A Honti Lapok augusztusi számában a városi múzeum egy képeslapot mutat be a gyűjteményéből. A régi lapot az 1800-as évek végén adta ki Selmecbánya egykor híres nyomdája, a Joerges, s az ottani kálváriát örökíti meg. Igen megörültem az írásnak, mert munkáimban magam is gyakran tettem említést erről a helyről; ismerek több róla készített képeslapot, festményt, rajzot is.
A cikknek azért is örülök, mert apropóján honlapunkon is elmondhatok egyet s mást erről a szent helyről, a széles környék, s talán Európa egyik legszebb térhatású kálváriájáról, melynek alapkövét 275 éve, 1744-ben tették le.
Az említett publikációban elmondják többek közt, hogy a selmecbányai kálváriát Perger Serafin Ferenc jezsuita pap kezdeményezésére építették magánszemélyektől és különböző intézményektől gyűjtött támogatásból. Hadd tegyük itt nyomban hozzá,
hogy a kálváriának gazdag honismereti irodalma van, sok-sok kiadványban olvashatunk róla.
Ennek ellenére vele kapcsolatos alapos, mélyreható és szakszerű írásokban nem bővelkedhetünk. Megannyi dolog vár még tisztására, amely a jövő kutatásának feladata lesz.
Más helyen is olvashatjuk, hogy a selmecbányai kálvária megépítésének fő kezdeményezője páter Perger Ferenc (1700-1771) volt a Jézus Társaságból (jezsuita). Nem mindennapi lelkesedésével megnyerte a selmecbányai nyilvánosságot a gondolatnak, hogy építsenek föl egy kálváriát a friedenliebi Fritz család birtokában volt Scharffenberg-hegyen.
A selmeci városvezetés annyira magáévá tette a gondolatot, hogy elvállalta a létrehozandó mű pártfogását. Így 1744-ben már lerakhatták a Felső templom, az első épület alapkövét a vulkanikus hegy meredek csúcsán.
Az engedélyező egyébként Esterházy Imre (1725-1745) esztergomi érsek volt.
A kálváriaépítést illetően nem hangsúlyozzák eléggé Fritz Lipót András (1691-1768) gazdag selmeci bányabirtokos szerepét. Róla és a családról az egyik leszármazott, a mai utód, dr. Frizth-Molnár Péter írásaiból tudhattam meg többet. Személyes megismerkedésünknek különösen örülök, mint ahogy annak is, hogy Péter barátom elküldte nekem az említett írásokat, s felhívta a figyelmemet családkutatásaira is.
A selmecbányai kálvária 1902-ben (Fotó: Csáky K. rep.)
Nos, a Fritz család említett tagja, Lipót András előkelő bányabirtokosnak, waldbürgernek számított Selmecen. Gimnáziumi tanulmányait maga is a jezsuitáknál végezte Besztercebányán, de később – áttérvén az evangélikus hitre – a lipcsei egyetemen tanult. Selmecbányán a mai napig Fritz-házként ismert épületben laktak a városközpontban. Ez lett később az Akadémia egyik központja, ma pedig a bányászati levéltár otthona. Mint az utód írja: „1744-ben az evangélikus vallású eladományozta a jezsuitáknak a birtokához tartozott – ércbányászati szempontból értéktelen – Scharfenberg-hegyet, akik Perger Ferenc jezsuita pap vezetésével 1751-re felépítették a méltán híres selmeci kálváriát. A kálváriaépítési célú eladományozást a szerző közreműködésével kihelyezett szlovák nyelvű egymondatos emléktábla is jelzi a középső (magyar), a Szent Lépcsők templomában.” (Fritz-Molnár Péter: A bányászat jelentősége a Fritz család háromszáz éves történetében (1701-2001). Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat. 148. évf. 3. sz.) Egy másik írásában a családkutató ősével kapcsolatosan kiemeli, hogy „Az evangélikus városi polgár, aki egyébként fiatalon tért át a katolikusról a lutheránus vallásra, római katolikusoknak tett gesztusa a korszakban különlegességnek, említésre méltó tettnek, sőt a vallási tolerancia megnyilvánulásának számíthatott.” (Történelem és Muzeológia – Internetes folyóirat Miskolcon 2. (2015/1.)
