Úgy hírlik, még menthető a bezárásra (azaz szépítően szólva: összevonásra) ítélt gútai iskola. Bízzunk e lehetőségben! A bizalom és a hit édestestvérek, s ha akarattal, igyekezettel párosítjuk, sok minden elérhető. Különösen olyan fontos ügyben, mint egy iskola léte.
Sőt, ami ennél is fontosabb: egy nemzeti kisebbség iskolájának léte. Kisebbségben akár egyetlen gyermek miatt is érdemes, fontos megtartani egy iskolát. Mert ki tudja, holnap már talán kettő lesz, három… A reményt nem szabad feladni, az akaratot, igyekezetet szintén nem.
Az ilyen fejleményeknél mindig fönnáll a gyanú, hogy a háttérben anyagi megfontolás (is) rejlik. Nyirő József írja a Madéfalvi veszedelemben, hogy „…de hátra van még a legerősebb fegyver, a pénz. Az töri meg a lelket és a becsületet. Jobban mérgez mindennél.” A büszke székelyek a sárba tiporták a megvásárlásukra, megaláztatásukra szánt összeget, s ha ez a gond, bizonyára a gútaiak is ezt teszik. Mert gyermekeink tisztességes művelődésére néha áldozni is kell. Mert az iskola, akár a becsület, nem eladó. Valamint a nyelv, akár a lélek, szintén nem eladó. Én is az otthonomból hoztam a magyar nyelv ismeretét, természetes használatát, szeretetét, de, bár szüleim művelt emberek voltak, az iskolát nem helyettesíthették. Csakúgy, mint az iskola nem helyettesítheti a családot, annak ellenére, hogy manapság sokan ezt képzelik. A kettőnek együtt kell működnie kéz a kézben. Azért jó hallani, hogy a gútai szülők kiállnak iskolájuk mellett.
Az iskola ugyanis nem csupán ismereteket közvetít, hogy mennyi kétszer kettő, és hol terül el Európa. Az iskola nevel is, tudatot közvetít. Mivel anyanyelven teszi ezt, sokkal hatékonyabb. A gyengébb tanuló, s ilyen is van, idegen nyelvközegben még kevésbé lesz eredményes, az ügyesebb gyerek idegen nyelvű tanulásban viszont ritkábban tud kitűnni. Régi tapasztalat ez, nem kortesbeszéd. Aki anyanyelvén szépen, választékosan tudja magát kifejezni, az majd később más nyelvekben is ügyesebb lesz, mert az anyanyelv mindennek az alapja. Ráadásul a nyelv a legjobb kommunikációs eszköz, jobb nincs, a számítógép is csak azt rögzíti, amit beléje táplálunk. Azért kell elsősorban anyanyelvünket a lehető legmagasabb szinten bírni. Bármi bajunk van, bármi gondolatunk, érzelmünk, azt csak a nyelv által tudjuk kifejezni. De hogyan oldjuk ezt meg, hogyan fejezzük ki pontosan, árnyaltan mindezt, ha nem ismerjük népmeséink üzenetét, Petőfi, Arany, és még sokáig sorolhatnám, gyönyörűséges nyelvezetét? Anyanyelvünk csodálatos kincs, Európában egyedülálló, úgyszólván rokontalan, s ez az egyediség olyan kivételes, hogy ezt a másságot föltétlenül érdemes megőrizni. Meg kell őrizni! Ezt a nyelvet bírni gazdagság, hiszen gazdag maga a nyelv, a szókészlete, kifejező ereje, nagyszerű költőink, íróink az égbe emelték. Bárki büszke lehet, hogy ilyen csodálatos nyelvet elsajátított. Sokan, akik nem szeretnek, kételkednek ebben, de mi tudjuk, hogy miként a németnek a német, a szlováknak a szlovák, nekünk, magyaroknak a magyar nyelv a legszebb. S ezért érdemes küzdeni, az utolsó leheletünkig.
A minap egy kőművessel beszéltem, azonnal feltűnt a kiejtése, sajátos szóhasználata. Maga ugye csallóközi, kérdeztem, ő pedig csodálkozott, hogyan jöttem rá erre. Hát úgy, hogy élvezet volt hallani ezt a természetes, szívből jövő nyelvezetet, kiejtést, szóhasználatot, a nép ajkán élő muzsikát, mert ez is nyelvünk egyik szépsége, a nyelv legjobb művelői is ezen nőttek föl. Ezért érdemes a tűzbe menni!
És figyeljük csak meg, milyen idők mélyére nyúló hagyománya van a magyar nyelvnek. Amerre a korai magyar törzsek jártak, mindenütt fölvettek valamit nyelvükbe, de mindig a sajátjukhoz idomították, mégis hihetetlen érett nyelvvel jöttek a Kárpát-medencébe: elég elővenni az Ómagyar Mária-siralmat, vagy a Halotti beszédet, érthető az még ma is. Vajon melyik nyelv állíthatja, hogy az ilyen ősi nyelvemléket megérti? Mostanság az angolok már Shakespeare-t is a mai angolra fordítják, ám a mi Balassink tökéletesen érthető. Nem semmi ez! Sorolhatnám még sokáig nyelvünk szépségét bizonyítva, de a lényeg a szeretet, s azt úgysem lehet igazán megmagyarázni. Úgy vagyunk ezzel, mint a szüleinkkel, gyermekeinkkel, barátainkkal: sokszor inkább azt említjük, ha valami gond van, de nem mondjuk el naponta, mennyire szeretjük őket. Mert az olyan természetes, „mindennapi”. Föl sem tűnik, hogy szívünk csücske az. Pedig szeretjük, igazán és nagyon, nem is tudnánk nélkülük élni. Így vagyunk gyönyörűséges magyar nyelvünkkel is. Ezért védeni kell, harcolni kell érte, s ápolni, úgy, hogy minél jobban, s minél magasabb szinten elsajátítsuk. Ehhez a legjobb, egyúttal nélkülözhetetlen eszköz az iskola. Szurkolok a gútaiaknak, sikerüljön megtartani iskolájukat. Lélekben én is gútai vagyok.
