A TA3 hírtelevízió esti vendége volt Mikuláš Dzurinda szlovák külügyminiszter, aki a mai szlovák-magyar hivatalos külügyminiszteri tárgyalások részleteiről, illetve a két ország kapcsolatáról, vitás kérdéseiről beszélt Peter Bielik műsorvezetőnek.
Bár mindkét miniszter azt állította, hogy a szlovák-magyar kapcsolat javul, sőt egészen jó, az állampolgárság kérdése ütközőpont ma is. Megoldás erre is van, állították egybehangzóan, de sokat kell még rajta dolgozni, az eredmény hosszú munka után fog megszületni. Szlovákia államközi szerződést szeretne kötni arról, mely szlovák állampolgárok kaphatnának magyar állampolgárságot és milyen feltételek mellett, s jó megoldásnak tartja azt a szerződésjavaslatot, amelyet még februárban letettek a magyar fél asztalára. Martonyi János azonban ezt nem tekinti tárgyalási alapnak, mert a Szlovákiában hatályos jelenlegi helyzetet akarja konzerválni, vagyis hogy szlovák állampolgár ne juthasson magyar állampolgársághoz is. Dzurinda nem zárta ki, hogy a magyar álláspont mögött időhúzás bújik meg, de mint gyakorlott politikus azzal is tisztában van, hogy „ha Budapest tegnap komoly törvényeket fogadott el, nem olyan egyszerű feladat egyik napról a másikra átállítania a váltókat. Tőlünk ez világos, egyértelmű, érvekkel alátámasztott álláspontot követel meg, és bizonyos mértékű türelmet is, közben koncentrált nyomást, koncentrált érvrendszert, mert csak ez vezethet el a megoldáshoz, melyet szeretnénk”.
Arra a felvetésre, megkérdezte-e Dzurinda Martonyitól, hány szlovák állampolgár kérte már a magyar állampolgárságot, a külügyminiszter azt felelte: „Nem kérdeztem meg. Egyrészt, mert úgy sem válaszolt volna nekem, másrészt meg, mert ha őszintén akarunk beszélni erről: nem okoz túl nagy fejfájást nekünk. S tudja miért? Mert két dologgal tisztában vagyok. Az első, hogy a magyar, ruszin vagy más nemzetiségű állampolgáraink lojálisak a Szlovák Köztársasághoz. Másrészt meg pontosan tudom – s ez nagyon erős érv -, hogy a mi útlevelünk értéke semmivel nem kisebb, mint a Magyar Köztársaságé. Sőt, azt is mondhatnám, ha kissé beképzelt akarnék lenni, hogy még nagyobb is, hiszen mi nem csak az euro-atlanti szövetségnek vagyunk tagjai, hanem a Szlovák Köztársaság képes volt bevezetni a közös európai pénzt is. Hogy közérthetőbben fogalmazzak: nem tudom, mire lenne jó a mi állampolgárainknak más ország útlevelének megszerzését intézgetni, amikor a Szlovák Köztársaság útlevelének a lehető legmagasabb értéke van.”
