Egy hír a közelmúltból: Tizenötszörös túljelentkezés a Jaguár leendő nyitrai gyárába, és egy másik a tengerentúlról: Ember nélküli gyárat csinál a Tesla. A két cím megvilágítja a közeli jövő nagy dilemmáját és kihívását. Térdig, vagy inkább nyakig gázolunk a negyedik ipari forradalomban.
Elon Musk, az elektromos autóiról elhíresült Tesla vezére nem is rég kijelentette, hogy olyan új autógyárat épít, ahol egyáltalán nem lesz szükség humán erőre, a gépeket gépek fogják előállítani. Musk úgy véli, hogy az emberi tényező csak lelassítaná a gyártási folyamatot, így teljes egészében kiiktatja azt. Az Adidas sportszergyártó hasonló lépésre készül, az előállítási folyamatot az eddigi ázsiai üzemből az Amerikai Egyesült Államokba kívánja telepíteni egy szintén teljesen automatizált gyárba.
Ezek a kiragadott példák mind-mind azt a folyamatot illusztrálják, hogy térdig, vagy inkább már nyakig járunk a negyedik ipari forradalomban. Ez nem a távoli ködös jövő, hanem napjaink valósága. A társadalmak átlagpolgárai pedig szinte egyáltalán nincsenek felkészítve ezekre a gyökeres forradalmi változásokra.
Vannak, akik azt állítják: korábban is voltak már ipari forradalmak, és akkor is tudtak alkalmazkodni az emberek a megváltozott körülményekhez. Ez igaz, csakhogy ennek a digitális átalakulásnak van egy lényeges különbsége a korábbiakhoz képest, amit egy egyszerű példával igyekszem szemléltetni: a porszívó – a huszadik század technológiai fejlődésének terméke – megkönnyítette ugyan a takarítónő munkáját, de nem porszívózott ki helyette. A napjainkban kifejlesztett úgynevezett okoseszközöknek viszont nincs szükségük emberi közreműködésre, vagy beavatkozásra.
A robottechnológia és az internet forradalmasítja a közlekedést, és ez a digitalizáció az élet minden területén meg fog jelenni. Az okostelefonok után jönnek az okosautók – amelyek önvezéreltek lesznek, nem lesz szükség vezetőre -, de beszélnek már az okosotthonokról is. Az idei évben Budapesten lezajlott Uber-taxi csata már ennek a folyamatnak a következménye és előszele.
Az közismert tény, hogy mind a szlovák, mind pedig a magyar gazdaság jelentősen támaszkodik az autóipari beruházásokra. A régió országai azért csábítóak a nagy nyugati cégek számára, mert olcsó a munkaerő, viszont a munkavállalók fegyelmezettek, és jól teljesítenek. A nagy probléma csak az, hogy a fentebb vázolt robottechnológia nem egy választható opció lesz a gyártók számára, hanem egyenesen kötelező, ha versenyképességüket meg szeretnék őrizni, nem beszélve arról a többletprofitról, amit úgy zsebelhetnek be, ha kiiktatják, de legalábbis jelentősen lecsökkentik az emberi erőforrást.
Ezekre a változásokra az oktatás fejlesztése lehet csak a hatékony válasz. A jövőben megnő a kreativitást, magas hozzáadott értéket igénylő szakmák presztízse, amiből az is következik, hogy az alacsonyabban kvalifikált rétegek számára is biztosítani kell, hogy valahogyan majd jövedelemhez jussanak.
A kockázatokon, és negatívnak tűnő következményeken túl azonban lehet ennek a folyamatnak egy pozitív hozadéka is: ha fel tudunk kapaszkodni erre a szélsebesen robogó szerelvényre, akkor akár a nyertesei is lehetünk ennek a változásnak. A nagy tradicionális cégek felhalmozott tapasztalata, és ebből következő versenyelőnye – a technológiai fejlődés következtében – rövid idő alatt válhat semmivé. Az informatika új távlatokat nyit, és kreativitásban nálunk, magyaroknál soha nem volt hiány. A világban most osztják újra a lapokat, és a politikán a sor, hogy felkészítse erre a társadalmakat.
