Miután 1849 májusának végén köztudomásúvá vált az orosz csapatok magyarországi intervenciója, Görgei Artúr tábornok úgy vélte, még a cári erők megérkezése előtt kell a császári főerőket megvernie. A két sereg közötti összecsapás a Vág folyó mentén zajlott le 1849. június 20-án és 21-én, azonban a kétnapos peredi csata nem a magyar fegyverek győzelmével zárult.
A magyar fősereg közel mintegy 250 km szélességű arcvonalon állott a bányavárosoktól a Vág vonalán keresztül a Csallóközön át Komáromig, s attól délre a Rába mentén egész Marcaltőig. A magyar jobbszárnyon két különítmény ellenőrizte a bányavárosokat és Nyitra vidékét, onnan délre az I. hadtest csapatai álltak Mocsonok, Ürmény és Komjáti térségében, Érsekújvár vidékén a III. hadtest állomásozott, a II. hadtest az ettől délre lévő terepszakaszt őrizte Komáromig, a Csallóközben pedig a komáromi várőrség egy hadosztálya volt, míg a magyar balszárnyon, a Rába vonal mentén sorakozott fel a VII. hadtest és a Kmety-hadosztály.
A Bayer József ezredes, vezérkari főnök vezette Központi Táborkari Iroda dolgozta ki azon haditervet, amely szerint a Feldunai hadsereg Duna bal partján lévő I., II. és III. hadtestének kellett áttörnie a Vág mentén felsorakozott császári fősereg vonalát és továbbvonulnia Nagyszombat és Pozsony felé, hogy ott verje meg a császári főerőket, mielőtt az orosz intervenciós csapatok megérkeznének. Eközben a magyar fősereg Duna jobb partján lévő részei a Rába vonalon tartották volna állásaikat és a Csallóközben kötöttek volna le ellenséges erőket, hogy megkönnyítsék a jobbszárny hadtesteinek támadását.
Bayer ezredes elképzelése szerint az I., II. és III. hadtestek Komárom és Galgóc között, külön-külön kellett, hogy megkíséreljék az áttörést, ahelyett, hogy egy helyen támadtak volna, ami a létszámviszonyok ismeretében tanácsosabb lett volna, hiszen az 53.000 honvédet számláló magyar fősereggel szemben Julius Jacob von Haynau táborszernagy császári főserege az orosz Panyutyin-hadosztállyal megerősítve 82.000 katonából állt. A térkép felett megálmodott haditerv azonban nem számolt a Vág vidékének mocsaras jellegével és az ottani települések felettébb nehéz megközelítési lehetőségeivel, valamint – a magyar felderítés elégtelensége folytán – az ellenséges erők csoportosításával.
Mivel Görgei egyszerre látta el a fővezéri beosztást és irányította a Hadügyminisztériumot, június 20-ig nem tudta csapatait vezetni, melyeket távollétében a Tatán működő Központi Táborkari Iroda irányított, de az a nagy távolság miatt nem tudta feladatát maradéktalanul ellátni, ráadásul Klapka György tábornok nehezen viselte el, hogy egy ezredes parancsait kövesse, így szinte mindennaposak voltak a torzsalkodások. Buda bevételét követően a magyar fősereg hadtestparancsnoki karában jelentős személyi változások történtek, s az új parancsnokok, akik korábban hadosztály- vagy dandárparancsnokként remekül helytálltak, nem tudtak minden esetben felnőni új beosztásukhoz.
A haditerv szerint a II. hadtestnek Gútánál kellett átkelnie a Vágon, majd Puszta-Aszódnál a Kis-Duna ágon, Farkasdnál és Negyednél pedig a Vágon kellett hidat vernie. Ezután követhette a III. hadtest és együtt indulhattak Galánta felé. A balszárnyon a Csallóközben álló VIII. hadtest hadosztályának volt hivatása az ottani ellenséges erőket lekötni, míg az I. hadtest Sempte és Szered között kellett, hogy lekösse a császáriakat, s ne hagyja, hogy az délre tolhassa el erőit. A fentiek értelmében Asbóth Lajos ezredes a II. hadtest csapatait június 16-án rendelte támadásra, így sikerült elfoglalnia Zsigárdot, Királyrévet és Negyedet, de aztán az ellenséges túlerő miatt kénytelen volt kiindulási állásaiba húzódni.