A tévés műsorvezető azonban hajthatatlan maradt. Leszögezte: köztudomású, hogy több mint hetvenezren kértek magyar állampolgárságot, s az is tény, hogy szlovák állampolgárok is. A törvény pedig egyformán vonatkozik mindenkire, tehát az is, hogy ha valaki más ország állampolgárságát kéri, elveszti a szlovákot. „Ez így igaz – felelte Dzurinda -, de ez a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. Azt sem akarom véka alá rejteni, hogy a tény maga engem is zavar. Őszintén megmondom, amikor szeptember végén Budapesten voltam, és első alkalommal magyaráztam Martonyi kollégámnak, hogy rossz törvényt fogadtak el, nem európait, a nemzetközi jognak és szabályoknak ellent mondó törvényt, Martonyi az érveim súlya alatt csak annyit tudott válaszolni: és mit gondolsz, hány szlovák fogja kérni az állampolgárságot… És akkor azt mondtam neki: tudod, nem sok – a már említett okokból –, de nekem az elv a fontos. Mert vagy a nemzetközi jog elveire fogunk építeni valamit, hogy valódi kapcsolat jöjjön létre, ahogy a nemzetközi jog elvárja, vagy útleveleket fogunk osztogatni boldognak, boldogtalannak! És már Budapesten elmondtam, s ma egy magyar magántelevíziónak elismételtem: hogy fog kinézni az EU munkaerő-piaca, ha Franciaország hasonló lépést tesz azon afrikai országok javára, ahol rengeteg ember beszél franciául, vagy ha Spanyolország ilyen masszív állampolgárság-osztogatást kezd a hispánóknak Amerikában vagy Mexikóban?! Hogyan fog kinézni az a munkaerő-piac Magyarországon, Németországban, Szlovákiában? – kérdezte nyomatékosan. – Vagyis: ez a megoldás nem jó. Én megérthetem a Fidesz és Orbán miniszterelnök belpolitikai indítékait, de nekünk is jogunk van védeni jogrendünket, a Szlovák Köztársaság érdekeit és szuverenitását. S azt gondolom, hogy mi ezt is tesszük.”
A műsorvezető ezt követően újra megismételte kérdését. Nagyon is valószínű, hogy Szlovákia több állampolgára kérte már a magyar állampolgárságot. Az MKP elnöke, Berényi József biztosan, Ladislav Sikorčin jégkorongozónak még az eskütételét is láttuk. Mindketten azt mondták, arra számítottak, hogy a mi állampolgársági törvényünk módosulni fog. Ha ők most elmennek a belügyminiszter után, s bejelentik neki, hogy megszegik ezt a törvényt, mi fog következni? „Meg kell mondanom az igazat, a legjobb szándékom ellenére sem tudok erre a kérdésre válaszolni – jelentette ki Dzurinda. – S azért sem tudok válaszolni, mert én az első pillanattól tisztában voltam a Fico úr kormánya által meghozott törvény buktatóival. Mint ellenzéki képviselő én más megoldást javasoltam. Törvénnyel visszautasítani ennek a (magyar törvénynek a) folyományait. S ha után jött volna el az a jégkorongozó vagy az MKP elnöke, hogy bemutassa útlevelét, elvettem volna azt tőlük azzal, hogy Szlovákiában ez érvénytelen. Ezeket az útleveleket ugyanis törvényi alapon nem ismernék el Szlovákiában. Vagyis: nekem ma nehéz választ keresni az ilyen kérdésre, de azért nagyon nehéz, mert nem én vagyok a belügyminiszter. A hatáskörök egyértelműek és világosak, az állampolgársági kérdések pedig a belügyminiszter hatáskörébe tartoznak.”
Nincs tehát olyan megállapodás, hogy csendesen megtűrjük, míg nem születik valamilyen megoldás? – kérdezte a műsorvezető. „Ez kizárt – szögezte le Dzurinda. – A nemzetközi jogot sértő törvényeket soha nem fogjuk eltűrni. Martonyi János jelenlétében, a mai sajtótájékoztatón idéztem az EBESZ kisebbségi főbiztosának, Knut Vollebaeknek a levelét. Már októberben hozzá fordultam konzultációt kérve, s abban a levélben hihetetlenül pontosan megfogalmazta: amit „tényleges, valós kötődésnek” hív a nemzetközi jog, az egyes országok elég széles körben értelmezhetik szabadon, de nem parttalanul. És Knut Vollebaek ott nagyon világosan leírja, hogy az elemi „tényleges kötődés” az állampolgárságért folyamodó személy és az állampolgárságot adó ország között az állandó lakhely, az ott-tartózkodás. Ezen alapul az az államközi szerződésjavaslat is, amit a Magyar Köztársaságnak felkínáltunk. A sajtótájékoztatón Martonyi miniszter úr ezt a kijelentésemet egyáltalán nem kommentálta. Mert egyszerűen: ez így van. Nekünk van igazunk. És mert az a törvény tényleg nem a nemzetközi jog elveire épül, lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a Magyar Köztársaság ezeket a kapcsolatokat módosítsa.”