Hadd mondjunk most valamit a kálváriaépítés kezdeményezőjéről is. A cseh származású Perger Ferenc 1700. július 1-jén született Luditzban (Žlutice). Bécsben beállt jezsuitának; Nagyszombatban, Sopronban és Grácban tanult. Később, mint olvassuk, több hivatalt is viselt Temesvárott, Budán, Komáromban, Péterváradon, Kassán és máshol. 1757-ben Eperjesre helyezték át Perger Ferenc atyát, ahol szintén kapcsolatba került a kálváriaépítéssel. Felmerül a kérdés, részt vett-e Perger a kálváriák tervezésében is.
Egy biztos, hogy a már megépült szakrális helyeket igen jól ismerte, a selmeci kálvária kialakításának pedig nemcsak kezdeményezője, de az építkezések felügyelője is volt, s azoknak később is nagy odafigyeléssel viselte gondjukat.
Tudunk viszont arról, hogy a selmeci kálvária építésterve Mikovíny Sámuellal is összefüggésbe hozható. S az a tény, hogy „Mikoviny tervet készített a selmecihez, azt a feltételezést erősíti meg, hogy Perger inkább a nagy mű eszmei megalapozója, programadója és a megvalósítás szervezője volt.”
Azt is írják, hogy „P. Perger Ferenc S. J., ennek a nem mindennapi és Istennek kedves műnek a megálmodója és megteremtője, mielőtt a kálvária építését befejezték volna, kiadott egy könyvet a kálváriáról szlovák nyelven. A könyvben a következő témákat sorolta fel: felvilágosítás az imákkal kapcsolatban, ájtatosságok rendje Szent Kereszt megtalálása és felmagasztalása ünnepén, búcsú a selmecbányai kálvárián, imák Krisztus Urunk szenvedéséhez, az isteni szív tiszteletéhez, imák a keresztúton a Fájdalmas Szűzanyához, imák a nap 12 órájára, a hit-remény-szeretet felélesztése, erénygyakorlatok, reggeli imák és különböző ájtatosságok a keresztre feszített Krisztushoz”. (http://www.hu.kalvaria.org/historia-kalvarie) Mindezek azonban még alaposabb kutatásra, pontosításra várnak.
1745-ben, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén került sor a Felső Templom felszentelése és az első szentmisére a kálvárián, ahová zászlós körmenet érkezett a városból.
Nyomtatott képecske a kálváriával (Fotó: Csáky K. gyűjteményéből)
1751-ben Szentháromság vasárnapján több nemes vendég érkezett a kálváriára, köztük Lotaringiai Ferenc császár is.
A műalkotások eredetileg Dyonisius Ignatius Stanetti (1710 – 1767) neves barokk szobrász műhelyéből származnak, aki Körmöcbányán működött. A kálváriát a kommunizmus időszakában hagyták tönkremenni, több műalkotást eltulajdonítottak innen, s néhányat vandál kezek tettek tönkre. Ma a hely újra védettséget élvez, s megkezdődött az emlékek felújítása, helyreállítása is.
A selmeci kálváriát magam is többször megjártam. Először valamikor az ötvenes évek vége felé, amikor anyai nagyanyám vitt magával. Ipolyságról Hontnémetiig vonattal mentünk, onnan pedig valamiféle busszal. Egyszer a német templomban is éjszakáztunk a városban, hogy reggel korán indulhassunk, s végigjárhassuk a stációkat, meghallgassuk a magyar szentmisét. Később A Dunától a Szitnyáig című könyvemben írtam is e helyről, megemlítve, hogy selmeci barangolásunk során a város panorámáját megpillantva, először a kálvária az, ami elénk tárul.