Mindennek ellenére Negyed mellett sikerült hidat veretnie a Vágon, s azt a továbbiakban is tartani tudta, miközben a Knezić Károly tábornok vezette III. hadtest tétlen maradt. Eközben a Nagysándor József tábornok-féle I. hadtest a Vág bal partján lévő Sempténél indított támadást az ottani császári sánctábor ellen, de csúfos kudarcot vallott, míg a Csallóközben lévő hadosztály Patasig nyomult előre, ahol azonban megállt.
Miután erről Görgei tudomást szerzett, június 20-án a támadás felújítása mellett döntött. Ekkor a Csallóközbe irányították a komáromi VIII. hadtest egy másik hadosztályát is. A II. hadtest ezen a napon is derekasan viselkedett, hiszen elfoglalta Királyrévet és Zsigárdot, majd nagyrákói, kelemenfalvi és nagyselmeci Rakovszky Samu őrnagy szabolcsi 48. honvédzászlóaljának vitézsége révén rohammal vette be Peredet. A III. hadtest késve avatkozott be a küzdelembe, így a magyar előretörés Pered és Alsószeli vonalánál állt meg. Az I. hadtest újabb sikertelen támadást indított Sempte ellen, aztán visszavonult megindulási állásaiba. Klapka a Csallóközben tört előre, de Nyárasd mellett megállították és kénytelen volt visszavonulni a puszta-aszódi és gútai hidak fedezésére.
Görgeit annyira felbosszantotta a sikertelenség, hogy Knezićet rögvest leváltotta és helyére gróf Leiningen-Westerburg Károly ezredest nevezte ki. Még a szép eredményeket felmutató Asbóth ezredessel sem volt megelégedve, akit szintén elmozdított hadteste éléről és helyette nagykászonyi Kászonyi József ezredest tette meg a seregtest parancsnokául. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy a császáriak másnap támadást indítanak, ezért Görgei utasította Klapkát, hogy a puszta-aszódi hidat mindenképpen tartania kell, Nagysándort pedig arra, hogy Szered mellett hajtson végre erőszakos folyamátkelést, miközben a II. és III. hadtestek feladata az ellenséges támadások visszaverése volt. Poeltenberg Ernő tábornok VII. hadteste is parancsot kapott: meg kellett akadályoznia, hogy a Duna jobb partján lévő császári csapatok erősítést küldjenek a Csallóközbe. Ennek megfelelően június 20-án Moson és Hédervár között erőszakos felderítést hajtott végre, de ez sem segítette elő a magyar csapatok sikerét.
A peredi csata emlékműve (Forrás: Fortepan.hu)
Haynau már június 19-én megkezdte erőinek átcsoportosítását a Duna jobb partjára, de szándékának leplezésére fontosnak tartotta a Vág menti magyar támadás visszaverését, így Görgei ellen rendelte II. és IV. hadtestét, ill. a Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy-féle, 12.000 katonából álló kombinált orosz gyaloghadosztályt. Június 21-én a császári II. hadtest azt a parancsot kapta, hogy kösse le a csallóközi magyar erőket, továbbá támogassa harcában a császári IV. hadtestet. A Szered mellett lévő császáriak lerombolták a Sempte és a Szered közötti hidat, majd azután a főerők támogatására indultak. A Panyutyin-hadosztály a császári IV. hadtest balszárnyán nyomult előre, s a hadtest feladata volt a magyar visszavonulás megakadályozása, ezért elfoglalta Királyrévet, amelyen át a honvédek elérhették volna a puszta-aszódi hidat. A magyar jobbszárny épp támadásban volt, mikor Görgei ezen hírt vette. A II. hadtest visszavette a települést, de eközben a császáriak és az oroszok elfoglalták Peredet és a III. hadtest kénytelen volt Zsigárdot feladni. Nagysándor ekkor is tétlenkedett, nem vette észre, hogy akadálytalanul átkelhet a Vágon. Zsigárd feladását követően Görgei elrendelte a visszavonulást, a III. hadtest Negyednél, az I. hadtest Puszta-Aszódnál és Gútánál kelt át.