És mi a helyzet nálunk? Egy kísérlet a törvénymódosításra már volt, nem jött össze. Mikor lesz a következő, hogy az előbb említett két úriember is nyugodtan élhessen, akkor is, ha már van magyar útlevele? – tudakolta Bielik. „Törvénymódosításra sor kerül – jelentette ki Dzurinda –, megvan a kormányjavaslatunk is, sürgősségi eljárást is fontolgatunk. Azt is észrevettem, hogy a közelgő parlamenti ülés napirendjén szerepel egy ellenzéki javaslat, s más képviselők is nyújtottak be hasonló javaslatot, tehát sor kerülhet az előző kormány által elfogadott törvény enyhítésére, de a végeredmény jó akkor sem lesz. Azért nem, mert ha fennmarad az az állapot, hogy egyrészt hatályban marad a magyar törvény, mely nagyon szabadosan ad lehetőséget a kettős állampolgárságra, másrészt pedig a Szlovák Köztársaság válasza azzal fogja fenyegetni a szlovák állampolgárokat, hogy amennyiben más állampolgárságot is kérnek, elveszítik a szlovákot, az ilyen állapot semmiképp nem nevezhető jónak. A fenyegetés az egyik és a másik oldalról is emberellenes, én azt gondolom, nincs okunk rá, hogy az embereket fenyegessük… Keresni fogjuk a megoldást, már keressük. Talán emlékszik rá, Orbán miniszterelnök úr január 28-án járt itt, és már február 15-én kidolgoztuk az államközi szerződés javaslatát, átadtuk a belügyminisztériumnak, amely egyetértett vele, és az államtitkár a vegyes bizottság ülésén át is adta a magyar félnek. Mi türelmesen fogjuk sürgetni rá a választ. Martonyi miniszter úr most azt mondta, nem jó a tervezet tartalma. Azt feleltem: akkor írj egyet te.” S hogy miért nem jó a tervezet tartalma, azt Dzurinda így magyarázta el: „Nem mondta meg. De könnyen kitalálhatjuk. Mi a javaslatunkban a kettős állampolgárságot szigorúan az állandó tartózkodási helyhez kötjük. Magyarországnak ez természetesen nem felel meg. Egy sereg ukrán, román, szerb kér állampolgárságot, mert Schengenen kívül vannak. Nekik nincs állandó lakhelyük Magyarországon. Tehát az általunk javasolt szerződéssel éppen az veszne el, amit a Fidesz ezzel a törvénnyel ígért, mert a mi javaslatunk szigorúan ragaszkodik az állandó magyarországi lakhely meglétéhez. De az élet és a politikai is olyan, hogy ha Budapestnek nem tetszik a mi javaslatunk, előterjesztheti a sajátját. Erre igyekszünk őket rákényszeríteni. Kihasználva minden lehetőséget, amit a kétoldalú együttműködés lehetővé tesz, akkor is, ha úgy gondolom, nem fogunk a végtelenségig csak Budapesttel próbálkozni…”
Ez diplomatikus kijelentés volt, állapította meg a műsorvezető, aki utána a magyar alkotmányról folytatott eszmecseréről kérdezte Dzurindát. Megmagyarázta-e Martonyi az alaptörvényben lévő utalásokat Nagy-Magyarországra, az alkotmány anakronisztikus nyelvezetét, vagy azt, hogy melyik alkotmány hatályos ma Magyarországon? „Remélem, nem lepődik meg nagyon, ha azt válaszolom, ezt meg sem kérdeztem tőle. Mert hogy milyen nyelvezetet választ a budapesti parlament, az kizárólag az ő dolga. Én sem engedném meg, ha Szlovákiában – és pár évet eltöltöttem a parlamentben – valaki bele akarna beszélni a mi