Az aprószentek napját december 28-án tartja az egyház, egyes források szerint ezt az ünnepet már az ötödik században is ezen a napon tartották. A bibliai hagyomány szerint a Jézus születése után Heródes király által lemészárolt kétévesnél nem idősebb fiúgyermekeket nevezik aprószenteknek.
A heródesi gyilkosság áldozatainak emléke a néphagyományban is fennmaradt. A Csallóközben még néhány évtizede is nagy kultusza volt az aprószenteki korbácsolásnak vagy vesszőzésnek – írja Marczell Béla a Naptár és néphagyomány című kötetben. Kósa Csaba az Esztendő, te vígságszerző című könyvében pedig azt írja: „A szokásmagyarázó mondák és az egyházi liturgia szerint emlékünnep: a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek szenvedéseit jelképezi: aprószent minden fiúcsecsemő, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A bibliai történet – a templomi prédikáció következményeként – meglepő elevenséggel élt még a századunk (a huszadik század – a szerk. megj.) elején is az aprószentek napja szokásai mögött. Például a fiúgyermek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítették vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig azzal magyarázták, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedniük.”
Az aprószentek története Máté evangéliumának második fejezetéből ismert. E szerint Heródes a napkeleti bölcsektől tudomást szerzett arról, hogy keresik a „zsidók újszülött királyát”, majd kiderítette, hogy a gyermek Betlehemben fog megszületni. A király megbízta a napkeleti bölcseket, hogy miután megtalálták a gyermeket, jelentsék neki. A napkeleti bölcsek azonban nem jelentették a királynak a megváltó születésének helyét, mivel álmot láttak. Egy jelenést, mely figyelmeztette őket, hogy ne térjenek vissza Heródes palotájába. Távozásuk után Józsefnek, Jézus apjának az álmában egy angyal arra kérte az apát, meneküljenek Egyiptomba. Ez után a haragra gerjedt Heródes elrendelte, hogy Betlehemben és környékén minden két év alatti fiút öljenek meg, ezzel akarta magát biztosítani, hogy a „zsidók újszülött királya” meghalt. Latinul innocentes martyres-nek, azaz ártatlan vértanúknak nevezik az aprószenteket.
Aprószentek, Giotto di Bondone műve (Forrás: wikipedia.com)
Az aprószenteki vesszőzés ősi szokás
Aprószentek napjának Európa-szerte jellegzetes szokása a korbácsolás, vesszőzés, amelyet egyes vidékeken aprószentekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is neveznek. Ez a szokás nem függ össze a bibliai történettel –írja Kósa Csaba. Ez inkább pogány termékenységvarázslás, „amelyet az egyház úgy erősített meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette a szentelményei közé” – olvasható az Esztendő, te vígságszerző című könyvben. Ilyenkor a fiúk házról házra járva bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókákat adnak elő, és szertartásosan megvesszőzik a lányokat. A vessző lehet termőág, fűzfavessző vagy korbács.
Az aprószentek napi vesszőzés az egész magyar nyelvterületen szokás volt, Erdélyben s Moldvában még ma is élő szokás. A szokás valószínűleg ősi eredetű, egy 16. századi egyházi dokumentumban már olvasni arról, hogy megszentelték a vesszőt, amellyel korbácsolni jártak, világi írásos bizonyítékok még korábbra teszik a szokást.
A korbácsolásnak szertartása is volt – tudjuk meg Marczell Béla leírásából. A vesszőző legény beköszöntött a házba: Dicsértessék Jézus neve! Elmondanék egy szép verset, ha meg lenne engedve. A falusi házakban természetes volt, hogy korbácsolni járt a falu fiatalsága december 28-án. A gazda beengedte a legényt, aki az alábbi verset mondta el: Elérkezett aprószentek estéje./ Ezeket Heródes megölette./ Ezek vért ontottak ártatlanokért,/ És nyertek a mennyországban tiszta bért. A versike elmondása után a legény megvesszőzte a lányokat, asszonyokat, miközben egészséget kívánt a lányoknak. A kölcsönkenyér egyébként vissza is járt. Így a vesszőzésből a férfiaknak is kijutott.
A vesszőzés hagyománya ősi szokás (Forrás: magyarmuzeumok.hu)
Legény- és gazdaavatás
Marczell Béla azt írja, a korbácsolás a betlehemezéshez hasonlóan később alakult át világi szórakozássá. „Több csallóközi faluban ezen a napon tartották a legényavatást is. A cselekményhez kapcsolódó szertartások mindig mágikus varázsló célzatúak voltak, pl. a korbácsolással űzték ki a betegséget, a betegségre való hajlamot a szervezetből. Hitték, hogy a megkorbácsolt személyt nem lepik el a kelések, sem más kiütések.” Az a legény, akit nem avattak fel, nem léphetett be a kocsmába.
Több településen gazdaavatás is volt ezen a napon. Ilyenkor a „keresztelendő” ifjú fejére bort öntöttek, miközben a „keresztapa” azt mondta: „én tíged ezennel megkörösztűllek. Ezután embersígesen vise’d magad, becsűd meg az öregeket, tanítsd a fiatalabbakot, szeresd az embereket és az Istent!” Ez után mulatság kezdődött, mely reggelig tartott. Több helyütt szokás volt, hogy ha a legény nem akarta kikérni a fertály bort a kocsmárostól, az ajtóhoz húzott pad alatt kellett kibújnia, így bárki megkorbácsolhatta.