A június 21-i csatanap egyik eseményéről a Feldunai hadsereg törzsének egyik ordonánca, szentkirályszabadjai Karsa Ferenc hadnagy a következőkben emlékezett meg. „(…) Királyrév elfoglalásával [kempeleni és kismagyari] Kempelen [Károly] századost bízta meg Görgey; maga pedig a két hadtest élére áll, s első sorban is, hogy a győzelem mámorában előre törő ellenség árját megállítsa: egybe hajtja a huszárságot, hozzájok rendeli a 3., 9.-ik és a Schwarzenberg zászlóaljat, és a szuronnyal támogatott lovas rohamot megindítja. – A lovas atak [helyesen: attak] nem sikerül; a 9.z. [ászló]aljat a muszkák körülkapják. Hajmeresztő küzdés, puska aggyal verekedés után 9-ik z.alj kénytelen engedni, de egy százada nem menekülhet; az a század nem törheti át a muszka tömegek képezte gyűrűt, s megújul az olyan küzdelem, amilyen már csak az állatok élet-halál harcában elképzelhető; nemcsak a fegyverek, de a fog, a köröm, mind védelmi és támadó eszközzé válik, – mind híjába a tízszerte annyi muszka leteperi a markonyi magyar hőst, legyilkolják őket, csak néhánynak sikerül úszva egy kompig menekülniök. A [6.] század kapitányát Czikó Boldit [Czikó Boldizsár századost] szakállánál fogva addig verik a földhöz míg meg nem halt, ezután baromi módon megcsonkítják testét.”
A Csallóközben operáló Klapka tábornok emlékirataiban arról számolt be, hogy „az első napon csapataink nemcsak megtartották a csatateret, de még nyertek is térben. De a második napon, amidőn az ellenséges részen Panyutyin orosz dandára [helyesen: hadosztálya] is a harcvonalba nyomult, az ütközet kedvezőtlen fordulatot vett, s Görgey kénytelen volt, folyton a leghősiesebben harcolva, a Vágon és Vág-Dunán át visszavonulni. A hidat, melyen át a két csatanapon küzdött két hadtest nagyobb része visszavonult, ugyanazon időben én védelmeztem a Csallóközön működő ellenséges hadtest ismételt támadásai ellen.”
Hogyan látta a peredi csatát az ellenség? Leontyin Pavlovics Nyikolai báró, gróf Ivan Fjodorovics Paszkevics-Erivanszkij tábornagy törzsének szárnysegéde a következőket írta: „Görgey, megtudván, hogy az osztrák főerők átvonulnak a Duna túlsó partjára, s hogy Panyutyin tábornoknak követnie kell őket, meg hogy Perednél a Vág mellett így egyedül [báró Ludwigh von] Wohlgemuth tábornok osztrák hadosztálya [helyesen: hadteste] maradt, elhatározta, hogy kihasználja az alkalmat, s ezt a hadosztályt megsemmisíti. Ezért haderejével, melynek létszáma az értesülések szerint huszonöt-harmincezer fő között mozgott, átkelt a Vágon, megtámadta Wohlgemuthot, kivetette néhány állásából, és az osztrákokat meghátrálásra kényszerítette. Wohlgemuth helyzete, nem lévén nyolcezernél több embere, kilátástalanná vált volna, ha, szerencséjére, Panyutyin tábornok, a közelben s még a Duna innenső oldalán állva, meg nem hallja az ágyúzást és nem siet segítségére. Az osztrákok, kiket erőink megérkezése felbátorított, támadásba lendültek, visszavették állásaikat, Görgey pedig nyilván elég jelentős veszteséget szenvedve kénytelen volt visszavonulni. Annak ellenére, hogy Panyutyin tábornok csak az osztrákok tartalékát képezte, mégis közvetlenül részt kellett vennie az ütközetben (…) Minden hír arról tanúskodik, hogy katonáink példásan helytálltak.”
A császári fősereg túlereje miatt a Vágon történő áttörés nem sikerült, a magyar fősereg véres vesztesége közel háromezer főre rúgott és ami döntő volt a nyári hadjárat folytatását illetően: a hadászati kezdeményezés lehetősége kezdett kicsúszni a magyar fősereg kezéből.
