Május utolsó vasárnapja a magyar hősök emléknapja. Ekkor tisztelgünk azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején egészen napjainkig szembeszálltak az országot fenyegető ellenséggel. Számos felvidéki magyar családnak voltak háborúban elesett vagy fogságban elhunyt hozzátartozói. Nem szabad elfeledkezni róluk soha, még akkor sem, ha ismeretlen helyen nyugszanak is! Családunk példája szintén ezt tanúsítja.
Nagyapám bátyja a II. világháborúban halt hősi halált. „Gyulát az oroszok elleni küzdelem során eltalálta egy akna a makói töltésnél. Meghalt.” Falubeli katonatársa, aki hazatért a harctérről Nyarádkelecsénybe (ma Kaposkelecsény) röviden ennyit osztott meg annak idején dédnagyszüleimmel, és évtizedekig ez volt minden, amit Varga Gyula szakaszvezető sorsáról tudtunk. Emléke a családi legendárium fontos része maradt, történetekkel rendkívüli bátorságáról és helytállásáról, amivel több kitüntetést érdemelt ki.
Varga Gyula, a Magyar Királyi Honvédség katonája, bevonulás után (Fotó: családi fényképalbum, vt)
Családunk, amint lehetett, kutatni kezdte a honvédő harcban 23 évesen elesett szakaszvezető sírját. Némi utánajárással kiderült, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium veszteségi nyilvántartása szerint rokonunkat Makótól 200 kilométerre, Püspöklakon helyezték örök nyugalomra. Mivel a ma már Geresdlakként létező baranyai településen semmi nyoma nem volt nagy-nagybácsim sírhelyének, kezdtünk beletörődni, hogy sosem hajthatunk fejet Varga Gyula sírjánál. Közben a Honvédelmi Minisztérium egyébként nagyon hasznos és folyamatosan bővülő internetes adatbázisában is így jelent meg az adat, ezért egyre kilátástalanabbá vált az ügyünk.
Mégsem elégedtem meg azzal, hogy csak községünk háborús áldozatainak jelképes emlékhelyénél koszorúzzunk évről-évre. Tavaly nyáron tettem még egy próbát, írtam a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának (jelenleg Társadalmi Kapcsolatok Hivatal). Pár hétre rá jött is a válasz, hogy a főosztály munkatársai sikeresen kinyomozták: elírás történt a veszteségi kartonon. Nem Püspöklakon, hanem Püspöklelén helyezték végső nyugalomra rokonunkat, pontosabban Maroslelén, mert ma már így hívják a Makótól 10 kilométerre fekvő települést. A válaszlevélben fényképet is kaptunk a katonai sírról, illetve mellékeltek egy 1948-ban kiállított igazolást a sírhely nyilvántartásba vételéről.
Az igazolás, ami közelebb vitte családunkat a rég elvesztett rokonhoz (Kép: Honvédelmi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály)
A 85 éves nagyapám és a 89 éves nagy-nagynénim könnyek között fogadták, mikor végre megtudták, hol nyugszik testvérük. Több mint 70 évet vártak erre a pillanatra.
Ettől fogva már nemcsak szimbolikusan emlékezhetünk meg a hazáért való küzdelem során elesett rokonról. Tavaly halottak napja alkalmából koszorút is elhelyezhettünk ott, ahol Gyulánk nyugszik tizenhárom hősi halált halt katonatársával együtt. A közel 400 kilométeres út után a maroslelei köztemetőben egy gondozott, emlékoszloppal, nevekkel és zöld növényzettel szépen ellátott sírhelyet találtunk. Leírhatatlanul jólesett, hogy így törődnek a sírral, és mint kiderült, a település önkormányzatának köszönhetően.
A Makón és környékén folyó harcok hősei közül tizennégyen nyugszanak a maroslelei köztemetőben (Fotó: Varga Tibor)
Történetemmel arra szerettem volna rámutatni, hogy hosszú évtizedek elteltével is van esély rá, hogy megtaláljuk a katonáskodás során elveszett hozzátartozóinkat, de csak akkor, ha nem feledkezünk meg róluk, ami abban is megnyilvánul, hogy nem adjuk fel a keresésüket. A magyar hősök emléknapja erre is figyelmeztet, ahogy arra ugyancsak, hogy kötelességünk törődni a környezetünkben lévő katonasírokkal, emlékhelyekkel még akkor is, ha nincs látogatójuk. Hősi halottaink emlékezete erőt adhat a mindennapi küzdelmekben is, hisz ők a legtöbbet adták a hazáért, a nemzetért, miközben manapság sokan semmiféle áldozatra nem képesek a közösség érdekében.
Május utolsó vasárnapján, a magyar hősök emléknapján adózzunk kegyelettel minden magyar katona előtt, legyenek rokonok vagy névtelen bajtársak. Akik értünk adták életüket, örök tiszteletet és hálát érdemelnek, sírjaik bárhol is domborulnak! Dicsőség a Hősöknek!
