Közeleg az ünnep, amely a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe.
A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a „Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a „kara csun ” volt. A „kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a „csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. Tehát „kara csun”- a feketeség csúcsa, fordulója. A feketeség csúcsa és annak „átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.
A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre „karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt vetítették át. Szinte minden európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (meg a román: craciun, ejtsd: kröcsun, amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele) – írja a kurultaj.hu.
A Turán Szövetség az utóbbi évek hagyományaihoz híven az idén is megünnepli a Téli Napfordulót december 21-én. A Turán Szövetség központi ünnepsége az idén Gárdonyban (Fejér Megye) lesz megrendezve. Szeretettel vár mindenkit, a Turán Szövetség a közös ünneplésre.
Felvidéken is több helyen megünneplik a téli napfordulót. Többek közt Nagybalogon, ahová a Kerecsen Motoros Egyesület szervezésében várnak minden érdeklődőt december 21-én 15.59-tól. A lenyugvó nap fényével gyújtanak itt szertüzet. Részletek a facebookon ITT.
Felvidék.ma