alkotmányunk vagy törvényeink megfogalmazásába. Tehát ezeket a kérdéseket én fel sem tettem… Arra voltam kíváncsi, ami esetleg érintheti majd Szlovákiát is. Nem kimondottan az alkotmány alapján, de az alkalmazási gyakorlatban esetleg területenkívüliséghez vezethet. Ezt azonban még a második olvasat során, telefonon megbeszéltem Martonyival. Ez az a bizonyos d) fejezet és a 23. cikkely, amely kimondja, hogy a választójogot nem szükséges tartós lakhelyhez kötni. Jelenleg ez lakhelyhez kötött jog, aki a magyar országgyűlési választáson szavazni akar, Magyarországon kell állandó lakhelyének lennie. Megint egy kicsit érveltem, magyaráztam dolgokat Martonyi kollégának, s nem ma először, hogy ha aktív vagy passzív választójogot adnának a Budapesten (értsd: Magyarországon) állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgároknak, az nem javítaná kétoldalú kapcsolatainkat.” És hogy mit lehetne tenni ilyen esetben? „Tekintettel arra, hogy Martonyi ma sem tudta megmondani, milyen alapelemei lesznek a készülő magyar választójogi reformnak, nem szeretnék most forgatókönyveket pingálni. Egy dologról azonban biztosítom Önt: már tegnap kerestem a belügyminisztert, hogy beszéljek vele, s a napokban ezt mindenképpen meg is teszem. Együtt fogunk gondolkodni, hogy minden eshetőségre fel legyünk készülve. Egyelőre megértéssel fogadtam Martonyi miniszter úr ígéretét, hogy amint körvonalazódik a törvény, tájékoztatást kapunk róla. Ám hozzáteszem, eddig még mindig meg tudtunk válaszolni minden lépésre, hogy megvédjük a Szlovák Köztársaság jogrendjének szuverenitását. S nem fanfárok mellett, de most is kijelentem: ebben az esetben sem lesz másként.”
A sajtótájékoztatón Martonyi János hozzászólása nélkül Mikuláš Dzurinda megnyitotta a magyar intézmények magyarországi támogatása megváltozásának kérdéskörét is. A kérdésre, hogy ez miért nyugtalanítja őt, Dzurinda elmondta: „Az utóbbi napok eseményei hozták felszínre a kérdést. A Pázmány Péter Alapítványtól, de a szlovákiai magyar sajtóból is megtudtam, hogy egyes magyarországi szervek a kormányközi szerződés megváltoztatásán munkálkodnak a kisebbségek támogatását illetően. Nézze, mi nemsokára megnyitjuk a szlovák házat Pilisszentkereszten, Magyarországon, leleplezzük Ján Kollár emléktábláját, igyekszünk teljesíteni a magyarországi szlovák diaszpóra elvárásait, de ezeket a támogatásokat szépen elrendeztük az alapszerződés és részszerződések szerint. Ebben a szerződésben szó szerint benne van, hogy egyén nem támogatható. Ez 2003-ban volt gond, amikor a magyar kormány oktatási-nevelési támogatást akart adni a magyar iskolásoknak, forintokat a zsebekbe. Nemzetközi támogatással akkor sikerül elérni, hogy csak intézmények fogadhassák a támogatást, konkrétan a PPA. Mivel olyan információk jelentek meg, hogy a magyar kormánykörök egyik magas rangú képviselője azt mondta, nem a PPA lesz a címzett, Martonyi kollégámat megkérdeztem róla, egyben figyelmeztettem, hogy ezt a kérdést kormányközi megállapodás rendezi. Egyetértésünk nélkül tehát semmi nem változhat.”
Felvidek.ma, TA3, ngyr
