A Gombaszögi Nyári Tábor délutáni óráiban Európai utak a nyelvi jogok érvényesítésében címmel valósult meg beszélgetés Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójával, Petteri Laihonen hungarológussal a Jyväskyläi Egyetemről, Horony Ákossal, a Velemjáró mobilapplikáció egyik kitalálójával és Ferenc Viktóriával, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet nyelvészével.
A bemutatkozást követően elsőként a környező országok magyarságának egyre inkább csökkenő létszámát taglalták, illetve azt, hogy a társadalom, az adott ország kisebbsége mennyire van tisztában a jogaival. „A nyelvhasználat kérdése és az asszimiláció a felvidéki magyarság esetében talán hangsúlyosabb, mint mondjuk a Vajdaságban. Ami megtart bennünket, az az anyanyelv. A szlovákság és magyarság között kulturális szempontból nagyon kicsi a távolság. Gyakorlatilag ami minket megkülönböztet, az a nyelv” – fejtette ki Horony Ákos a véleményét, majd folytatta: „A nyelvünk használatával maradunk meg magyarnak. Ha a nyelvünk kiszorul a mindennapjainkból, ha az emberek nyelvet váltanak, akkor törvényszerűen előbb-utóbb nemzetiséget is váltanak.”
„Az anyanyelv használatának a joga és lehetősége az élet minden területén a születéstől a halálig” – Csóti György véleménye szerint ez szükséges ahhoz, hogy egy őshonos kisebbség megmaradjon. Kifejtette, hogy tevékenységük a meglévő kisebbségi jogok érvényesítését érinti. Példaként Romániát hozta fel, ahol ha a kisebbség a nyelvhasználatához való jogát érvényesíti, más címen megbüntetik.
Petteri Laihonen véleménye szerint a nyelvhasználat mindig összefügg mással is, mint a gazdasággal vagy a politikával. Elmondása szerint a Felvidék abban különbözik azoktól az országoktól, ahol a kutatásait végezte, hogy itt népszerű a tömbmagyarság körében szlovák tannyelvű iskolákba íratni gyermeküket. „Ezt nem tapasztaljuk például Székelyföldön. Szlovákiában talán kevésbé látják a perspektívát a magyar műveltségben, talán félnek, hogy gazdaságilag nem tudják jól hasznosítani a magyar iskolát” – fogalmazott. Továbbá érdekesnek tartotta még a Felvidéken kulturális szinten a Csemadok erősségét. A kultúra ilyen erős képviseletével a többi vizsgált országban nem találkozott, azonban itt a tárgyi és népi kultúra jóval gyengébb.
Ferenc Viktória nyelvészként úgy gondolja és tapasztalja, hogy több szempontból érdemes megvizsgálni azt, hogyan lesz élő joggá a nyelvi jog. Példaként szülőföldje, Kárpátalja példáját emelte ki. „2012 óta az új nyelvtörvény 10 százalékban határozza meg a nyelvhasználati küszöbértéket. Ettől függetlenül ez nem minden esetben működik. Az egy dolog, hogy az ottani államra mutogatunk. A másik dolog az, hogy megnézzük a belső feltételeket, azt hogy mi, állampolgárok, nyelvhasználók hogyan állunk hozzá, és hogyan hozunk nyelvhasználati döntést, mondjuk egy hivatalnak az épületében” – hívta fel a résztvevők figyelmét a nyelvész.
A civil szféra harca a nyelvhasználat terén
Horony Ákos a témával kapcsolatosan elmondta, hogy Szlovákiában ténylegesen a civilek végzik azokat a feladatokat, amelyek az állam feladatai közé tartoznak. „Gondolok itt a Pro Civis-re, amely formanyomtatványokat fordít magyarra. Itt dől el, hogy az állam kirakatpolitikát folytat-e, vagy tényleg segíti a kisebbséget. Hiába ír elő jogokat, ha nem gondoskodik azok teljesítéséről“ – mondta. Véleménye szerint kulcskérdésnek számít, hogy azok a jogszabályok, amelyek a keretet megadják a nyelvhasználatra, mennyire teljesülnek.
Ferenc Viktória kötődve Horony Ákos hozzászólásához, kitért a rossz nyelvhasználati szokásokra. Szerinte a civileknek nagy szerepük van a nyelvhasználat terén.
Ebben a részben Petteri Laihonen a nyelvi jogok történelmére tért ki, míg Csóti György statisztikailag boncolgatta a témát. „Statisztikailag kimutatható, hogy az önrendelkezésre való igény évről évre csökken. Elfogadni nem tudom, de megértem“ – fogalmazott. Elmondta, hogy amíg nem lesz ütőképesebb a nagypolitika, addig a civileknek kell harcolniuk.
