 milliárd euró összegű uniós hitel biztosítását teszi lehetővé Ukrajna számára a 2026-2027-es időszakra. A csomag célja, …
-
Több ukrajnai régióban nem kielégítő a légvédelem munkája – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon a napi haditanácskozást követően. „A légierő munkáját Ukrajna egyes régióiban …
-
Az ukrajnai háború egész Európában visszavetette a gyermekvállalási kedvet – emelte ki friss elemzésében a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), amely az Eurostat adatai …
-
Kitekintő
Zelenszkij szerint Kijev nem ismeri el Oroszország részeinek a megszállt ukrán területeket
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerint az ügyészség az ellenzék oldalán beavatkozott a politikai harcba. Állításával Rastislav Remeta pozsonyi kerületi ügyész csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált, aki az Ukrajnának ajándékozott haditechnikai …