Érkezzünk bár Szentantal, Hodrusbánya vagy Bélabánya felől a városba, a Kálvária-hegy kiemelkedő tömbje tűnik szemünkbe a maga templomaival és kápolnáival. A kúpszerű Kálvária-hegy, a hétszáz méter feletti magasságú Scharffenberb vulkanikus eredetű.
A selmeciek sokáig úgy gondolták, hogy a hegy belül színarany, mások úgy tudják, hogy a selmeciek egykor a hegyen rakott tűz mellett ünnepelték a tavaszi napéjegyenlőséget. (Bartha D. – Oroszi S., 1991. 39. l.) Sajó Sándor állítja, hogy a városbeliek a hegyen már 1571-ben megvetették a kálvária alapjait. (1900. 84. l.) A kálvária gondolatának szorgalmazói, a jezsuiták már a XVII. században jelen voltak a városban.
A selmeci kálvária sok tekintetben különbözik a megszokottaktól.
A kálváriára vezető út jobb oldalán három előkészítő kápolna áll. Az épületek kései barokk, úgynevezett Mária Terézia-stílusban készültek, míg a faragványok és a belső berendezések a rokokó stílusjegyeit őrzik. Az első kápolna azt mutatja be, mikor Jézus elhagyta a szülői házat, a második azt, amikor a világ minden kincsét odahagyta; a harmadik pedig az apostolok elhagyására emlékeztet.
Szlovák nyelvű imaszöveg a képecske hátlapján (Fotó: Csáky Károly gyűjteménye)
Selmecbányán a Szent Kereszt tiszteletére tartották a kálváriabúcsút.
Ilyenkor Hont és Bars megye magyarjain és szlovákjain kívül távolabbi vidékek katolikus lakossága is elzarándokolt a szent helyre.
S mivel magának a városnak is háromnyelvű lakossága volt (1890-ben például 11 483 szlovák, 2 534 magyar és 1 186 német), a kálváriahegyen álló három templomban három nyelven miséztek a búcsúk alkalmával.
Az alsó templomot szlovák /tót/ templomnak is nevezték. Ez kör alaprajzú építmény, mellette két négyzetes torony áll. A templom mögött Jézust látni a kereszten.
A középső templom, azaz a magyar templom kör alakú kupolájával a hegy egyharmad magasságában épült. Kettős tölgyfalépcső vezet hozzá, amely a római Scala-Sancta másolata. E fölött áll az Ecce homo-kápolna.
A felső /német/ templom két négyzet alaprajzú tornyával „döntően határozza meg a Kálvária-hegy, sőt az egész város arculatát”. Oltárát nemes érceket tartalmazó kövekből állították össze. Mögötte található a Szent Sír-kápolna.
A búcsújárást az első templomtól való bal oldalon kell kezdeni. Ezen a szerpentinen van a Jézus hét fájdalmát jelképező kápolnasor: Jézus vérrel verejtékezik, Júdás elárulja, Kajafás elítéli, Heródes kicsúfolja, Pilátus megostorozza, Jézus keresztjét viszi, felszegezik a keresztre. Ez tehát nem a klasszikus értelemben vett 12 stáció, hanem a szenvedés tömör összefoglalása. A jobb oldali hét kápolna viszont, melyeket lefelé menetben kell felkeresni, Mária szenvedéseit foglalja össze: Jézus körülmetélése, futásuk Egyiptomból, Jézus elmaradása a templomban, találkozás anyjával a keresztfán, a kereszten, Jézus holtan anyja ölében, sírba tétele. (Bartha D. – Oroszi S., 1991. 39–43. l.) Az egyes stációkhoz fűződő szöveget, illetve az állíttató nevét olyan nyelven (magyar, szlovák, német) írták a táblára, amilyen nemzetiségűek maguk az állíttatók is voltak
